Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 42. (Székesfehérvár, 2014)
Tanulmányok - Gelencsér József: "Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban
Gelencsér József: „Kiszúrom a szemedet!" A megvakítás mint bűncselekmény, mint büntetés, valamint továbbélése a népi gyakorlatban A vak Béla herceget Kálmán fia, II. István halála után 1131. április 28-án Székesfehérváron királlyá koronázták. Öt ismerjük II. (Vak) Béla néven. Trónra kerülése bizonyítja, hogy a megvakítás nem tette az uralkodásra teljesen alkalmadanná. Igaz, ebben nagy segítséget jelentett felesége, Ilona, aki I. Uros szerb nagyzsupán lánya volt. II. Béla trónra lépése után még kemény harcot folytatott Könyves Kálmánhoz köthető ellenfeleivel. Ennek részeként még 1131-ben az aradi országos gyűlésen a királyné felhatalmazta a jelenlévőket, hogy számoljanak le azokkal, akik vétkesek Béla megvakításában. A gyűlés kegyeden mészárlásba csapott át, 68 világi előkelőt öltek meg, birtokaikat elkobozták, családjukat lajstromba vették.47 Mintegy száz évvel később királyi parancsra még sor került olyan személy megvakítására, aki veszélyt jelentett az uralkodóra. IV. Bélát 1235. október 14-én ugyancsak Székesfehérváron, de az általa felszenteltetett Szent Péteregyházban koronázták királlyá. Az új király első dolga volt, hogy leszámoljon apja, II. Endre híveivel, azokkal, akik a királyi apa és a fiú között korábban állandóan viszályt szítottak, akik Bélát szóval, tettel számtalanszor megszégyenítették. Akik ütkos tervei között szerepelt, hogy Endrét és Bélát félreállítják, majd ki-ki a maga birtokán függeden lesz és kormányozza a részállamot. Idegen uralkodónak, II. Babenberg Frigyes osztrák hercegnek is fel kívánták ajánlani a magyar koronát, de lelepleződtek. Közéjük tartozott Ampod fia Dénes is, aki II. Endrének hosszú időn át tárnokmestere, majd nádora volt, akinek nevéhez a király új gazdaságpolitikája fűződött. Öt, a nagyhatalmú főurat, mert a trónjára veszélyt jelentett, IV. Béla megvakittatta, ezzel lekerült a politikai élet porondjáról.48 A fentiekben utalás történt arra, hogy a szakirodalomban a király által elrendelt megvakítást szokásjogi eszközként, illetve politikai fegyverként értelmezték. Ezek mellett álláspontom szerint nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a korai feudális korban a király bíráskodási tevékenységet is folytatott. Még akkor sem hagyható figyelmen kívül ez, ha a megvakításról szóló döntések nem formális törvénykezés keretében születtek. Az is igaz, hogy a sokirányú tevékenység mind kevésbé tette lehetővé azt, hogy a bíráskodást a király személyesen végezze, ebbéli munkájában rendszerint a nádor helyettesítette. Fő szabályként a nádor minden ember felett ítélkezhetett. így erősítette meg a nádori hatáskört 1231-ben a megújított Aranybulla. A kivételek közé tartozott, hogy a nemesek fej - és jószágvesztési ügyeiben a király bíráskodott.49 A király a 13. századtól is személyesen bíráskodott a nemesség külön privilegizált tagjai felett, illetve kiemelkedő fontosságú ügyekben. Ilyenkor a királyi különös jelenlét, specialis praesentia regia formáról beszéltek. Ebbe az irányba mutatnak a királyoknak a megvakításról hozott döntései. Az Árpád-korban a király, az állam, a hűbéri társadalom elleni bűncselekmények a közbűncselekmények kategóriájába tartoztak. Ide sorolták a hűtlenséget (nota infidelitas), melynek szankciója fej- és jószágvesztés volt. A hűtlenség körébe a legkülönbözőbb, logikailag egymáshoz alig kapcsolódó bűncselekmények tartoztak. A Tripartitum kicsit későbbi rendszerezése szerint élükön kétségkívül a felségsértés állt, a király életére, személyére, tartózkodási helyére törés. Folytatódott a kör az ország elleni bűncselekményekkel, azaz az alkotmány, a király és az ország közhatalma elleni támadással.50 A király által elrendelt megvakítás alapjául pedig a hűtlenség szolgált. A közelmúltban Szabó Pál alapos tanulmányt írt a megvakítás büntetésének 11—13. századi magyarországi gyakorlatáról.51 Megállapítása szerint e büntetési mód az uralkodó ellen elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban a hazai jogforrásokban nem szerepelt. Ez a gyakorlat a magyar jogtól idegen jogi hatásra vall, alapvetően bizáncira. A közvetlen magyar-bizánci kapcsolatok a 11—13. században álltak fenn, amikor a megvakítást nálunk a fentebb említett esetekben alkalmazták.52 A Bizánci Birodalomban gyakran véghezvitt megvakítást azonban Magyarországon csak néhány esetben hajtották végre. Ám más népeknél sem volt ez ismeretlen. Feltehetően a normannok révén terjedt el Skandináviában és Angliában. Gyakorolták Velencében, hol talán Orseolo Péter is megismerte. Gyakori volt az ugyancsak bizánci hatás alatt álló nyugati és délszláv jogi régióban. Nyugat-Európában kevésbé terjedt el, de a Hispánfélszigeten éltek vele. A 14—15. században az oszmán törökök szintén követték a lehetséges trónörököstől történő megszabadulás ezen bizánci módszerét. A büntetés eredete azonban az ókorba nyúlik vissza. Az ókori keleten — mint jeleztem — alkalmazták az asszír, a babilóniai királyok és bibliai utalások is vannak. Bizáncba pedig perzsa közvetítéssel jutott el. A középkorban a Bizánci Birodalomban élte fénykorát.53 A bizánci császárok eme testcsonkító büntetést felségsértés esetén a halálbüntetés helyett kezdték alkalmazni. Ahogy Bizáncban nem volt írott törvényi szabályozás a megvakítás ezen esetére, gyakorlatára, úgy a magyar jogi szabályozásban sem. A 13. század második felétől gyengült a bizánci régió közvetlen jogi hatása Magyarországra. így a magyar királyoknak már nem jutott eszébe a bizánci gyakorlat követése, ha valaki felségsértést követett el ellenük, hanem a decretumokban meghatározott halálos ítéletet szabták ki a királyi kúria bíróságán. Az átmenetet ebbe az 47 SZÉKELY 1984, 2. rész 1188-89. « SZÉKET Y 1984. 2. rész. 1374. « CSIZMADIA-KOVÁCS-ASZTALOS 1981, 70-71. 50 MEZEY 2007, 290-292. 51 SZABÓ 2011,1-39. 52 SZABÓ 2011,1., 5. 55 SZABÓ 2011, 9., 13-24. 196
