Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Szemle
Alba Regia 42. (2013-2014) KÁLMÁN GYULA FAFARAGÓ, NÉPI IPARMŰVÉSZ, A NÉPMŰVÉSZET MESTERE CENTENÁRIUMI EMLÉKKIÁLLÍTÁSA A száz esztendővel ezelőtt, 1913. március 1-jén a Somogy megyei Balatonkilitin született Kálmán Gyulának az 1920-as évek végén kezdődött tárgyalkotó népművészi pályája a magyar népművészet, népi iparművészet alakulásának, társadalmi elismertségének jó példája. Kézimunkatanára, Varjas Margit a siófoki polgári iskolában felfigyelt a több generáción keresztül bognár ősöktől származó kisdiák rajzkészségére, kézügyességére. Faragásáért az iskola önképzőkörében dicséretet kapott. A polgári iskola elvégzése után ősei mesterségét, a bognáripart választotta. Faragására az 1930-as évek elején Sík Sándor költő figyelt fel a Balaton partján. O ajánlotta be a fiatal fafaragót a Magyar Iparművészeti Társulatnál, amely munkáiból mintákat kért. Beküldött fafaragásai közül a fával bevont, gömb alakú Unicumos üveg az 1932-ben Rio de Janeiróban rendezett világkiállításon díjat nyert. Az Unicumos bütykös faborításának felületét faragással díszítette. Már ekkor faragott dobozokat, tulipános ládákat, szekrényeket, tálasokat is, közülük számos Hollandiába, Németországba is elkerült. Mintakincsét elsősorban a matyó népművészetből merítette. Minderről így emlékezett meg 1981-ben írt önéletrajzában: „Őseim ükapámig visszamenően bognárok voltak. Édesapám mellett magam is kitanultam a bognár mesterséget. Már gyermekkoromban volt egy kis rajzkészségem. A Veszprémi Káptalanhoz tartozó gamászai gazdaság — ahol Édesapám alkalmazásban állott — a nyári idénymunkákra Mezőkövesdről és környékéről szerződtetett summásokat. Vasár- és ünnepnapokon a kövesdiek felöltötték híres népviseletüket. Mint gyermek bámultam cifra ruháikat, s ha csak tehettem közöttük forgolódtam; ha egy darabka papír a kezembe akadt, rajzolgattam a ruhákon pompázó gyönyörű virágmotívumokat... Tanulmányaim befejezése után bognársegédként dolgoztam a gamászai gazdaságban. Amikor egy kis szabad időm volt, faragtam; a kezdeti időszakban a matyó mintákat.” A matyó hímzés tartós hatását bizonyítja az a 12 mintalapja, amelyeket 1945/46-ban amerikai fogságban rajzolt tervezett faragásaihoz: doboztetőkről, boroscsutoráról, üveggel bélelt bütykösökről, dohányszelencéről, cigarettatárcáról és hamutartóról. E rajzait 1946-ban hazahozta a fogságból, gyermekei (Gyula és Edit) őrzik őket. A fogságban is faragott, főként cigarettaszipkákat amerikai katonák számára. 1950-től felesége falujában, a Fejér megyei Mezőkomáromban élt, és negyedszázadon át a Népművészek Szövetkezetének tagjaként mint hivatásos népművész dolgozott. Munkája során mintegy kétszázféle tárgyat tervezett, amelyeken domború faragásokkal növényi motívumokból (vadrózsa, cseresznyelevél, őszibaracklevél, miipán) összeállított mintakincset alkalmazott. Lendületesen faragott, jól kiemelkedő szívminták, gazdagon burjánzó, nagy levelek töltik meg tárgyait. Mintáinak felületét aprólékosan díszítette: magába a mintába is faragott levélerezetet, apróbb leveleket. A rendelkezésére álló felületet teljesen kitöltötte a jól megtervezett faragással, tárgyai sajátos telítettséget mutatnak. Kálmán Gyula a Mezőföld hagyományteremtő fafaragó népművésze. Munkái szép számban külföldre, a tengerentúlra is eljutottak. 1954-ben a népi iparművész, 1966-ban a népművészet mestere címet nyerte el. Munkássága elismeréseként 1969-ben elsőként neki és Fitz Jenő megyei múzeumigazgatónak ítélték Fejér megye közművelődési díját, a Velinszky-díjat. Fejér megye közgyűlése 1997-ben Vörösmarty Mihály-díjjal tüntette ki. 1998- ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét vehette át. Munkáit több közgyűjtemény őrzi. 1995-ben a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményének 14 fafaragást ajándékozott: Unicumos bütyköst (viaszalmafa), körtefából, diófából készült bonboniéreket, diófa kenyerestálat, zöldjuharból faragott cigarettakínálót, cseresznyefa hamutartót, szelídgesztenye, diófa gyertyatartót, tiszafa papírvágó kést és karcolt díszítésű kabaktököt (lelt. sz.: 95.2.1.-95.14.1.). Kiállításunkon — 2013. március 1—31. között Székesfehérváron a Fekete Sas Patikamúzeumban — e tárgyakat gyermekei, ifj. Kálmán Gyula és Kálmán Edit által őrzött faragásokkal, dokumentumokkal egészítettük ki. Bemutattuk fafaragószerszámait, a lánya számára faragott támlásszéket, képkereteit, okleveleit, híres emberek hozzá írt leveleit (pl. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas, Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekas népművész, Béres Ferenc dalénekes, Örösi Pál Zoltán méhész, egyetemi tanár levelét). Kálmán Gyula Mezőkomáromban hunyt el 2000. július 4-én. A mezőkomáromi temetőben a somogyi szülőföld nevében Matyikó Sebestyén József néprajzkutató, a siófoki Kálmán Imre Múzeum igazgatója búcsúztatta, akinek 1993- ban így vallott a fáról: „A faragásnál a faanyag a lényeg. A legnemesebb fa Magyarországon a dió, azután a körte, a cseresznye, majd a juharfélék. Közülük legjobb a hegyi juhar, aztán a mezei juhar és utána a zöld juhar; abból lehet dolgozni. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy külföldön is elég nagy ismeretségem volt, és küldtek 381
