Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Szemle
Alba Regia 41. (2012) Egy kutató tudományos érdeklődését, szaktudományos gondolkodását mindig meghatározza személyes indíttatása, egyetemi tanárainak szemlélete, tanulmányainak közege, sőt helyszíne is, majd később hatással vannak rá pályatársai, kollégái, barátai is. A Néprajzi látásmód ezredfordulón c. kötet utolsó három fejezete ebben a szellemben csoportosítja a korábban már megjelent írásokat: Herder-ösztöndíjasként Ausztria és Németország vonzásában, Humboldtösztöndíjasként Németország vonzásában, és Elődök, példaképek, pályatársak, barátok címmel. Lukács László tanulmányait a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén végezte, ahol Gunda Béla tanítványa volt. Tanulmányai azonban nem értek véget Debrecenben. Gunda Béla Herder-díjához kapcsolódóan 1978-tól egy évig Herder-ösztöndíjasként a Bécsi Egyetem Néprajzi Intézetében hallgatott néprajzi előadásokat, ahol lehetősége nyílt megismerni a magyar néprajzi anyag közép- és nyugat-európai párhuzamait, valamint terepkutatást is végzett a dél-burgenlandi Szentkúton, példát mutatva ezzel arra, hogy a burgenlandi magyarság néprajzi kutatásában milyen fontos és hiányt pódó a magyarországi kutatók szerepvállalása. Az ausztriai tanulmányok megteremtették a lehetőségét annak, hogy Lukács László elmélyült kutatásokat folytasson a magyar Dunántúl és a szomszédos területek történeti-kulturális kapcsolatairól, megismerje Ausztria néprajzi intézményeit, kiadványait. Kutatómunkáját később itthon is a Herder-ösztöndíj szellemében folytatta. Nagy hatással volt rá a Herder-díjat adományozó németországi alapítvány létrehozója, Alfred Toepfer, akinek meghívására többször járt Németországban, illetve Ausztriában, így lehetősége volt tovább bővíteni és mélyíteni nemzetközi kapcsolatait. Nyilvánvalóan a külföldi tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy bekapcsolódott az 1990- ben alakult Duna Menti Tartományok és Megyék Munkaközösségének munkájába. A Duna menti területek átfogó néprajzi vizsgálata a folyó kultúrákat összekötő szerepét hangsúlyozza, a munkaközösség pedig Európa-szerte komoly erőfeszítéseket tesz arra, hogy az ezeken a területeken fennmaradt kulturális értékeket feltárja, dokumentálja, védje és ismertté tegye. Lukács László az 1990-es évek elején Humboldt-ösztöndíjas kutatóként és vendégtanárként a Müncheni Egyetem Német és Összehasonlító Néprajzi Intézetében a Duna-völgyi kulturális régiókat kutatta, az Ulm és Belgrád közötti folyószakaszon. 18 hónapos németországi tartózkodása idején számos tanulmányúton és szakmai tanácskozáson vett részt, kutatásainak eredményeként pedig 1996-ban a Duna néprajza címmel tartotta meg habilitációs előadását az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint egy évvel később ugyanitt az európai etnológiai doktori iskolában Irányzatok, iskolák és nagy egyéniségek a német néprajztudományban címmel tartott előadásokat. Lukács László 2004-ben a Délalsószász Múzeumi Szövetség vendégeként újra németországi tanulmányúton járt, ezúttal Göttingenben, 2008-ban pedig ismét alkalma nyílt egy németországi egyetemen (Freiburg) magyar néprajzi szemináriumot tartani. Itt elsősorban a közép-európai folklórtanulmányokkal, különösen akadémiai doktori értekezésének témájával, a karácsonyfa történetével és európai elterjedésével foglalkozott. Mindezek a tanulmányok és tapasztalatok tovább formálták néprajzi látásmódját, amelyben tovább erősödött az európai etnológia elveinek fontossága, azaz a kulturális elemek összehasonlító vizsgálatának alapvető szükségessége a magyar néprajztudományban. Néprajzkutató elődei közül Reguly Antal munkássága előtt tiszteleg elsőként. Reguly Antal a székesfehérvári Ciszter Gimnázium tanulója volt, akárcsak Lukács László, aki diáktársaival együtt kezdeményezte, hogy finnugor nyelvrokonaink kutatója emlékdomborművet kapjon hajdani iskolája falán. Szintén a közös Alma Mater, és egy emléktábla elhelyezése kapcsán említi a szerző Klebeisberg Kuno nevét, aki vallás- és közoktatásügyi miniszterként a Magyar Néprajzi Társaság védnöke volt, és a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának (azaz a későbbi Néprajzi Múzeumnak) az elhelyezési gondjait enyhítette. Lukács László rendkívül sokrétű kutatói tevékenységében kiemelkedő helyet foglal el a népi építészet és a településtörténet kutatása, nem véletlenül, hiszen 1980-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán műemlékvédelmi szakmérnök oklevelet is szerzett. 1984-ben benyújtott értekezését a mezőföldi tanyákról, kandidátusi értekezését 1989-ben pedig a Káli-medence népi építészetéről írta. Munkássága és néprajzi látásmódja leginkább ezen a szálon kapcsolódik a néprajztudomány egyik meghatározó személyiségéhez, Bátky Zsigmondhoz, aki a 20. század első felében elsőként végzett néprajzi kutatásokat az addig fehér foltként számon tartott Kelet-Dunántúlon. A két kutató néprajzi látásmódjában párhuzamként említhetjük a földrajzi, történeti és néprajzi szempontok együttes érvényesítését, amely magyarázatot ad Lukács László tudományos tevékenységének sokoldalúságára és széleskörű szakirodalmi tájékozottságára is. Bátky Zsigmond hatása azért is meghatározó, mert az ő tanítványa volt Lukács László nagyra becsült tanítómestere, Gunda Béla, akinek a szerző egy rövid írás helyett önálló kötetben állított emléket. A Fejér megyéhez, illetve Lukács László munkásságához kötődő elődök bemutatása Sebestyén Gyula, Domokos Pál Péter és Vajkai Aurél tevékenységének tárgyalásával folytatódik, és említésre méltó, hogy a magyar kultúra és néprajz európaiságának szellemében Lukács László olyan külföldi személyiségekről is megemlékezik, mint a horvát Milovan Gavazzi, a német Ingeborg Weber-Kellermann vagy a cseh Václav Frolec. Hazai pályatársai közül is többen szerepelnek a kötetben, például közvetlen kollégája, Pesovár Ferenc vagy, többek között, Hegyi Imre, Dankó Imre, Paládi-Kovács Attila, sőt egy nála jóval fiatalabb, fiatalon elhunyt erdélyi kutató, Erdélyi Péter Zoltán. Az elmúlt négy évtizedben mindannyian hatással voltak Lukács László néprajzi látásmódjára, amelynek immár a róluk szóló tudománytörténeti megközelítéssel íródott művek is részei. 229
