Kulcsár Mihály (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 43. (Székesfehérvár, 2015)
Szemle
polgári társadalmának átalakulását. Mindezek mellett megismertet a mezőgazdasági termeléssel, az árucserével, rámutatva a földrajzi, ökológiai viszonyokhoz való alkalmazkodás képességére. Feltárja a gazdaság- és társadalomtörténet, az egyháztörténet, hadtörténet jellemzőit, majd a polgári életvitel sajátosságait. Kitér a szocialista várospolitikára is, azután a rendszerváltozásra és az ezt követő fejleményekre, az táj helyzethez való alkalmazkodásra. Rámutat a történelmi múlt emlékeinek megbecsülésére, mint a közösség erőforrására. A tanulmányban különösen hangsúlyosnak tartom az építészettörténeti tabló megalkotását, Kotsis Iván, Hübner Tibor, Schmidl Ferenc építészek munkásságának értékelését. Demeter Zsófia jegyzi azt a tanulmányt is, amely a „Hegyi Imre Emlékpark” avatásán hangzott el. Benne a névadó néprajzkutató munkásságához kapcsolódva Bakonycsernye, valamint a környező, vele szomszédos területek történelmi kapcsolatát tárja fel. Az azonos várbirtokhoz tartozás meghatározó voltára, továbbá a táji munkamegosztásban betöltött szerepük és az ezeken alapuló kapcsolatrendszerük összefüggéseire világít rá, hangsúlyozva, hogy a megegyező földrajzi tényezők, a közös történelem a községek egymásra utaltságát, valamint munkamegosztását erősítette a 20. században is. Egy megállapításával vitatkoznék: Jásdnak, mint kegyhelynek a szerepe rendkívül eltörpült Csatka mellett, még akkor is, ha ezt ellensúlyozni igyekeztek, sőt annak ellenére, hogy Csatkát kegyhelyként nagyon későn ismerte el a római katolikus egyház. Rendkívül alapos, adatgazdag tanulmány első részét közli az Évkönyv Farkas Gábor történész, ny. levéltár igazgatótól, aki a zirci ciszterci apátság előszállási uradalmának történetét tárta fel, elemezte, jellemezte. Mindezeken túl a Szerző tanulmánya tárgyától elválaszthatatlanul világított rá arra a folyamatra, amelynek során a zirci ciszterci apátság önállóvá lett, feltárva ennek hosszú és feszültségektől, elnyúló konfliktusoktól sem mentes időszakát. A kétszáz esztendős történet során bemutatta, jellemezte az apátság gazdálkodásának átalakítását, korszerűsítését, a jobbágytelepítéseket, az uradalmi üzemszervezet működését, kiemelve Dréta Antal apát megújító tevékenységét, kitérve az apró, de a rend története, birtok- és gazdálkodástörténete számára fontos részletekre. Alapos elemzéssel képet adott az apátság életéről, a jó gazdálkodás biztosította lehetőségekről. Rendkívül fontos tanulmányt kap kézhez a téma iránt érdeklődő és a Szerző vizsgálati eredményeire támaszkodó kutató, amely nem csupán rendtörténet, gazdaságtörténet, hanem nagyszerű néprajzi adatokban gazdag, valamint jogtörténeti jellegzetességekben ugyancsak bővelkedő. Imponáló a felhasznált források hatalmas adattára. Várjuk a folytatást, amelynek elkészültével feltétlenül önálló kötet megjelenése lenne méltó ehhez a kutatáshoz, feldolgozáshoz. Remélhetőleg a rend is támogatná a megjelenését. Sztana-Kovács Adrienn a 18. században a magyar nyelvterületen, ezen belül Fejér megyében megforduló utazók írásaival foglalkozik, arra keresve választ, hogy a jelzett korban a Magyarországra - vagy azon át — utazók milyennek látták ezt a térséget a török hódoltságot követő állapotokat, a népességet, mi az, ami saját tapasztalatból született és melyek azok, amelyeket különféle írásokból merítettek. Tizenkét utazó véleményét közölte a megadott század elejétől a végéig, amelyek arról tanúskodnak, hogy a meglehetősen negatív megállapítások voltak dominánsak, míg mellettük pozitívumok csekély számban olvashatók csak. Fejér megyébe hat utazó jutott el, akiknek véleménye alig különbözött a többitől, akár a földek megművelését, a köznép életviszonyait, a házkultúrát tekintjük. Ugyanakkor ezek a leírások sok általános, alig értékelhető sztereotípia mellett rávilágítanak a 18. században lezajlott változásokra is, továbbá a magyar katonai sikerek hatására a nemzet jellemzésében megjelenő pozitív hangvételre ugyancsak. Négy kisebb terjedelmű írás valójában intézménytörténeti adalék. A ciszterci Szent István Gimnázium hármas jubileumával kapcsolatban a nagynevű iskola történetét vázolta fel Lukács László: a jezsuita alapítást 1688-ban, a rend székesfehérvári megtelepedését 1813-ban és az iskolaépület elkészültét 1938-ban. Mindezeket egyszerre ünnepelték Szent István halálának 975. évében, amely az iskolaalapítás 325., a rend megtelepedésének 200. és az iskola építésének 75. évfordulója volt. A Szerző az emléktábla-avatáson túl az iskola szellemiségét emelte ki, továbbá jeles tanárait és diákjait mutatta be, akiknek tevékenysége mind a magyar tudományos élet, mind a művészeti élet rangját emelte, jó hírünket vitte el a világba, közöttük a közélet szereplői pedig a nemzet boldogulását szolgálták (Egyed Antal, Vörösmarty Mihály, Bán Aladár, Reguly Antal, Horváth Cirill, Zichy Jenő, Strausz Adolf, Wekerle Sándor, Richter Mátyás István, Klebelsberg Kuno, az ifjabb nemzedékből Gelencsér József, Lukács László, Vakler Anna, Nagy Veronika). Demeter Zsófia a gimnázium 1937-ben megkezdett új, korszerű épületének építéstörténetét vázolta fel. Ezt az épületet 1939-ben avatták fel, az első ballagok innen 1940-ben léptek ki. A gimnázium új épülete felépítésének megvalósítása döntően Hagyó-Kovács Gyulának, a rend előszállási jószágkormányzójának volt köszönhető. Méltán veti fel a Szerző Endrédy Vendel ciszterci apátnak, a Rákosi-érában meghurcolt, megkínzott és 14 évre elítélt mártír szerzetes emléktáblája elhelyezésének időszerűségét. A két közleményhez kapcsolódik L. Simon Lászlónak Klebelsberg Kuno szobrának 2013-ban történt felavatásakor elhangzott beszéde. Benne Klebelsberg életművének értékelésén túl személyes hangvétellel fogalmazza meg a Szerző azt a hatást, amelyet a legendás kultúrpolitikus tett nem csupán kortársaira, hanem a gondolkodó, a nemzet érdekében cselekvő mai politikusokra is. 394
