Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)

Szemle

Alba Regia 41. (2012)

írásait a szerző öt nagy tematikus csoportba rendezte. Néprajzi gyűjtőúton címmel elsősorban azokat a publikációit olvashatjuk, amelyek a néprajztudomány alapvető módszerén, a néprajzi terepmunkán alapuló tudományos kutatásokról szólnak. Lukács László néprajzi szemléletét a kezdetektől fogva jellemzi az a magatartás, hogy a népi kultúra megismerése céljából igen is a nép közé kell menni, megismerésükre nincs más mód. A Fejér megyében végzett néprajzi terepkutatások tárgyakban, kéziratokban, fotókban, filmekben, előadásokban és publikációkban kifejezhető eredményei, valamint ezek sokrétű felhasználása a néprajzi ismeretterjesztés területén, nagymértékben köszönhetők Lukács László néprajzi látásmódjának. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos muzeológusa azonban nem csak Fejér megyében, és nem csak a magyarság körében végzett néprajzi kutatómunkát, hanem német nemzetiségi településeken, valamint szlovák eredetű falvakban is gyűjtött, majd publikált főként népszokásokkal kapcsolatos adatokat. A határon kívül élő magyarság kultúrájának megismerésében jól tudjuk, kiemelkedő jelentőségűek burgenlandi kutatásai, ebben a fejezetben azonban főként a térség szellemi kultúrájának néprajzi irodalmát ismerteti. A Garam és az Ipoly mentén végzett néprajzi kutatásokról szóló beszámolóból kiderül, hogy a szerző az 1980-as években a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos néprajzi kutatásokba is bekapcsolódott, sőt a szlovákiai magyar néprajzi kutatás egyik legtehetségesebb kutatóját, Liszka Józsefet ő maga is hozzásegítette a néprajz szak elvégzéséhez. Liszka József 1982-ben Érsekújváron Néprajzi Szakcsoportot alapított, amelynek legjelentősebb vállalkozása volt az Alsó-Garam menti falvakban rendezett nyári néprajzi szemináriumok megszervezése. Lukács László rendszeresen tartott előadásokat ezeken a néprajzi szemináriumokon, és néprajzi kutatásokat folytatott az emberi erővel végzett teherhordás, a népviselet, a népi táplálkozás és a szentek tisztelete témakörében. Ezen kívül terepkutatást végzett Fejér megyén kívül a Balaton-felvidéken, a Káli-medencében, sőt még a moldvai magyarok között is. A sokféle terepen végzett adatgyűjtés — a szakirodalom alapos ismeretével kiegészülve — tette lehetővé a néprajzi jelenségek összehasonlító vizsgálatát, és ez volt az alapja minden későbbi elemzésének, tudományos publikációjának és tudományos tanácskozáson tartott előadásának. A kötetből kiderül, hogy a szerző számos hazai és külföldi konferencia résztvevője és előadója volt az elmúlt negyven évben.

Itt szeretném megemlíteni Lukács László néprajzi látásmódjának azt a vonását, amely a néprajzi ismeretterjesztést, a magyarságról való gondolkodás népszerűsítését hangsúlyozza. Több tucat magyarsággal kapcsolatos rendezvény, előadás, újságcikk bizonyítja Lukács László ez irányú tevékenységét. Külön szeretném kiemelni az ifjúság körében végzett ismeretterjesztő munkáját, amelynek éveken keresztül fontos terepét jelentették a Szent István Király Múzeum által szervezett honismereti táborok. A táborok alkalmával a Fejér megyei diákok megismerkedhettek egy-egy Fejér megyei település, illetve tájegység történetével, néprajzával, és megfelelő szakmai felkészítés után, a tábor szakmai vezetőinek (köztük Lukács László) irányítása mellett maguk is tapasztalhatták a néprajzi terepkutatás élményét. A diákok a gyűjtött adatokat fel is dolgozták. Néprajzi, újkortörténeti dolgozataik a Szent István Király Múzeum adattárába kerültek, illetve néhány megfelelő színvonalú dolgozat a Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton is részt vett. A táborral kapcsolatban a következőt írja Lukács László: „A tábor hatására sokan történészek, néprajzkutatók, régészek szeretnének lenni.” Személyes megjegyzésként szeretném hozzátenni, hogy erre én magam vagyok az egyik élő példa, hiszen magam is táborozó diák voltam, és pályaválasztásomhoz nagymértékben hozzájárult ezeknek a honismereti táboroknak az alaphangulata és szakmai tevékenysége. Persze Lukács László erre valószínűleg nem így emlékszik, ugyanis amikor még általános iskolásként részt vettem ezekben a honismereti táborokban, és az első közös esti beszélgetésen Lukács László a középiskolás diákokat kedvenc tantárgyukról, érdeklődési körükről faggatta, tőlem egyszerűen azt kérdezte, mi leszek, ha nagy leszek. Az első alkalommal még azt mondtam, hogy stewardess, de néhány év múlva már egyre biztosabb voltam benne, hogy utam a néprajz felé vezet, és ebben az ő előadásai, ha úgy tetszik, néprajzi látásmódja nagy szerepet játszott. És kérem, engedjenek meg még egy személyes megjegyzést. Lukács László a könyvében nem hangsúlyozza, de írásait végigolvasva csaknem négy évtizedes munkásságából egyértelműen kirajzolódik egyfajta szakmai felelősség a környezetében dolgozó, alkotó fiatal szakemberek iránt. Az, hogy a fiatal szakemberek számára publikálási, megmutatkozási lehetőséget biztosít, pályájukat figyelemmel kíséri, egyengeti (esetemben az egyetemi tanulmányoktól kezdve egészen a doktori iskola elvégzéséig), az mindenképpen egy nyitott, jövőbe tekintő néprajzi szemlélet része, amely sokrétű oktató- és oktatásszervező munkájával kiegészülve még inkább érvényre jut.

A kötet Érdemes megnézi című fejezete azokat az írásokat tartalmazza, amelyek Lukács László kiállításrendező és -szervező tevékenységével kapcsolatosak. A közreműködésével megvalósuló kiállítások kapcsán tárgycentrikus múzeumi tevékenységéről kapunk képet, valamint végigkövethetjük a Fejér megyei tájházak és néprajzi kiállítások kialakulásának több évtizedes folyamatát (A Palotavárosi Skanzen kialakításától kezdve a sukorói Néprajzi Házon keresztül a velencei Halászházig), de a megyén kívüli, elsősorban Veszprém megyei néprajzi kiállításokról is olvashatunk tudósításokat, ismertetőket, valamint kiállításmegnyitó-szövegeket, amelyek egy-egy kiállítás szakmai jelentőségéről számolnak be. Ebben a fejezetben olvashatunk a szerző népművészettel kapcsolatos állásfoglalásáról, miszerint a néprajztudomány eddigi eredményei elősegíthetik azt a törekvést, hogy a népművészet sokféle hatást befogadó, az évszázadok alatt letisztult formavilága és harmonikus rendje beépüljön mai modern műveltségünkbe.

228