Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
A Gunda Béla-Emlékülés előadásai - S. Lackovits Emőke: Emléktöredékek Gunda Béla professzorról
Alba Regia 41. (2012) S. LACKOVITS EMŐKE EMLÉKTÖREDÉKEK GUNDA BÉLA PROFESSZORRÓL Az 1966/67-es tanévtől 1971 júniusáig voltam a Debreceni Tudományegyetem — akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetem — történelem-néprajz szakos hallgatója. Első évben ugyan történelem-népművelés szakon kezdtem meg tanulmányaimat, hisz akkor közvetlenül néprajz szakra nem volt felvétel, azonban lehetőségünk nyílott arra, hogy harmadik szakként felvegyük a néprajzot, majd eredményes vizsgákat, megfelelő szemináriumi munkát követően az egyik szaktól megválhattunk, és így főszakként szerezhettünk diplomát néprajzból is. Azok közé tartozom, akik másodéves hallgatóként ezt az utat választották. A Néprajzi Tanszék, vagy ahogyan akkor neveztük, a Néprajzi Intézet második otthonunk lett, köszönhetően kiváló professzorunknak, Gunda Bélának és nagyszerű tanárainknak: Ujváry Zoltánnak, valamint néhai Szabadfalvi Józsefnek. Valódi családias légkört biztosítottak, törődtek a hallgatókkal — igaz, akkor nagyon kevesen lehettünk néprajz szakosok. Elmondható, hogy gondjainkat bátran vihettük eléjük, igyekeztek mindig megoldást találni, minden tőlük telhető módon segíteni. Ameddig az Egyetem hallgatói voltunk, nyári szünetre minden holminkat a Néprajzi Tanszéken a szemináriumi teremben hagyhattuk, amelyhez minden néprajz szakos hallgatónak kulcsa volt, ahol mindenkinek fiókja és polca lehetett, amelyen mindenféle könyvek, jegyzetek elfértek. Mindezeket csupán csak az államvizsgát követően kellett hazaküldenünk, -vinnünk. Ez rendkívül kedvező volt különösen azoknak, akik nem a közelben laktak, így' nekem is mint Győrből érkezett hallgatónak. Vizsgaidőszakban ez a szemináriumi terem volt sokunk tanulási helye, ahol nyugodt körülmények között készülhettünk a vizsgákra, de itt olvastunk, szabad időnkben itt cédulázhattuk terepi gyűjtéseinket, és itt írhattuk meg szemináriumi dolgozatunkat a hallgatók számára biztosított egyetlen, de kiválóan működő írógépen. Mindezeken túl kávét, teát készíthettünk, mintha otthon lennénk. Ugyanakkor Professzorunk elvárta minden hallgatótól, hogy erre a közös teremre otthonaként ügyeljen, amelynek szigorú rendszabályait is meghatározta, amihez mindnyájunknak alkalmazkodnia kellett, ha a termet nyitó-záró kulcs birtokosai akartunk maradni, szabadon használva ezt a helyiséget. Amennyiben a legkisebb rendbontást észlelte, óriási haragra gerjedt, meglepően, kicsinyesnek tűnő módon felháborodott, valósággal belehajszolta magát ebbe, és ilyenkor a vétkesnek nem volt előtte maradása, legjobban tette, ha egy időre eltűnt, majd sűrű bocsánatkérések, valamint a rend betartása iránti fogadalomtételt követően léphetett ismét be a számunkra Edenkertet jelentő szemináriumba. Első- és másodéves korunkban könyvismertetést várt el tőlünk Professzor Úr, amelynek alaposnak, összefogottnak, problémafelvetőnek kellett lennie, szabatosan előadva, hisz így tanulhattunk meg előadást tartani. Minden hétfőn délután 5 órától este 7 óráig tartott egy ún. „Kultúra” szemináriumot, amelyen magyar és idegen nyelvű szakirodalom alapján vitáztak a résztvevők a kultúra mibenlétéről, jellemzőiről, meghatározó szerepéről. Tekintettel arra, hogy az öt évfolyamon nagyon kis létszámú volt a hallgatók összessége, ezért a szemináriumokat együtt tartotta mind az öt évfolyamnak, csupán a tematikus előadások történtek évfolyamonként. Kezdetben ezeken a szemináriumokon első- és másodéves hallgatóként meg sem mertünk szólalni a felsősök előtt, csak hallgattunk, ismereteket gyűjtve, vitakészséget tanulva, kulturált érvelést elsajátítva, amelyeknek felsőbb évesekként, majd a néprajz szakot elvégezve többségében birtokosaivá lehettünk. Remek iskola volt! Professzor Úr rendkívül kényes volt az igényes fogalmazásra és külalakra. A gépelési hibák kijavítása után fogadta csak el a szemináriumi dolgozatot még ötödéven is. Aki igénytelen külsővel, pongyola fogalmazással nyújtotta be munkáját, annak visszaadta, előfordult, hogy eltépve, és csak a következő alkalommal jelentkezhetett az illető ismét előadásra, miután gondosan kijavított, külsőleg rendbe hozott dolgozatát bemutatta. Ugyanis minden munkát előzőleg be kellett mutatnunk, le kellett adnunk, hogy mire előadására kerül sor, addig Professzorunk már megismerhesse azokat. Mindezeken túl tartalmilag sem volt minden leírható. Törekedni kellett az összefüggések megvilágítására, az alaposságra, számot adva szakirodalmi ismeretekről is. Hiszen az volt Professzor Úr célja, hogy hallgatói széleskörű szakmai ismeretek birtokosai legyenek úgy, hogy mindezek folyamatos gyarapításának igényét is felébressze bennünk. Talán nem tévedek, ha azt írom, hogy akik szakmánkban megmaradtak a Debrecenben végzettek közül, azokban ez a törekvés változadanul létező, tetten érhető. Tulajdonképpen nem volt lebilincselő előadó Gunda Béla, azonban voltak olyan témák, amelyeket magával ragadóan adott elő, és amelyek különösen nagy hatást gyakoroltak ránk. Ilyenek voltak tudománytörténeti előadásai. 157
