Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. I. rész (1659 - 1825)
Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. I. rész: 1659—1826. volt. Külön kellett tartani a csikókat az öregménestől. A ménesben 60 kanca volt. A lovakat ridegtartásban nevelték, csak a csikókat tartották külön az elválasztás után, őket istállózták. Addig voltak külön a csikók, amíg iga alá nem kerültek. A ménesben magyar és erdélyi fajta lovakat tartottak. 1811-ben 23 lovat adtak el „kótya-vetyén", 2137 Ft-ot kaptak értük. Előszálláson a pálinkaház mellett telelt a ménes. A felügyelettel Gazdagh ispánt bízta meg a jószágigazgatóság. Egykori leírások arról tanúskodnak, hogy az ispán a lovakat naponta többször megszemlélte, és „mint sterne fényére vigyázott az állatokra.” A ménesnek külön legelőterülete volt. 1814-ben még november végén is legeltettek, mert attól tartottak, hogy nem tudják őket kiteleltetni. Gazdagh ispánnak 162 ló takarmányozásáról kellett gondoskodnia. A ménes etetése sokkal igényesei)!) volt, mint a szarvasmarha-állományé. A ménes reggelente szecskával kevert szénát kapott, délután azonban csak búzaszalmát. Szemes terményt 1814 őszén a ménesbeli lovaknak egyáltalán nem adtak. Csupán a tehervonásra alkalmazott lovak kaptak zabot és mohart. Gazdagh ispán számadása szerint 4 igásló 1 hét alatt 5 pozsonyi mérő zabot vagy7 mohart fogyasztott el. Ugyanakkor sarjúval kevert árpaszalmát adtak nekik, nehogy) a tehervonásban végleg tönkremenjenek. Igásökrök Kisvenyimen 64 igásökör volt. Az állományból 8 cugot (fogatot) áhítottak ki. 1 cug 8 ökörből állt, és 100 hold földet művelt meg. Az igás fogatok erőnlétének fokozására a herefélék vetésterületének növelését határozta el az uradalmi vezetőség. Az igásökrök déli legeltetését ugyanis korábban megszüntették, és helyette vetett kukoricát (csalamádét) etettek, az ökrök legeltetését pedig éjszaka engedélyezték. Az uradalmi tisztek véleménye az volt, hogy az éjszakai legeltetést meg kell szüntetni, és helyette az esti és reggeli etetést bevezetni. A zöldtakarmány azonban az 1810-es években nem állt bőven rendelkezésre, ezért a lóherevetés növelését határozták el. Az uradalom felismerte a lóhere értékét, ezért elrendelte kaszálását, szárítását és begyűjtését. Nagyvenyimben 1815. április elején lucernát vetettek. Azl813. évi őszi vetés befejezése után az igásökröket néhány napig pihentették, illetve a pihentetés alatt új erőre vették őket. A késő őszi munkát 1813. november derekán kezdték meg. Ez a trágyahordásból, illetve az őszi mélyszántásból állt. Lengyel ispán még decemberben megtrágyáztatta a kölesföldeket, és a béresek azt felszántották. Tavasszal, a vetés előtt csak fogasolásra volt szükség. Az ugarföldek trágyázását fagy esetén is végezték, bár ekkor a trágyát kupacokba rakták, nehogy kövérítő erejét elveszítse. Egyes ugarföldekre takarmányt szórtak, ahová azután a birkanyájakat kiengedték. A birkalegeltetésnek ezt a változatát talajjavításnak minősítette az uradalom kormányzói hivatala. A tiszti értekezleten a trágyáról, annak kezeléséről a következők hangzottak el: jó érett trágya megbecsülhetetlen kincs a javítandó földekre nézve. A szarvasokba kihordott ganéj úgy rakassék, hogy érett, jó trágya legyen belőle. Ide hordassék minden kotradék, gizgaZi s tüzelésre nem alkalmas isfk szalma.”Félen a rétekre is vittek nagyobb mennyiségben trágyát, azt kupacokba rakták. A trágya terítését tél végén-kora tavasszal végezték a béresek, majd az öntözővizet is rávezették a rétekre. Ide irányították a hóolvadáskor, a tavaszi esőzéskor keletkező vizeket. 1814 tavaszán a határban az ugar trágyázására fordították a felhasználható robotnapokat, a földbéresektől követelt túlmunkát trágyahordásra alkalmazták. A földbéreseket kötelezték arra, hogy minden 2 hold után egy szekér trágyát az ugarföldekre szállítsanak.159 T akarmánytermesztés Az előszállási uradalomban az állattenyésztés sikere a takarmánytermesztéssel függött össze. Bebizonyosodott egy7 járvány során — amely az előszállási uradalmat sem kerülte el —, hogy a ridegtenyésztésben álló állomány pusztult különösen. A korszerűbb állattartás azt követelte volna, hogy7 térjenek át az istállózó tenyésztésre. A takarmánytermesztés fokozása azonban csak a mezőgazdasági művelés belterjesebbé tételével lett volna megvalósítható. Ezt az apátság felismerte, s a további allodizálások során ilyen irányai célok megvalósítására tört, s ez nagyobb jövedelemszerzés reményével kecsegtetett. Valóban, az apátság eme felismerését az uradalomban rejlő lehetőségek kamatoztatták, a század közepére a kelet-dunántúli uradalmak között az előszállási került a mezőgazdasági termelés élvonalába. A takarmánytermesztés nem tudott a fejlesztési igényekhez felnőni. Ezért megmaradt az igásállatok számára a hagyományos etetés. Az ökröket naponta kihajtották az ökörlegelőkre, éjszakákon keresztül ott tartották őket. 1814- ben a vetés végeztével az ökrök felét pihentették az ökörlegelőn, míg a másik része az ugarföldekre hordott trágyát. Május elejére mindennemű vontatással végeztek az egész uradalomban, így az összes igásállományt a legelőre hajtották, ahol a nyári munkák kezdetéig tartózkodtak. Egyébként a napi munkák idején éjszakára a legelőre hajtották az 159 VcMI. Ap. lt.; Előszállási kormányzóság iratai.Tiszriszcki jk. Ménes, igások. A. 1811-1815. 269
