Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Gelencsér József: "Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban
Gelencsér József: „Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban A peres ügyként a 18—19. században ritkán megjelenő szemkiverésre ő is hozott egy példát. Mégpedig olyat, melynél igen enyhe ítéletet szabott ki a maradandó testi károsodással járó ütlegelésért Pest megye sedriaja. Sztodoba Mátyás dabi lakost, aki verekedés során kiverte egy polgártársa egyik szemét, 24 botütés elszenvedésére, 12 forint fájdalomdíj megfizetésére és az orvosi költségek megtérítésére kötelezte. A megyei büntetőtörvényszék ítélete azt is kimondta, ha minderre az elítélt vagyona nem elegendő, úgy fizesse meg azt a kezese, aki azért vállalt kezességet, hogy az őrizetbe vett vádlottnak ne a börtönben kelljen a tárgyalás napjáig várnia. A testi sértés, megsebesítés egyéb eseteit vizsgálva a legszembetűnőbb, hogy a kiszabott ítéletek között hatalmas különbség mutatkozott. A cselekmény súlyához képest a szankció egyszer rendkívül enyhe, máskor iszonytatóan kemény volt.69 Bónis György Buda és Pest városának a török kiűzetése utáni, 1686 és 1708 közötti bírósági gyakorlatát vizsgálta. A joggyakorlat egyik előnyös vonásának tartotta, hogy a két városban testcsonkítást soha nem alkalmaztak önálló büntetésként. így a megvakítást sem szabták ki büntetésként. (1693-ban Pan Katalin halálbüntetésének csak súlyosbítására szolgált, hogy hitvesölésért előbb a jobb kezét, majd a fejét vágták le.) Az ítélkezés során a bíróságok főleg a Praxis Criminalist, III. Ferdinánd BTK-ját alkalmazták, de esetenként hivatkoztak V. Károly BTK-jára, a Carolinára is. Bónis György szemkiverésről mint bűncselekményről sem tett említést.70 Kállay István az 1686 és 1848 közötti városi bíráskodást vizsgálta. Bónis Györgyre hivatkozva állapította meg, hogy a testcsonkítás ritkán fordult elő a testi büntetések között. Önálló büntetésként nem alkalmazták, hanem a halálbüntetés súlyosbításaként.71 A hatalmaskodásról szóló 1609. évi XXIX. törvényt és az 1613. évi XXIII. törvényt az 1635. évi XVI. törvény a szabad királyi városokra is kiterjesztette. Az 1662. évi XXXIII. törvény pedig kimondta, hogy a hatalmaskodást elkövető polgári magánszemélyek fölött a város bírája és tanácsa tartozik törvényt szolgáltatni. A verekedés a kisebb hatalmaskodás gyakori esete volt. Ha a verekedés vérzést, sebeket, orvosi költségeket okozott, a bíróság testi sértésnek minősítette. Nem volt lényeges különbség a tekintetben, hogy mivel követték el, ez minőségi változást csak akkor hozott, ha a verés következménye halál lett. A szerző által felsorolt, döntően székesfehérvári esetek között nem fordult elő megvakítás.72 A büntető- és polgári jog határán mozgó ezen cselekmények delicta privataként voltak ismertek. A sértettre várt, hogy a becsületét, testét, vagyonát ért sérelmeket per útján helyreálk'ttassa. A becsületsértést, a kisebb hatalmaskodást és a károkozó cselekményeket nem számították a bűnügyekhez, hiszen a per rendszerint a sértett keresetére indult. Alakiságuk is átmenetet képezett a büntető- és a polgári eljárás között.73 A bírói gyakorlat tekintetében a példákat a feudalizmus idejéből, a tradicionális jog alkalmazásának korából hoztam. Az írásban rögzített jogesetek száma kevés. így a megvakításról, egyrészt mint bűncselekményről, másrészt mint büntetésről meglehetősen szerény ismereteink vannak. Teljes joggal feltételezhető, hogy ezek a cselekmények a valóságban lényegesen nagyobb számban fordultak elő. A török kiűzetése után időkből számottevően több irat áll rendelkezésre, mint korábbról. Ám ekkor már a megvakítással büntetést a bíróságok lényegében nem alkalmazták, tehát ilyen vonatkozású adatot nem is lelhetünk. A megvakításnak mint bűncselekménynek az írásbeli rögzítését pedig két körülmény is igen csökkentette. Egyrészt a már említett helyzet, hogy eleinte csak akkor foglalták a büntetőügyet írásba, ha magánjogi kihatása is volt. Másrészt az a feltételezés, hogy a jogellenes megvakítások tekintélyes része nem is került a hatóságok, bíróságok elé. Az utóbbi körülmény egyáltalán nem meglepő, a kor viszonyait ismerve. A jogalkalmazás során a büntetőhatóságoknak nem okozott gondot a szemkiverést, megvakítást a 18. század első harmada után nagyobb hatalmaskodásnak minősíteni. Amennyiben a sértett a megvakítással összefüggésben meg is halt, akkor már a minősítés gondot jelentett, bizonytalanság, eltérő gyakorlat, a következetes jogalkalmazás hiánya volt érzékelhető. Emberölés, gyilkosság vagy testcsonkítás történt? A kiszabandó büntetés tekintetében úgyszintén bizonytalanság mutatkozott a bíróságok részéről, ezért volt jelentős eltérés a büntetések súlyosságában. A bíróságok számára az alkalmazandó jogszabályok, különösen az eljárási normák megállapítása is gondot jelentett. Döntően a szokásjog alapján alkalmazták a joganyagot. Háborúk, forradalmak idején A háborúkkal, forradalmakkal, hatalomváltásokkal társult a kegyedenkedés. Embereket öltek, sebesítettek, aláztak meg. Az ellenséget, a foglyot, a büntetendő vagy gyűlölt személyt sokszor megvakították. Egy vak, magateheteüen katona vagy más ember sajátjai részéről sokkal több erőforrást kötött le, mint egy halott. Látványa környezetére 69 HAJDÚ 1985,269-270. 70 BÓNIS 1962, 189., 191. 71 KÁLLAY 1996, 304. 72 KÁLLAY 1996, 328., 331., 337. 73 KÁLLAY 1996, 315. 199
