Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Gelencsér József: "Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban
Gelencsér József: „Kiszúrom a szemedet!” A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban A középkori szankciókról — a fentiekkel együtt — borzongva állapítható meg, hogy azok barbár módon kegyetlenek voltak.60 A 16—17. századi ítélkezési gyakorlatról részben az úriszéki peres eljárások iratai tudósítanak. Ez a két évszázad az úriszéki bíráskodás fénykora, amikor a nagybirtokos feltétlen ura volt az alája rendelt jobbágyoknak és nem nemes alkalmazottaknak, tiszteknek, amiben a megye sem ellenkezett vele. Úriszék tartására minden birtokos nemes jogosult volt, akit megilletett az úrbéri szolgáltatások szedése, így a zálogbirtokos és a bérlő is.61 A legtöbb nagybirtokos család, nagyobb uradalom megszerezte a pallosjogot, a vérhatalmat is. Ez pedig a földesúr számára a halálos ítélet kiszabásáig terjedő, teljes büntetőbíráskodás jogát jelentette jobbágyai, udvari cselédsége, valamint a birtokain elkövetett bűncselekmények egyéb, kezére került tettesei felett.62 A pallosjog jelképét, az akasztófát felállító nagybirtokos tehát jogosult volt testcsonkító büntetés kiszabására, sőt, az említett törvényi megszorítások keretei között a megvakításra is. Ám a Varga Endre által szerkesztett szövegközlésben, a 16—17. századi perszövegek közt ez sem bűncselekményként, sem büntetésként nem szerepelt.63 Degré Alajos a dél-dunántúli 18—19. századi úriszéki peres eljárásokat vizsgálta. Ekkorra, a korábbi századokhoz képest az úriszéki büntetések célja és jellege lényegesen átalakult. Bár a testi büntetések — különösen a botozás — túlsúllyal szerepeltek, tagcsonkításról már nem is volt szó. A szatmári béke után pedig a pallosjogot is több megszorítás érte.64 A jogi szabályozás ismertetésekor utaltam rá, hogy a testcsonkítás, így a megvakítás is, átkerült a hatalmaskodás fogalomkörébe. Különböző, a birtokháborítástól a halált okozó testi sértésig terjedő, mai értelemben részben a magánjog, részben a büntetőjog körébe tartozó cselekményeket soroltak ide. Közös vonásuk az alkalmazott erőszakban, illetve más jogának tudatos megsértésében vagy az önbíráskodásban volt fellelhető. Különbséget tettek a nagyobb (actus maioris potentiae) és a kisebb (violentia) hatalmaskodás között. Az úrbéri perekben az utóbbiak szerepeltek.65 A hatalmaskodás bűncselekményét követte el Unger Péter, kinek ügyében a körmendi úriszék ítélkezett 1806-ban. A vádlott játék közben egy bottal kiütötte ugyanis a körmendi várporkoláb deákjának a szemét. A sértett ágynak dőlt és hetednapra meghalt. Az ügyész gyilkosságért főbenjáró büntetést kért Ungerre, kinek védőügyvédje azt hangoztatta, hogy nem szándékos, hanem véletlen emberölés történt. Hiszen a felek minden harag és bosszúság nélkül „nyájaskodó versengéssel” játszottak egymással. Egyébként is a vékony bot nem volt alkalmas az emberi élet kioltására. Azzal szemet nem lehetett akarattal eltalálni, a sértett halálát gyenge alkata okozta. Az ügyvéd hivatkozott az orvosi vizsgálatra, mely szerint a dobás nem volt halálos, sőt arra se lehetett gondolni, hogy a sértett elveszítheti fél szeme világát. Egy szemmel vagy orr nélkül is élnek emberek, nem halnak bele ebbe az állapotba. A tanúk vallották, hogy a szemkidobás nyájasság közben történt, jóllehet a vádlott bosszúsan azt kiáltotta: „Bár a másik szemét is dobtam volna ki!” Az ügyvéd a józan és erkölcsös életű vádlott szabadon bocsátását is kérte, mivel őt már két hónapja a németújvári börtönben őrizték. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a szemkiütés a halál valóságos közelebbi oka lehetett. Súlyosbító körülménynek fogta fel a sértett másik szemére tett kijelentést, ami az érintettek között fennálló haragos viszonyra utalt. Ám azt is figyelembe vették, hogy a versengésre maga a sértett is alkalmat adott, halálában pedig közrejátszott gyenge és bágyadt állapota. Végül a vádlottat nem ítélték halálra, mert a gyilkosságot nem feltett és eltökélt szándékkal cselekedte. Mégis vigyázatlan és vétkes cselekedetéért, amit nem bánt meg, 40 forint vérdíj és a költségek megfizetésére kötelezték, és beszámították az elszenvedett fogságot is. Az úriszék a cselekményt vigyázatlan, azaz gondatlan emberölésnek fogta fel, és ezzel úgy tűnik, hatalmaskodásnak minősítette. Kétségtelen, hogy az úriszékek gyakorlata a vigyázatlan emberölés kapcsán nem volt következetes. Ebben az esetben a vádlott cselekményét számára kedvezően minősítették.66 Még két példa a hatalmaskodás köréből a tálió, illetőleg a tükröző büntetés kései megjelenéseként. A Bethlenúriszék Lupsán 1717-ben levágatta egy fiú fél kezét, mert az apját megverte. Az idők változásaként azonban 1791-ben a nagykállói úriszék Rajnis Péter verekedőre és testcsonkítóra már 80 pálcát veretett.67 Hajdú Lajos a magyarországi bűntető igazságszolgáltatási gyakorlat 1770 és 1795 közötti tanulságait elemezte a rabtabellák feldolgozása révén. Megállapította, hogy a korabeli Magyarországon Justitia asszony nem mért azonos mértékkel, esetenként talán a mérlegét is meghamisították. így nagyon eltérő ítéletek születtek a testi épség elleni cselekmények megítélésénél.68 « KAJTÁR 2004, 66. 61 DEGRÉ 2004,106., 111. 62 VARGA 1958,1030. 63 VARGA 1958. <"* DEGRÉ 2004,107., 114., 128. 83 VARGA 1958,1010. « KÁLLAY 1985,204-207., 316-317. 67 KÁLLAY 1985, 317-318. 68 HAJDÚ 1985, 9., 274. 198
