Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Csodálatos álmot láttam…" A Legszentebb istenszülő álam című nagyorosz egyházi népénekek a keresztény népi jámborságban és a magikus praktikákban
Gelencsér József: A haj lenyírása mint büntetés. Szokásjog, írott jog, jogszokás rá, ha nyilvánosan nem csak a fej viseletétől, hanem hajától is megfosztották. A férfiak a fentiekből következően a nőknél könnyebben élték meg a kopaszra nyírást. Bár olyan korban, mikor a hajviselet, sőt a hosszú haj hordása volt a gyakorlat, a tarra kopaszítás nekik is megszégyenítést jelentett. Szokásjog és jogalkotói jog A haj levágása az évezredek során büntetésből a szokásjog illetve törvény vagy más rendelkezés alapján történt. Súlyosabb jogsértés esetén a szigorú főbüntetés mellett mellékbüntetés lehetett. Enyhébb jogsértésnél az egyedül alkalmazott megszégyenítő büntetést jelentette. Az állami szankciókkénti alkalmazása mellett illetőleg annak megszűnte után közösségi, azaz közvélemény büntetésként, jogszokásként maradt fenn. A 20. században feltűnő módon a fegyveres, rendészeti, közigazgatási szervek tevékenységéhez kapcsolódóan élt, sokszor jogszabályi háttér nélkül, mondhatni jogszokásként. Durva népítéletként is alkalmazták. Az, hogy milyen távoli múltba nyúlik vissza a hajlenyírás büntetése, legegyszerűbben Hammurabi törvénykönyvének egyes rendelkezéseivel bizonyítható. Hammurabinak (Kr. e. 1792—1750), Babilónia királyának kőbevésett törvényei vagy inkább ítéletei jórészt büntetőjogi jellegűek voltak. Mindenképpen több mint 3750 évesnek tekintjük ezeket. Ám ez a hatalmas időtávlat még tovább növekszik, ha figyelembe vesszük, hogy a törvénykönyv a Hammurabit megelőző időszak jogszokásait tükrözi, általa a már meglévő jogszokások kodifikációja történt meg. Hammurabi a haj teljes vagy részleges lenyírását a családi élettel összefüggő, mások személyét sértő magatartások szankcionálására rendelte el. Az utókor besorolása szerint a házasságjog körébe tartozó szabályok közt mondta ki: „Ha valaki, isten nővérére vagy másfeleségére ujjal mutogat, de vádját nem igazija, az ilyen embert a bíró elé vessék és halántékát nyírják meg. ” A két másik büntető rendelkezés a szülőmegtagadás esetére szólt. Szigorúbb volt a következmény, ha ezt a fiú az apjával szemben, enyhébb, ha anyja ellenében tette meg. Eszerint, ha a fiú az apjának azt mondja: „Te nem vagy az én apám”, úgy az apja nyírja meg, tegyen a fiára rabszolgajelet és pénzért adja el. Amennyiben a fiú ugyanilyen módon az anyját tagadja meg, akkor a halántékán nyírják meg, vezessék körül a városban és a szülői házból dobják ki.3 A szülőmegtagadó gyermeket tehát hajnyírással megjelölték, és ami a súlyosabb, kivetették családjából, sőt az apa megtagadásakor rabszolgának adták el. A szabályozásból egyértelmű a házasság, a család intézményének védelme. A nők hajlevágását a zsidók a mózesi korban (Kr. e. II. évezred) büntetésként alkalmazták. Mindenekelőtt akkor, ha a feleség házasságtörést követett el, illetve férjében a féltékenység érzése támadt fel. Mózes prófétaként az Isten szája, közvetítője volt, aki tanított az isteni törvények és parancsok szerint élni. A Bibliában Mózes IV. könyve 5. 11-31. részletes iránymutatást adott a hűdenségi gyanú tisztázására. Amennyiben a férjben felgerjedt a féltékenység — akár a feleség egyébként titokban maradt hűtlensége esetén, akár akkor, amikor ilyen bűnt a nő el sem követett — vigye a férfi a feleségét a paphoz, az ilyenkor szükséges ételáldozattal együtt. A pap állítsa az asszonyt az Úr elé és a fejét megjelenítse meg. A féltékenységi árpaliszt ételáldozatot az asszony vegye kezébe, a pap pedig az átokhozó, szentelt, keserű vizet tartalmazó cserépedényt. Aztán a pap eskesse meg az asszonyt az átok esküjével: ha a férjén kívül mással hált, úgy az átokhozó keserű víz nyomán dagadjon meg a méhe és száradjon el a tompora! A feleség ezt követően igya meg a keserű vizet. Az ételáldozatot a pap áldozza fel az oltáránál. A zsidók hitték, hogy a szokáscselekmények elvégzése után a hűden asszony átkozott lesz népe között, méhe megdagad, tompora elszárad; míg a tiszta asszony ártatlan és termékeny lesz. Figyelemre méltó Mózes könyvének idézett tartalma a nőkkel szemben szexuális téren régóta fennálló, a férfiakénál szigorúbb szankció miatt. Ezen kívül azt is ki lehet jelenteni, hogy a bibliai kortól napjainkig élt a gyakorlat, miszerint a szexuális szabályokat sértő nőt hajlevágással büntették. Ézsaiás próféta (Kr. e. 740-700 körül) az erkölcstelen viselkedésben Isten tiszteletének sértését látta. Az ószövetségbeli könyvének 3. fejezetében arról írt, hogy az Úr büntetésként a zsidó lányokat kopaszította meg. „Szólt az Úr: Mivel Sión lányai felfuvalkodtak és felemelt nyakkal járnak, szemeikkelpillognak, és aprókat lépve járnak, és lábokkal nagy zengést bongást szereznek. ” Ezért az Úr Sión lányainak fejtetőjét megkopaszjtja, a szemérmüket megmezteleníti. Eltávolítja lábaik hold illetve napalakú zengő ékességét, továbbá a fülönfüggőket, a karpereceket, a fátylakat, a pártákat, a lábláncokat, az öveket, a gyűrűket, az orrpereceket és az egyéb ékességeket. A felfodrozott haj helyén kopaszság, az öv helyén kötél, a szép köpeny helyén zsákruha, a szépség helyén homlokra sütött bélyeg lesz. Már Hammurabi törvényeinél megfigyelhető, hogy a levágott haj a jogtól megfosztottság, az alávetettség jele, jelképe. Erősítik ezt az alábbi germán és magyar példák. A haj elvesztése a megszégyenítést is kifejezte. Nők esetében különösen a hűtlenség miatt. Publius Cornelius Tacitus (Kr. u. 56—117), ókori római írónak és politikusnak 100 körül keletkezett a korabeli germán törzsekről írott rövid műve, a Germania, melyben kiemelte a germánok hagyományokhoz ragaszkodó családi életét, hűségét, őszinteségét. Mint írta, a germánok jól védett szemérmességben élnek. A titkos levelezést sem a férfiak, 3 HAMMURABI 1911,14-15, 43, 67. 344
