Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Farkas Gábor: A zirci apátság előszállási uradalma. I. rész (1659 - 1825)
Farkas Gábor. A zjrci apátság elős^állási uradalma. I. rés% 1659—1826. A juhtenyésztés a XIX. század húszas éveitől fellendült. A jószágkormányzóság szerint a juhtartásból származó jövedelem tekintélyes részét alkotta a bevételnek. Az allodiális gazdálkodás kialakulása után növekedett az állomány. A szakszerű tenyésztés eredményei hamar jelentkeztek. 1815 és 1819 közötti években 5 nemes kost eresztettek 100 db előre kiválasztott nőstényhez. Az éves szaporulat mintegy 100 db bárány lett. 1818-ban az uradalmi direktor korszerű javaslatokat terjesztett az apát elé, melyeket állategészségügyi szempontból indokolt. Javasolta, hogy a cselédbárányokat különítsék el az urasági nyájtól, és N agy ve n y i m - Alsó majorban tartsák őket. Továbbá, hogy az urasági juhnyáj vérfrissítése érdekében az uradalom vásároljon 100 anyát és 4 nagytermetű kost. Ezeket mint originális juhokat elkülönítve tartották Nagykarácsonyszálláson az urasági bárányok mellett.155 Az volt a tapasztalat, ha az állományt megfelelő tápértékű takarmánnyal etették, akkor az jó egészségét megőrizte, de ha kevés és nem megfelelő tápértékű takarmányt kaptak, akkor a nyáj tengődött, és a betegségek is megtámadták. Az anyajuhokat három majorban tartották. Az első osztályba soroltakat Előszállásra, a második osztályba soroltakat Nagyvenyim-Felsőmajorba, a harmadik osztályt pedig Kokasdra telepítették. A juhok oltását minden év májusában végezték, a bárányokat Karácsonyszálláson helyezték el. Amikor a bárányok elmúltak egy esztendősek, akkor lehetett őket a nyájhoz beosztani, az ürüket Mélykútra, Kisvenyimre. A cselédbárányok Nagyvenyim-Alsómajorban kaptak elhelyezést. Az intézkedéseket egészségügyi szempontból hozta a direktorátus. Javasolta az állomány vérfrissítésére fajtaállatok vásárlását. Az újonnan beállított juhokat külön majorban tartották, még a legelőn is külön nyájban legelhettek. A vérhas gyakran fellépett a juhok között, ezért a kormányzóság Karácsonyszállást jelölte ki a vásárolt juhoknak téli és nyári tartásra. 1841-ben a nemesített állomány száma meghaladta az 1000 db-ot. A juhnevelés évente megszokott menetrend szerint történt. A juhokat több majorban teleltették, tavasszal kihajtották a majorok körül levő legelőkre és az őszi vetésre. A bárányok egy ideig az anyajuhokkal együtt járták a legelőket, mezőket; elválasztásukra június elején került sor. Ekkor az anyákat a fejősökhöz terelték. A nyírásra májusban került sor. Az 1830-as években egy-egy juh két-két és fél font gyapjút adott: 1836-ban 19 ezer 356 juhról 19 ezer 356 font gyapjút nyírtak le. 1840-ben 45 ezer 428 fontot nyírtak le. Július 20. körül a juhokat a tarlóra terelték, a hágatást október elején kezdték, 5 hetet vett igénybe. Októberben selejtezték az állományt. A mustrát rendi ellátásra vették igénybe, az ürüket eladták. 1827-ben Puttmann Izsák 1000 db juhot vásárolt, párját 12 forintért. Az ürükért 6 ezer forintot kaptak. A teleltetés alatt szénával, búzaszalmával etették az állományt, az anyajuhok és a kosok még krumplit, zabot kaptak.156 Sertéstartás A virágzó juhtenyésztés mellett az állattartás többi ága még kezdedeges volt. A sertéstenyésztés a rendházak és az uradalom személyzetének ellátását szolgálta, az 1813—1815 közötti időszakban nem tenyésztettek sertéseket eladásra. Az uradalom még nem rendelkezett olyan mennyiségű terménnyel, mint amennyi szükséges lett volna az állatok tömeges hizlalására, téli tartására. Az 1814 januárjában tartott gazdatiszti gyűlésen a jószágkormányzó a sertésnyájak fokozottabb gondozásáról beszélt: „a malacos kocák és a rideg nyáj téli tartására fokozottabb gond legyen, a számadótiszt ne a kanászpanaszára rendelkeznék, hanem személyesen jelenjék meg a nyájnál.” A 353 darabból álló sertésállományt két csoportba (anyakocák és a rideg nyáj) osztották. A kocákat jó körülmények között tartották, a rideg nyájra különösebben nem sok gondot fordítottak. Ez utóbbira a jószágkormányzó felhívta a figyelmet. 1813 decemberében az uradalomban 194 malacot neveltek. Ebből 160 volt a helyi szaporulat, a többit vásárolták. A malacokat kilenchetes korukban választották el, és táplálásukra különös gondot fordítottak. 1814-ben hizlalásra nem vásároltak süldőket, hanem a rideg nyájból választották ki az erre alkalmasakat. A rideg nyájat az uradalomban termett és értékesítésre nem alkalmas termékekkel táplálták: tisztítadan gabonával, napraforgómaggal. A hizlalást október elsején kezdték, és az első szakaszban az etető kanász árpadarát adott a hízóknak, az etetési normát a megszabott rendelkezések szerint kellett végeznie; 13 icce sós vízben áztatott darát kaptak a hízók egyenként, amely mennyiséget az enyhébb napokon növelhettek, de ha az idő hidegre fordult, akkor a megszabott mennyiséget adták nekik. A disznóvágást december 21-ig végezték el. A feldolgozott húst Székesfehérvárra, a rendházba és Zircre vitték. A direktor felismerte a sertéstenyésztésben rejlő lehetőségeket, ismerte a piaci viszonyokat, látta, hogy a zsírsertésre van kereslet. Ezért nyomatékkai javasolta az uradalmi vezetőségnek, hogy a jövőben a sertéstartásra nagyobb figyelmet szenteljenek, mert ebből az ágazatból lehet nagyobb jövedelmet szerezni. A gazdaságok megtermelték az ágazat számára szükséges takarmányt. A sertéseket két majorban, Előszálláson és Venyimen tartották. 155 VeML Ap. lt.; Előszállás! kormányzóság iratai. Tisztiszéki jk. A. 1827.. 1841. 156 BODROG 1966b; FARKAS 1969. 267
