Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Közlemények - Brauer-Benke József: A tambura hangszertípus történeti áttekintése
Brauer-Benke József A tambura hangs^ertípus történeti áttekintése indiai tambura a klasszikus zene hangszerei.27 (9. kép) A belső-ázsiai perzsa és török népcsoportok, mint az üzbég, a tadzsik, a karakalpak és az ujgur népek körében elterjedt hosszú nyakú tanbúr a makáma- (rímes próza) előadások kísérő hangszere.28 Ezek közül az üzbég, a tadzsik és az ujgúr tanbúr morfológiailag rokonítható, 3 húros, nagyszámú, nem rögzített érintővel rendelkező, hosszú nyakú lanttípus, viszont a karakalpak tanbur, bár morfológiailag hasonló felépítésű, de csak 2 húros, rögzített érintős, hosszú nyakú lanttípus. Szélesebb nyakú, 3 húros, hosszú nyakú lant az afgán dambura, míg az afgán tambur az indiai s^tárho^ hasonlóan több rezonáns húrral van felszerelve.29 (10. kép) A kurd tambur a többi típusnál jóval rövidebb hangszernyakkal rendelkezik, de felépítésében rokonítható a perzsa tanbúrral. (11. kép) A recens néprajzi analógiák morfológiai vizsgálatai alapján az ún. proto tanbúr csoportba tartozó üzbég, tadzsik, türkmén és ujgur tanbúr és az afgán tambúr képviselik a legrégebbi formai jellegzetességet, és ebből fejlődhettek ki a már együttrezgő húrokkal is rendelkező tanbúr típusok, mint a „három/négy/öt/hat húros” jelentésű tadzsik s^etór, csartor, pandgstor és session30 Bár a görög tamburas% hosszú nyakú lant eredete egészen a Kr. e. 4. századi mantineia-i terrakotta figura lantábrázolásáig visszavezethető, illetve az ókori és középkori bizánci freskók adatai alapján a hangszertípus jelenléte folyamatosan adatolható a térségben, de más hangszertípushoz hasonlóan itt is csak az elnevezés és a funkció mutat történeti kapcsolatot, mert a mantineiai márványreliefen látható hangszer keskeny, tompaszögű hangszertestű és széles hangszernyakú lanttípus, viszont a 14—16. század időszakából származó bizánci stílusú freskókon félgömb alakú hangszertestű és vékony hangszernyakú, illetve hajlított és egyenes kulcsszekrényű típusok egyaránt láthatóak.31 (12. kép) Ellenben a recens, 8 húros (2x4 párhúros), nem rögzített érintőjű, hosszú nyakú, görög tamburas£ felépítését és elnevezését is tekintve egyértelműen rokonítható a török klasszikus zenéhez használt tanbur hosszú nyakú lanttal.32 Viszont a Balkánon az ikonográfiái adatok elemzése arra mutat, hogy csak a 16. században terjedhetett el a tamburák használata, mert a sgat^ típusú hosszú nyakú lantokkal rokonítható tamburák első ismert ábrázolása a Szerémség keleti részén, a Hopovó kolostor 1608-as freskójáról adatolható, amely morfológiailag a boszniai janicsárok hangszereivel rokonítható.33 Horvátországban pedig csak a 19. században terjed el a tambura, először a Szerémségben és Kelet- Szlavóniában jelenik meg és mindjárt tamburazenekar formájában.34 A volt Jugoszlávia hangszereinek elterjedését bemutató aüasz adatai szintén azt mutatják, hogy a különböző tamburatípusok Horvátországban és Boszniában a legelterjedtebbek és Szerbiából, illetve Macedóniából nincs adat az elterjedésükre.35 Ami összességében arra enged következtetni, hogy a tambura hangszertípus Dalmácia irányából kezdett elterjedni. Ezt alátámaszthatja, hogy a török tamburával rokonítható hosszú nyakú lantok olasz nyelvterületen való megjelenése már 1478-ból Johannes Tinctoris leírásából ismert.36 A 16. századi magyarországi török lantábrázolások vizsgálatai felvetették annak lehetőségét, miszerint az olasz colasáone és a magyarországi tambura azonos hangszertípusnak tekinthető.37 Ehhez kapcsolódóan már a 17. századi zeneteoretikusok felfigyeltek a török hosszú nyakú lantok és az olasz colasáone közötti hasonlóságra.38 Illetve még a 18. században is „Calascione Turchesco”-nak nevezik a hangszertípust.39 (13. kép) A legkorábban 1535- ből datálható colasáone elnevezés eredete tisztázatlan, egyesek a spanyol cola ’farok’-ból, mások a görög xaXádiov ’kis kosár’-ból származtatják, amely elnevezés a hosszú nyakra, illetve a kis lantszerű testre utalna.40 Ez igazolhatja a törököktől való átvételt, azonban némely típusán a hangolófej ívelt formája bizánci hatást is feltételez. A 17. századtól elsősorban continuo hangszernek használták, de létezett kisebb, magasabbra hangolt változata is, amelynek meppo colasáone vagy colasáontino volt az elnevezése. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a tambura szó legkorábbi megjelenése a magyar nyelvben 1626-ból a Káldi György-féle katolikus magyar nyelvű Bibliából ismert: „ki ménének az asszonyálatok énekelve Saul király eleibe vigaság dobjaival és tamburákkal”.41 Ennél korábbról való Zrínyi György 1596. január 19-i, Battyhány Ferencnek írt leveléből való leírás, amely szerint a Pajazet nevű török tamburás „...az Cyganokkal együtt igen zepen verte Tomburaiat...”42 A 17. században már a személynevekben is rendre felbukkan, mint például a kolozsvári 271ENKINS-OLSEN 1976, 23. “ AMIPIU 1975,160., 166., 168., 182. 29JENKINS-OLSEN 1976, 23. 30 CAMPBELL 1968, 31. 5' ANONAYAKIS 1979, 211. 32 ANONAYAKIS 1979,108-109. kép;JENKINS-OLSEN 1976,28. Cl. kcp. " PKIOVIC 1989, 84. 34 Sí RÓLA 1943, 117. 33 KOBOLA 1975,45. « PICKEN 1975, 267. 37 TAKÁTS 1926, 50. 38 MERSENNE 1636, propositio XXI et XXIV. 39 BONANNI 1964,100. 411 FRYKLUND 1936, 22. 41 TESz I. 1967,835. 42 TAKÁTS 1915, 429-430. 345
