Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Rácz Piroska: Nők az egészségügyben - Csutka madám és Mici néni életútja a XX. század első feléből
Alba Regia 41. (2012) RÁCZ PIROSKA NŐK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN CSUTKA MADÁM ÉS MICI NÉNI ÉLETÚTJA A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBŐL írásomban két nő szorgalmas munkában, az egészségügy szolgálatában eltelt életét szeretném bemutatni. E két nő ükanyám, Balla Ilona és dédanyám, Kohári Mária. Ápoló-, szülész- és védőnőként tevékenykedtek. A rokoni szálakon túl az utánuk maradt gazdag hagyaték is ösztönzött e dolgozat megírására. A fennmaradt írásos és képes dokumentumok segítségével életük jól rekonstruálható, mely nem volt mentes a háborútól, politikai változásoktól, s jelentős változások mentek végbe a szülészet terén is. Érdekes ezeket is megfigyelni e két nő élettörténetén keresztül. Munkásságuk időben a 20. század legelejétől kb. a század közepéig terjedt; helyileg jórészt a történeti Észak-Magyarországra tehető. A hagyaték bővelkedik Borsod megyére vonatkozó helytörténeti adatokban. Az írásos emlékanyagot nagyapám, Jeszenák Lászlóné (szül. Kaposvári Stefánia) visszaemlékezéseivel, néhány családi történettel egészítem ki. Szólok röviden az egészségügyben dolgozó nők életéről, társadalmi helyzetéről és megbecsüléséről, képzéséről. NŐK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Az egészségügyben a nők eleinte úgynevezett egészségügyi segédszemélyzetként voltak jelen, vagyis betegápolóként, szülész- és védőnőként dolgoztak; az orvosok mind férfiak voltak. Ennek okai elsősorban a nők társadalomban és családban elfoglalt alárendelt helyzetében keresendők. Mára, az egyenjogúsodási folyamat eredményeként az orvosok között is szép számban találunk nőket. A magyarországi ápolónőképzés rövid története A nemzetközi vöröskeresztes mozgalom megalapításáig az ápolónőképzés önkéntes és szabad formát jelentett mind Európában, mind Amerikában, amelynek teljes elismerését a női egyenjogúság kérdései is nehezítették. A Nemzetközi Vöröskereszt 1863-ban alakult meg, az emberi élet és méltóság védelmét tűzve ki célul. Szigorúan pártadan és semleges szervezet. Feladata többek között a háborúk és természeti katasztrófák áldozatainak anyagi és egészségügyi ellátása. Hogy e feladatoknak eleget tehessen, kezdettől fogva önkéntes és hivatásos ápolónői tanfolyamokat is szervezett, s ehhez megfelelő kereteket is biztosított: évente nemzetközi találkozókat és kongresszusokat hívott össze az egységes ápolónőképzés és szemlélet kialakítására, vezérfonalul szolgáló elvi határozatokat hozott, megteremtette a nők egyenjogúságát a betegápolás területén, bekapcsolta az orvosokat az ápolónőképzésbe. A Magyar Vöröskereszt a Nemzetközi Vöröskereszt-mozgalom részeként 1881-ben jött létre. 1885-re kidolgozták az ápolónői tanfolyamok tantervét és az oktatás módszertanát. A jelöltek belgyógyászatot, gyógyszertant, sebészetet, szülészetet és ápolástant tanultak; később beiktatták a tantervbe a hasi sebészetet, a gyermekgyógyászatot, bizonyos műtősnői ismereteket és gyakorlatot is. 1906-ban megalakult a Magyar Betegápolók és Ápolónők Egyesülete, amely — a Vöröskereszttel szoros együttműködésben - saját képzési formát alakított ki, egyben érdekvédelmi feladatokat is ellátott. A hazai ápolónőképzés a századfordulóig azonos színvonalon állt az európaival, követelményrendszere mindig igazodott az orvostudomány fejlődéséhez. A továbbiakban azonban — az államosítás hiányában — bizonyos lemaradás volt tapasztalható. A Magyar Vöröskereszt anyagi lehetőségei nem tették lehetővé az ápolónőképzés fejlesztését, ráadásul az I. világháború utáni területi elcsatolások miatt anyagi javainak nagy részét elveszítette, intézeteinek egy 123
