Szőllősy Csilla - Pokrovenszki Krisztián (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 44. (Székesfehérvár, 2016)
Tanulmányok/közlemények - Történettudomány - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. III. rész: 1896 - 1938
Farkas Gábor (f): A zirci apátság előszállási uradalma. III. rész: 1896—1938 Ágazat Kézraűiparos Felügyelő cseléd Parádés kocsis Igás kocsis Béres Kiskocsis Tehénpásztor Gulyásbojtár Számadó juhász Juhászbojtár Létszám (fő) 38 46 2 53 397 (szekeresek: 251, ostorosok: 146) 9 13 1 60 3. tábládat A gazdasági cselédség összetétele 1885-ben Évi készpénzjárandóságuk a természetbeni juttatások mellett a következőképp alakult: a kovácsok 63, a kőművesek, tetőfedők, palázók 18-18, a kertészek 23, a nádazók 15, az erdészek, vincellérek, majorosok 9-9, a tehenesek, láncosok, igásbéresek 9-9, a szekeresbéresek, öregkocsisok 12-12, a csőszök 15 forintot kaptak. Az állatgondozók közül a fejősök 31, a gulyások 31, a mindenesek 39, a juhászok 35, a bojtárok 21, a kanászok 18 forintot kaptak. Kulturális viszonyok Lelkészjövedelem 1849-ben a községi vezetés és Horváth Dániel lelkész közötti konfliktus kiéleződött. Az 1848-1849. évi átalakulás hónapjaiban a herczegfalvi lakosság nemzetiségi hovatartozástól függedenül támogatta a nemzeti kormányzatot, és a helyi egyházi képviselőben a földesúr emberét látta, aki megnyilvánulásaiban az ancien regime hívének mutatkozott. Egy 1850 elejei jelentés szerint „Horváth Dániel a misét 1848-1849-ben zárt ajtók mögött végezte, mert jogosan tartott a herczegfalviak bős%■ szúállásától. ” A községi elöljárók (Bula Mihály bíró, Schoderbeck Ferenc, Bauer József esküdtek és Vajda Endre jegyző) 1852. július 16-án kérelmet nyújtottak be a megyei közigazgatási főnökhöz, Sztankovits Károlyhoz, hogy a lakossági egyházi (plébániai) terheket mérsékelje. Hivatkoztak arra, hogy 1852. április 23-án az oktatási kormányzat elrendelte, hogy a plébániák fenntartását az egyházközségeknek kell biztosítaniuk. Az elöljárók szerint a plébánia működéséhez az újmajori lakosság 1802 óta anyagilag hozzájárult, és az egyházi adót a herczegfalviak (a telepítés után) vállalták. Más községi álláspont szerint a lelkészek eltartására a herczegfalviakat a múltban szerződés nem kötelezte, csupán a canonica OTÍfe/zoban (egyházi hatóság ellenőrző vizsgálata) szereplő adatok szerint adóztak a következőképpen: a herczegfalviak 1 egésztelket, a filiális lakosok ugyancsak 1 egésztelket műveltek a plébánia számára. 1830 körül a filiák megtagadták a telek művelését, ezt helyettük a herczegfalviak végezték el. Mivel a plébánia fenntartására 1852-től évi rendes adót kellett a lakosságnak fizetnie, ezért az elöljáróság a megyei közigazgatás főnökét kérte, hogy a plébániai telkek művelésétől a kormányzat mentse fel őket.18 Az 1810-es években a következő filiák tartoztak a herczegfalvi anyaegyházhoz: Kokasd, Lókút, Mélykút, Kisvenyim, Nagyvenyim, továbbá Alsó- és Felsősismánd, majd 1832-től Újbaracs és 1840-től Bernátkút (12 fő lakos). Horváth Dániel lelkész a herczegfalviak törekvését elutasította, régi adatokkal szándékozott igazolni, hogy a lelkészi terhek történelmi jogon megalapozottak, 1853. április 3-án kimutatta az 1804. évi jövedelmet. Ekkor 498 lakos élt a pasztorálási területen, Újmajorban 169, Nagy- és Kisvenyimben 214, Alsó- és Felsősismándon 115 fő. A lelkész javadalmához tartozott három egésztelek, 8 szekér széna, 24 akó bor, 30 pozsonyi mérő tiszta búza, 40 pozsonyi mérő kétszeres gabona, 20 pozsonyi mérő árpa, 100 pozsonyi mérő zab és évi 250 forint. A lelkész egyéb okmányokkal állításait igazolni nem tudta, mert „alkalmasint rossz kezek által az irományok elvesztek Vajda Endre jegyző határozottan emlékezett arra, hogy a község egyházi terheibe a hosszúfuvar beletartozott. A lelkészeket évente egy alkalommal herczegfalvi fuvarokkal szállították Zircre. A harmadik egésztelekről Horváth Dániel állította, hogy azt 1816-ban elvették a lelkészségtől, és helyette Nagyvenyimben 6 hold őszi gabonát és 6 hold tavaszi 18 SZPL Egyházkormányzati iratok. Herczegfalva. 1852. 214
