Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Nagy Veronika: A mohai tikverőzés foklorizmus-jelenségei a Szellemi Kulturális Örökség védelmében
Nagy Veronika: A mohai tikverö^és folklorigmus-jelenségei a Szellemi Kulturális Örökség védelmében A folklorizmus-jelenségek túlnyomó részénél meghatározó szerepet játszik valamilyen kulturális intézmény és szakértői csoport, amely kijelöli, szervezi és támogatja a különböző kulturális rendezvényeket.7 A mohai tikverőzésnek sajátos vonása volt eddig, hogy irányító funkciót betöltő szakértői csoport nem állt a hátterében. A polgármesteri hivatal csupán technikai segítséget nyújtott a résztvevőknek és legalizálta a viselkedésüket, a néprajzosok munkája pedig kizárólag a szokás megfigyelésére korlátozódott. Pesovár Ferenc egykori tevékenységét tekinthetjük irányítótámogató háttérnek, szerepe és motivációja azonban lényegesen eltért a ma megrendezésre kerülő folklórrendezvények szakértői munkájától. Kívülről irányító szakértői csoportról napjainkban is csak megszorításokkal beszélhetünk, mivel a szellemi kulturális örökségről szóló egyezmény az érintett közösség folyamatos bevonásával valósítja meg az örökség-elem kezelését a megőrzési stratégiák kidolgozásától a megvalósításon át a nemzeti jegyzékre történő közösségi felterjesztésig.8 A Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság tehát közvetlenül nem irányit, de azzal, hogy programokkal, kiadványokkal, internetes és médiamegjelenéssel tudatosan hívja fel a figyelmet a mohai tikverőzés mint kulturális örökség jelentőségére, a szokást éltető közösség (és főként a szokásgyakorló fiatalok) tudatában előhív egyfajta megfeleléskényszert. A résztvevők irányító szakértői csoportot nem érzékelnek, de érzékelik a nyilvánosság erejét és az eddiginél szélesebb körű érdeklődést és láthatóságot. A szokás kultikusan kitüntetett helyszínné és alkalommá válik, a közösség kirakatba kerül. Konfliktus- és feszültségmentes közösséggé homogenizálódik, miközben ránehezedik a tekintély súlyba és a példamutatás terhe.9 Ezért különösen fontossá válik a helyi közösségből kiemelkedő személyiségek szerepe, akiknek a tikverőzéshez való viszonyában, a szokásról való tudásában kifejezésre jut a hagyományápolásra való fokozott törekvés, s e törekvésük nem csak a szűkebb, illetve tágabb környezet elvárásaiból, hanem elsősorban az édesapától, testvértől átörökített tikverőzés iránti vonzódásból táplálkozik. Az egyéniség szerepe szükségszerű szempont a szokások vizsgálatában, hiszen a közösségi megnyilvánulások mögött mindig egyéni hatóerők működnek közre. A vezető egyéniségek kiemelkedése a többiek közül gyakran önként, természetszerűleg adódik. Az ilyen személyek tapasztalatuk, gyakorlatuk és közmegbecsülésük révén, valamint a hagyomány iránt érzett felelősségtudatukkal válnak az eseménynek irányítójává, mozgatójává.10 A mohai tikverőzésben mindig voltak hangadó, rátermett emberek, akik az eseményeket összefogták. Kiemelkedésük két ki nem mondott kritérium alapján történik. Egyrészt személyiségükből adódóan rendelkeznek vezetői képességekkel, másrészt rangidős szereplői a szokásnak. Nem tekinthető szakértői csoportnak, de meghatározó szerepet játszik a szokás szervezésében és lebonyolításában a Moha Község Fejlődéséért Közalapítvány, amely 2010-ben kezdeményezte és vállalta a kulturális örökségi jelöléshez szükséges dokumentumok összegyűjtését és az eljárás elindítását. Az alapítvány tagjai a község társadalmi-kulturális életének aktív szereplői, és nagyrészt olyan személyiek, akik évtizedekkel ezelőtt résztvevői voltak a mohai tikverőzésnek. Az ő szerepvállalásuk és egyéni hatóerejük enyhítheti az új helyzettel járó belső feszültségeket és a szokás fenntartása iránt érzett felelősség terhét. A mohai tikverőzés évtizedek óta turisztikai célpont, amely a turizmus alapkategóriáiból kiindulva összetett és sajátos jegyeket felmutató jelenségként értelmezhető. A turizmus által meghatározott szokás létrehozói és alakítói különböző motivációval rendelkező csoportok, és lényegében a közöttük lévő kapcsolatok, viszonyok, hatásmechanizmusok alkotják a mohai tikverőzés turisztikai tartalmát. A szokás megtekintésére érkező közönség nagy' része a szabadidő eltöltésének céljával érkezik a faluba, a mohai tikverőzés mint kulturális rendezvény megtekintésére. E csoport legfontosabb motivációja az autentikusság iránti vágy7.11 Mások a társadalmi turizmus céljával rokonlátogatásra érkeznek, de motivációjuk fontos összetevője a rendezvény megtekintése. A közönségnek egy harmadik csoportja — a fotósok és riporterek — az ún. hivatásturizmus12 képviselői, helyváltoztatásuk és tevékenységük ugyanis foglalkozásukkal, szakmájukkal áll kapcsolatban, s a szokás megtekintéséhez gazdasági érdekük fűződik. A fogadóterület résztvevői turisztikai szempontból három csoportba sorolhatók. A szokás szereplői a tulajdonképpeni szolgáltatásnyújtók, akiknek legfontosabb motivációja ugyancsak a szabadidő eltöltése. A szokás turisztikai megvalósulásában meghatározó szerepe van az önkormányzatnak, illetve a település polgármesterének, akinek célja nem a szabadidő eltöltése, hanem ellenkezőleg, munkálkodás a település népszerűsítésén és a helyi kultúra megőrzésén. Végül a település lakossága azzal a céllal vesz részt a turisztikai eseményen, hogy fogadja a faluba érkező turistákat, és újra teremtse a közösség hagyományát. A turisták és a helyi lakosság viszonyát tekintve lényeges megjegyezni, hogy7 a helyiek az alakoskodók vendégül látása során a látogatókat is megvendégelik. Megítélésük szerint ez a csoport nem vásárlóértékkel bíró turistákat foglal magában, hanem vendégeket, akik felé a vendégeknek kijáró tisztelettel közelítenek. Jellemző, hogy7 a helyiek a látogatók csoportját soha nem nevezik „turisták”-nak. A tikverőzés turisztikai megnyilvánulásában kitűnik, hogy7 hiányzik az a közvetítő erő, amely valamilyen idegenforgalmi intézmény keretében egymás felé irányítaná a helyiek és a turisták csoportjait. Bár a Fejér megyei 7 BÍRÓ-GAGYI 1987, 70-71. » CSONKA-TAKÁCS 2011,225. 9 Vő. WESSELY 2005, 20. 1(1 ÚJVÁRT 1980, 49-50. » Vő. FEJŐS 1998, 8. 12 Vö. HORVÁTH 2001, 32. 213
