Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Demeter Zsófia: Régi és új szerepkörök Székesfehérvár történetében
Demeter Zsófia: Régi és új szerepkörök Székesjehénár történetében A város és polgárai összességének földvagyona minden korszakban kevés volt lakossága számához képest. Ezen a XVII. század végétől külterjes és belterjes módszerekkel is igyekeztek segíteni. A lecsapolásokkal és csatornázással új és új területeket nyertek, s így ez a folyamat egészen a XX. századig tartott. Új területeket vettek munka alá azzal is, hogy 1699-től kis megszakításokkal 125 évig a város bérelte Belsőbárándpuszta határát, azt szántóföldként, rétként és legelőként hasznosította.8 A város a bérletet kisbériéiként adta ki a fehérvári gazdáknak és a gazdák legeltető társulatainak, a felsővárosi és rácvárosi csordák legeltetésére. Az intenzív földhasznosítással ugyanazon a területen jobb eredményeket sikerült elérni. Ennek első fontos lépése volt az 1825-ös döntés arról, hogy bevezetik a harmadik nyomást, s azt Wüstinger József földmérő ki is alakította, hozzá „takarodó utakat”, szérűket és kutakat építettek.9 A közlegelő ezután a gyöplegelőkre, a Basa-laposra és a Váraljára szorult. Ennek a gazdálkodásnak emlékei mai helyneveink is. A második lépés ehhez szorosan kapcsolódott: a háromnyomásos gazdaságot a választott polgárok szabadnak nyilvánították, feloldották a nyomáskényszert. A nyomásokban az 1840-es évektől tehát a gazdák azt vetettek, amit akartak. Ekkor jelent meg a szántókon - első kapásnövényként - a fehérvári határ legjellegzetesebb növénye, a kukorica.10 A városi vezetőség a termőföld védelmére hivatkozva általában nehezen engedett a parcellázás igényének. Az új Budai út környékének jó kukorica- és gabonaföldjeit és a páskumot, a Pestispincék környékét is nagyon sajnálták átadni az 1850-es évekbeli építkezéseknek.11 A vasútépítés kapcsán is nagyon körültekintően vizsgálódtak a jövendő pályaudvart keletről körülvevő szántóföldek ügyében.12 Megjegyezték, hogy nagyon nehéz lesz az összeköttetés a város felé, ha itt házak épülnek. Jellemző, hogy a termőföld megbecsülésének a mentalitását az 1960-as évek nagyipari beruházásai, a nagyváros kiépülése söpörte el: a legnagyobb aranykorona értékű földek (a Köfém-lakótelep és a délkeleti iparterület helyén) egy része ennek esett áldozatul. Csak az 1991-ben készült fejlesztésiterv-felülvizsgálat anyaga hívta fel a figyelmet a termőföld védelmére.13 A város régi szőlőhegyei (Öreghegy', Ráchegy) lepusztult őshegységi tönkmaradvány'ok, amelyeken egészen a XIX. század utolsó harmadáig, a filoxéravészig, híres bor termett. Már a XVIII. században is telepítették azonban a homokos padok domborulatait, előbb a csikvári malomnál és a Kis-Karsói-hegyen. Ezeken kívül az Öreghegy túrózsáki részén, illetve a Kisfalud felé eső kövesebb részén, a Belső- és a Külső-hegyen találunk szőlőket,14 majd Örhalom, Maroshegy, Demkóhegy lankáit is betelepítik. így' annak ellenére, hogy a legrégebbi szőlőkben (az Öreghegy város felé néző részén) jelentős pusztítást végzett a filoxéra, a század végén ismét ugyanakkora területen díszlett a szőlő, mint régen. A régi, szekérrel járható öreghegyi pincerendszereket azonban már nem tudták kihasználni (máig sok problémát okoz a beépítésnél az elfelejtett, elfalazott pincék sora). A Szőlőhegy' (Öreghegy'), a Fiskális-dűlőben és a Máriavölgyben kiépülő borházaival nagy, őszi szüretek és téli pinceszerek mulatozásaival a fehérvári polgárok mulató- és nyári üdülőhelye lett, sok jeles társadalmi esemény színhelye. Hiszen a fehérvári polgárság és értelmiség a XX. század elején már itt töltötte a nyarakat: itt építtetett óvodát, iskolát és templomot. Ugyanakkor a szőlőmunkások, zsellérek, a környékből beszivárgó munkakeresők tömege az 1860-as évektől kezdte használni lakás céljára a szőlőhegyi hajlékokat, járta a girbegurba dűlőket, kevés, szőlő közötti terményével megjelent a szerdai vagy' szombati heti piacon. Tette ezt úgy', hogy' a XX. század elejéig a városi hatóság tiltotta az állandó szőlőhegyi kinnlakást, s ezzel védte a szőlőhegy zártságát, de a Fehérvárra zúduló népességnyomásnak nem tudott sokáig ellenállni. Összefoglalóan elmondhatjuk tehát, hogy a fehérvári földhasznosítás jellegzetessége volt a kapások nagy' arány'a, a rétek magas aránya a legelők rovására és a szőlőkultúra igen kiterjedt területe.15 Ebből magyarázatra már csupán a fejlett rétkultúra szorul. A város lakóinak az állattartásban is az intenzívebb módokat kellett használniuk: a rétek magas aránya, valamint a szántón való szálastakarmány-termesztés és a kukorica termesztése is a fejlett, istállózó állattartásra utal. Ebből nyeri magyarázatát az, hogy' a felsővárosiak, s kisebb részben az alsóvárosiak jelentős részt vállaltak a fuvarozásban, a tejtermelésben, a piacozásban. A mindennapi piacozók azonban elsősorban a zöldségtermesztéssel intenzíven foglalkozó palotavárosiak voltak, hiszen a sárrétek egészen a csatornázás befejezéséig, sőt a Palotaváros 1970-es években történt szanálásáig erre voltak alkalmasak. A palotavárosiak kertjeiben sok piacos zöldség termett, a vasútépítés után még a fővárosi piacokra is. Leghíresebb volt a Rác utcaiak zellere. A magot és a palántát is maguk nevelték.16 8 KÁLLAY 1988,126-134. 9 KÁLLAY 1988,98-100. 10 KÁLLAY 1988, 101. 11 PÁRNICZKY 1978,159. '2 PÁRNICZKY 1978, 159. 13 Általános rendezési terv felülvizsgálat anyaga, 1991. SzVLt. Sagittarius. 14 KÁLLAY 1988,109-111. 15 LÖRINCZNÉ Bencze Edit: A természeti és társadalmi környezet hatása Székesfehérvár városfejlődésére. Kézirat. 16 GELENCSÉR József 1982. 54
