Kulcsár Mihály (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 43. (Székesfehérvár, 2015)
Tanulmányok/közlemények - Néprajz - Gelencsér József: Szent Borbála kultusza, a tüzérek Borbála-ünnepe
verselésben jártas hallgatója vagy a laktanya tisztje előadta a saját szerkesztésű Borbála-tekercset. Ez általában két részből állt. A komoly rész köszöntötte a védőszentet és összefoglalta az év eseményeit. A második rész tréfás rigmusokban jellemezte a helyőrség tisztjeit vagy az intézet tanári karát és akadémikusait, azaz növendékeit. Ilyenkor megengedték az elöljárók tréfás, jóindulatú jellemzését. A tekercs felolvasása után következett az újoncok felavatása — hasonlóan tréfás módon. Az ítéletet Szent Borbála bírái mondták ki, ez egy-két virgácsütést jelentett. Azután a fiatal tüzér újoncokat Szerit Borbála fiaivá fogadták.46 Tüzéravatás A tüzéravatásnak további — durvább vagy szelídebb — formái is kialakultak, illetve párhuzamosan éltek Székesfehérváron. A helyi hírlapi tudósítások — az említett kivételtől eltekintve — nem szólnak az újoncavatásról, ami adott esetben tüzéravatást jelentett. Ilyen körülmények közt a részletes leírást a visszaemlékezés pótolta. Az eseményekről egykori tüzérek és más szemtanúk szóltak. Berghammer Ferenc (sz. 1916) későbbi tartalékos hadnagy 1939. február 1-jén vonult be a 3. gyalogezredhez. Az év december 4-én mint hadapród őrmester látta a tüzéravatást. A Budai úti laktanya egyik épületének emeletén volt elszállásolva mintegy 40-50 hadapród őrmester társával együtt. A földszinten viszont a tüzérek körlete volt. Ahogy az épületben föl-alá jártak, sötétedés táján látták, hogy az öreg katonák hogyan zavarták a lépcsőkön, folyosókon az újoncokat. Vastag derékszíjukkal, végén a csattal ütötték-verték őket. így avatták a^újoncokat, akik októberben vonultak be. Az eljárás mai szemmel durva, de akkor ez nem számított kirívónak. Az érintettek férfiak voltak, a katonaélet pedig nem mindig volt rózsás. Igari Imre (1920-2015), később szakaszvezető, 1941 őszén vonult be a magyar királyi 4. tábori tüzérosztályhoz. A Budai úti laktanyában lezajlottakról részletesen szólt: Nagyon tartották a tüzérek Borbála-napot. Borbála a tüzérek védőszentje, akkor lettek a tüzérek fólavatva. Ezt a napot, eseményt fordulópontnak tartották a katona életében. Először az eskütételre került sor. Névsorolvasás, parancskihirdetés után letették a katonai esküt. Innét kezdve felelősségre lehetett vonni a katonát. Aznap ünnepi ebédet adtak, más volt az étel. Az ebéd betetőzéseként a katonák egy-egy nagy lekváros kiflit kaptak. Délután az egész tüzérosztály a lovarda vastag, süppedő fűrészporrétegén lett fölsorakoztatva. Ott állt egymás mellett mind a három üteg legénysége. A katonák részére az ehhez tehetséggel rendelkezők műsort adtak, benne színdarab, különböző előadások, egyeseket kifigurázó rigmusok, strófák hangzottak el. A katonai szolgálatát teljesítő, székesfehérvári kötődéssel is rendelkező Gábor Miklós (1919—1998) karpaszományos, később szakaszvezető, a majdani neves színész is szerepelt, illetve ő volt az egyik főszervező. Gábor Miklós írásaiban a Borbála-napi ünnepségről, szerepéről nem tett említést. Ám arról számot adott, hogy színész foglalkozása közismert volt a hadseregnél. 1940-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát, így hol őrmestere, hol szakaszvezetője várt el tőle valami produkciót, vagy környezete kívánta, hogy mulatságos pofa legyen.47 A műsor után mindenki ment vissza a körletébe. Az ujjoncok nem mehettek ki a városba, de az öreg katonák igen. Éjfélig kimaradást kaptak. Az újoncoknak kilenc órakor takarodó, lefekvés volt elrendelve. Éjfélkor, mikor az öregek visszaértek a laktanyába, a körletbe, akkor kezdődött az avatás. Az öreg katonák két sorban, végig elállták a folyosót, kezükben derékszíjjal. Meg zenéltek, trombitáltak, a szakácsok felmentek a konyháról, fedőkkel a kezükben cintányéroztak. Az újoncokat kihívták, kizavarták a folyosóra, az öregek pedig nekik estek. Ahol érték, ütötték őket. Mindegy hogy hol; volt, aki a fejére kapott. Ahogy kiléptek a folyosóra, rögvest adtak nekik a derékszíjjal, esedeg nádpálcával, bottal. Az újoncok ingben-gatyában, mezítláb futottak a sorok között. Aki keleti irányból jött, az nyugat felé. Aki nyugatról, az kelet felé. Ez eltartott vagy negyedórát. Mikor már mindenki kijött a szobából, és legalább egyszer végigfutott a folyosón, akkor mehettek vissza. Odabenn egy pár öreg katona ez idő alatt megfogta az újoncok ágyának szalmazsákját, fölfordította, összedöntögetett mindent, a ruhákat, a felszerelést a fogasról leszórta. Az újoncok a verés után csinálhatták a szobarendet. De még rájuk is szóltak az öregek: - Mi van? Még mindig nincs kész?! A tisztek, altisztek erre az időre eltűntek, nem voltak jelen. Legfeljebb néhány továbbszolgáló. A tüzéravatás szelídebb formájáról számolt be Németh József (1919—2013) későbbi szakaszvezető. A légvédelmi tüzérek Seregélyesi úti laktanyájába, a volt gyermekszanatóriumba vonult be sokadmagával 1940. december 2-án. December 4-én már ők is megünnepelték az öreg katonákkal együtt a tüzérek védszentjének, Szent Borbálának neve napját. Az ünnep alkalmából díszebédet kaptak, mégpedig nem csajkába, hanem tányérba, megterítve. A helyszín az üteg tanterme volt, oda vitték föl az ádagosnál jobb minőségű ételt, benne a sült disznóhúst. Hozzá két deciliter vörösbort is kaptak. A tüzéravatás nem veréssel történt, hanem - az érintettek feltételezése szerint - a vitézzé avatás adaptációjával. Valamelyik öreg katona hölgy hozzátartozója ment be a laktanyába. Kezébe tiszti kardot vett, azzal 46 ALMAY 1989,10. 47 GÁBOR 1990,113.; GÁBOR 1976,103. 338
