Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Szemle
különböző fákat, például Amerikából kaptam mirtuszfát, vörös cédrust, Kanadából sárga cédrust, Ausztráliából eukaliptuszt. Mondhatom, hogy gyönyörű fa. Dél-Amerikából többféle trópusi fát is kaptam. Kitűnően használható a japán akác, a diónál is nyugodtabb fa, nem vetemedik. A szelídgesztenye is jól munkálható, az almafa is, csak kisebb dolgoknál. Bútornak kitűnő a tölgyfa, nagy előnye a magas csersavtartalom. A szú évszázadokig nem fogja megtámadni. A japán akác is és a vastag galagonya is ilyen. A régi pásztorfaragók szentül esküdtek rá, hogy a fák közül egyedül a vadkörte az, amelyik faragásra alkalmas, meg a kecskerágó. Nekem legkedvesebb fám a dió, az országban talán elsőnek használtam.” Munkái, faragásai a dégi Festetics-kastély kiállításán, Siófokon a Kálmán Imre Múzeumban láthatók. Budapesten a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban tíz faragását őrzik. Példamutató módon hozta létre Mezőkomáromban a népművészeti, népi iparművészeti kiállítást: az ország különböző vidékein dolgozó népművész barátaitól egy-egy tárgyat kért. Nehezen tehette volna ezt meg, ha a népművészekkel, néprajzkutatókkal nem lett volna kitűnő szakmai és emberi kapcsolata. Jó ismeretségben volt a híres somogyi faragó juhásszal, ifjabb Kapoli Antallal, aki Mezőkomáromban meg is látogatta őt. Nemcsak a fafaragókkal, hanem a többi népművészeti ág alkotóival is megismerkedett. Jó barátja volt a karcagi Kántor Sándor fazekas népművész. Orisekné Farsang Erzsi kápolnásnyéki naiv festővel Velencén és Enyingen közös kiállítása volt. Farsang Erzsi festményt is készített róla, amely fafaragás közben örökítette meg. Önéletrajzában így vallott szakmai-baráti kapcsolatairól: „Falunkban, Mezőkomáromban 1968- ban létrehoztam egy nagyértékű népművészeti gyűjteményt. Kollégáim és barátaim alkotásaiért saját faragványaimat adtam cserébe, s az így összegyűlt mintegy 100 alkotást a mezőkomáromi Bak János Művelődési Háznak adományoztam. Egy múzeumszobában került elhelyezésre a gyűjtemény, melyben megtalálhatóak a II. világháború után alkotó legnevesebb magyar népművészek munkái: Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekasé, a nádudvari Fazekasdinaszdáé, Tóth Mihály neves pásztorfaragóé, valamint a kalocsai és sárközi hímző-szövőasszonyok alkotásai, akiknek ország-világ előtt neve van a szakmában. Ugyanitt természetesen saját faragványaimból és tanítványaim — Bak Géza és Németh István — munkáiból is van jó néhány.” Magam sok évtizedes múzeumi munkám során többször felkerestem őt Mezőkomáromban, ahol a népművészetről, a fáról vagy a méhészetről beszélgetve töltöttünk derűs órákat. Nem csupán az általa létrehozott népművészeti gyűjteményt mutatta meg nekem, hanem büszkén vezetett el azokhoz a szobrokhoz, emléktáblákhoz is, amelyeket fia, ifjú Kálmán Gyula tanár állíttatott szülőfalujában. Több mint hat évtizedes alkotó munkájával maradandó értékekkel gyarapította a XX. századi tárgyalkotó népművészet, a magyar népi fafaragás formavilágát. Lukács László IRODALOM HALASZ Mariann 1979 Népművészek Háziipari Szövetkezete. Budapest. LUKÁCS László 2011 Kálmán Gyula ajándéka a múzeumnak. In uő.: Néprajzi látásmód az ezredfordulón. Székesfehérvár. 230-232. MATYIKÓ Sebestyén József 1993 A mi Kálmán Gyulánk. Somogy, XXI. 6. sz. Kaposvár. 67—71. 2000 »Úgy dolgozz, mintha örökké élnél...” Kálmán Gyula (1913-2000). Honismeret, XXVili. 6. sz. 105-106. 382 I T Ti T
