Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Nagy Veronika: A mohai tikverőzés foklorizmus-jelenségei a Szellemi Kulturális Örökség védelmében
Alba Regia 42. (2013-2014) NAGY VERONIKA A MOHAI TIKVERŐZÉS FOLKLORIZMUS-JELENSÉGEI A SZELLEMI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG VÉDELMÉBEN Az egyedülálló módon fennmaradt és ma is megrendezésre kerülő Fejér megyei népszokás, a mohai ükverőzés 2011-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékére.1 Az UNESCO (az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete) 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, amelynek célja többek között az érintett közösségek szellemi örökségének tiszteletben tartása, valamint az örökség jelentőségének tudatosítása helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. A Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága ennek megfelelően helyezte a mohai tikverőzést is „védelem” alá, többek között a mohácsi busójárás, a matyó és a kalocsai népművészet és folklór, a magyar solymászat, vagy a mendei pünkösdi templomdíszítés hagyományai mellé.2 A felterjesztés ténye és a kulturális örökség státusz új fejezetet jelent a szokás és a szokást gyakorló közösség életében. A döntés óta eltelt néhány év tikverőzésének tapasztalataiból messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy' a jelölés milyen hatást gyakorol a szokás tartalmára, funkciójára, eddigi működési mechanizmusára, de talán érdemes felhívni a figyelmet a változás lehetséges irányaira, lehetőségeire, és akár buktatóira is. Ehhez célszerű a szokás történeti idejéből kiindulni, és alaposan megvizsgálni azt az időfolyamot, amely a szokás eddigi életét öleli fel. Lényeges, hogy rámutassunk azokra a sajátos szükségletekre, amelyek a helyi közösség életében a szokás fennmaradását, folyamatos létezését lehetővé tették, és elvezettek azokhoz a gazdasági, társadalmi, ideológiai motivációkhoz, amelyek a mohai tikverőzést a „nemzeti örökség” részévé avatták.3 A mohai tikverőzés mint Szellemi Kulturális Örökség-elem létrejötte hosszú és összetett időbeli folyamat eredménye. Bár a tikverőzés kezdeti időpontját nem tudjuk meghatározni, a jelölés pillanatáig a szokás életét nagyjából három szakaszra oszthatjuk. Ezek a szakaszok a szokásanyagban bekövetkezett változások mentén körvonalazódnak, a változások pedig általában gazdasági, történelmi, társadalmi események, illetve azzal összefüggő tudati, ideológiai átalakulások hatására jelentkeznek minden szokáshagyományban. A mohai tikverőzés életében a legjelentősebb változást a szokás felfedezése és első lejegyzése jelentette az 1950-es évek végén. Pesovár Ferenc néprajzkutató ekkor kezdte megfigyelni és publikálni a mohai tikverőzést. Húshagyókedden barátaival együtt látogatott el Mohára, és a puszta jelenlétével — valamint azzal, hogy nem elavult, szégyellni való dolognak tartotta a tikverőzést — arra ösztönözte a fiatalokat, hogy továbbra is rendezzék meg hagyományos farsangi mulatságukat. A szokást tehát nem kellett újra tanítani, mert a fiatalok azt még gyakorolták. Az azonban tény, hogy az 1950-es, 1960-as évek politikai rendszerében a kihalás vagy a végleges betiltás veszélye fenyegette. Pesovár Ferenc a tikverőzést nem újraélesztette, hanem a szokás iránti érdeklődés eszközével életben tartotta. A szokás első, Pesovár Ferenc jelenlétét megelőző szakaszát „hagyományos szakasznak” nevezhetjük. Ez az időszak több kisebb szakaszra bontható, azonban egységes jellemzője, hogy a szokás belülről szerveződve, zárt közösségben, a paraszti kultúra integráns részeként került megrendezésre, egészen az 1950-es évekig. Minden év húshagyókedd reggelén a fiatalok szalagokkal teleaggatott rongyos ruhákban — illetve két fiatal fiú lánynak öltözve, kezükben kosárral — végigjárták a község házait, s arra törekedtek, hogy a termékenységet elősegítő kormozásért minél több tojást gyűjtsenek össze a háziaktól, miközben a tyúkokat is megzavarták. Tartalom és forma nem különült el egymástól, a rítusok (kormozás, adománygyűjtés, alakoskodás szabályai) az egyén és a közösség belső szükségletét elégítették ki.4 A szokás aktusaiban egyértelműen a tyúkok és a lányok-asszonyok termékenységvarázslása jutott kifejezésre, azon túl, hogy meghatározó szerepet játszott benne a szórakozás, a játékösztönök megnyilvánulása, és a tikverőzés egyben találkozási-ismerkedési lehetőséget biztosított a fiatalok számára. 1 A tanulmány az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíja keretében valósul meg. 2 www.szellemiorokseg.hu [2013. 08. 25.] 3 Vö. VEREBÉLYI 2004, 6. 4 FÜREDI 2004, 316. 211
