Kulcsár Mihály (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 43. (Székesfehérvár, 2015)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Orosz György: "Ég és föld emúlik, de az én szavaim nem múlnak el soha." Jézus Krisztus üzenete a keresztényeknek "égi levelek" által
Alba Regia 43. (2015) OROSZ GYÖRGY „ÉG ÉS FÖLD ELMÚLIK, DE AZ ÉN SZAVAIM NEM MÚLNAK EL SOHA” JÉZUS KRISZTUS ÜZENETE A KERESZTÉNYEKNEK ’ÉGI LEVELEK’ ÁLTAL A keresztes háborúknak köszönhetően, melyek során a nyugati lovagok és közkatonák, valamint a Szentföldre zarándoklók megismerkedtek Krisztus kínszenvedésének történelmi helyeivel, megváltozott az addig domináns antik Krisztus-kép — tudatja Wilhelm Gössmann —, s a kereszten uralkodó királyból Szenvedő Szolga lett, és a kereszténységben Krisztus emberi mivolta nagyobb hangsúlyt kapott.1 A széles néptömegek Európában a kései középkorban váltak tudatilag és lelkileg is kereszténnyé. Az új, immáron keresztény tudatforma kereste a szellemi önkifejezés formáit. A keresztény népi jámborság a kései középkorban ennek következtében jött létre. Wilhelm Gössmann felvázolta ezen korszak vallási állapotát és a népi jámborság főbb formáit. Az egyház objektív liturgiája - mint írja - a néptömegek tudatában általában visszavonult a háttérbe, vagy szubjektív imaformák léptek a helyére. A polgárok elsősorban a Szenvedő Krisztussal és Máriával, a Könyörületes Istenanyával kerestek lelki azonosulási pontokat. A leggyakoribb keresztény jámborsági formák a rózsafüzér, a stációjárás, az ereklyék tisztelete és a zarándoklatok voltak. A rózsafüzér imádságos használatát a domonkos szerzetesek terjesztették el a nép körében, a stációjárást pedig a ferences atyák honosították meg. A kései középkor vallási életének igen pregnáns kifejeződése volt az ars moriendi, azaz a gazdagok és szegények, urak és szolgák azon képessége, hogy keresztény alázattal, sorsukkal megbékélve tudjanak meghalni.2 A középkori vallásosságban Mária tisztelete döntő befolyással bírt.3 Christian Schütz A keresztény szellemiség lexikonában a népi vallásosságról a következőt írja: „A népi vallásosságnak fontos liturgiát kiegészítő funkciója van, amennyiben meghosszabbítja az istentiszteletet a hétköznapokban (népszokások) és a mindennapi életet összekapcsolja Istennel. A népi vallásosság kötetlen formáiban személyesebben fejeződhet ki a hit, mint a liturgia kötött formáiban és igényesebb szövegeiben.”4 A népi szubjektív imaformák közül megkülönböztetett figyelmet érdemelnek az úgynevezett égi levelek, amelyek a keresztényeket a vasárnap megünneplésére, valamint a vasárnapra vonatkozó munkatilalom megtartására szólítják fel. A vasárnap ünnepéről Christian Schütztől A keresztény szellemiség lexikonában ezt olvashatjuk: „A Jézus feltámadásába vetett hit kezdettől fogva rendszeresen visszatérő közösségi megnyilvánulása a vasárnapi szentmise. Az ezen való részvétel a vasárnap spiritualitásának magva. Az ószövetségi szombatra emlékeztető munkaszünetet csak a 4— 7. században kötötték a vasárnaphoz. Nem csupán egészségi okok miatti pihenőnapról van szó, hanem olyan nyugalomról és pihenésről, amely a Teremtővel és a feltámadt Krisztussal kapcsol össze (vö. Róm 6). »A vasárnap tehát minden ünnepnap őse, ezért a hívek figyelmébe kell ajánlani, és szorgalmazni kell, hogy ez a nap az öröm és a munkától való megpihenés napja is legyen.«”5 Az archaikus népi imádságok egy sajátságos fajtáját képviselik tehát az égi levelek, amelyek elsődleges meghatározásához és bemutatásához a német kiadású Verfasserlexikon (szerzők szerinti lexikon) idevonatkozó fejtegetéseit foglalom össze az alábbiakban. Az ’égi levél’ igen elterjedt elnevezése egy levélnek, amelyet állítólag maga Krisztus írt az égben és onnan csodálatos körülmények közepette elküldetett a Földre. A levélben a vasárnap megszentelésével, megtartásával kapcsolatos fenyegetések és ígéretek találhatók, és ezért az égi levelet vasárnapi levélnek is nevezik. Az égi levélnek rendkívül szokatian keletkezési és áthagyományozódási története van. Valamikor a 6. század végén keletkezett, valószínűleg napnyugaton és latin nyelven, és ez a szöveg a néphagyományban egészen a 20. századig folytatólagosan fennmaradt. A szöveg áthagyományozódásának időbeli súlypontjai a 12., 15—16. századra esnek, valamint a 20. század elejére, amikor a levelet különösen az I. világháború idején nagy példányszámban nyomtatták ki és terjesztették: 1 GÖSSMANN 1970, 24. 2 GÖSSMANN 1970, 41-42. 3 MUTTER DER BARMHERZIGKEIT 1986. 4 SCHÜTZ 1993, 277-278. (Andreas Heinz „népi vallásosság” szócikke.) 5 SCHÜTZ 1993, 410-411. (Wilhelm Zauner „vasárnap” szócikke.) 355 T
