Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Rácz Piroska: Nők az egészségügyben - Csutka madám és Mici néni életútja a XX. század első feléből
Rœc% Piroska: Nők az egészségügyben — Csutka madám és Mid néni életútja a XX. század elsőfeléből része határon túlra került, a személyi állományt is újból rendezni kellett. Fenti okok miatt 1918-tól 1922-ig a vöröskeresztes ápolónőképzés szünetelt. Az I. világháború után megkezdődött az ápolónőképzés részleges államosítása: állami ápoló- és védőnőképző intézetek jöttek létre Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsen. Párhuzamosan egyházi kereteken belül is indítottak képzéseket, nem csak egyházi személyek számára: megalakult a Mártha Ápolónők Egyesületének képzőintézete, a Diakonissza Ápolónőképző Intézet, a pesti Izraelita Nőegylet Etelka Ápolónőképző Otthona. A II. világháború után jelentős változások következtek be: feloszlatták a Magyar Betegápolók és Ápolónők Egyesületét, a Magyar Vöröskereszt sem tudta ismét beindítani képzőintézményeit, 1950-ben pedig feloszlatták a szerzetesrendeket, ezáltal megszűntek a katolikus és protestáns ápolónőképző intézetek. 1949-ben egy kormányrendelet az egészségügyi képzésekkel kapcsolatos összes kérdést miniszteri feladatkörbe utalta. Megalakultak az ápoló- és ápolónőképző szakiskolák. 1965-től a szakközépiskolai rendszer kialakítása során létrehozták az egészségügyi szakközépiskolákat is, ahol a középiskolai tanulmányokkal együtt tanítják a speciális szakmai ismereteket, s az érettségi bizonyítvány mellett a tanulók ápolónői vagy más egészségügyi szakoklevelet is szereznek. Emellett megmaradt a szakiskolai oktatás is. 1967-től a felsőfokú szakképzés is megindult.1 A magyarországi szülésznőképzés története a II. világháborúig A szülésnél való segítségnyújtás története régi időkbe nyúlik vissza. A szülésnél idősebb, tapasztalt nők segédkeztek, csak kivételes esetben vettek benne részt férfiak. Idővel minden közösségben megtalálhatók voltak azok a nők, kik a szülés levezetését hivatásszerűen végezték, s munkájukért fizetséget kaptak. Feladataikat eleinte mindenféle szakképesítés, anatómiai és egészségügyi ismeretek nélkül, csupán addigi tapasztalataikra hagyatkozva látták el. Tevékenységüket a közösség szüléshez fűződő babonái, szokásai irányították, melyek gyakran ártalmasak voltak az újszülöttre és az anyára nézve. Sokszor a legalapvetőbb higiéniai feltételek sem valósultak meg. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy magas volt a csecsemőhalandóság. Egy 1745-ben kiadott rendelet, mely a szülészeti viszonyok javítását célozta meg, a bábák működését már hivatalos vizsgához kötötte. A bábák a továbbiakban akkor dolgozhattak hivatalosan, ha néhány napos gyakorlati oktatáson részt vettek, s ezt követően tudásukról a vármegye tiszti főorvosa előtt számot adtak. Ok voltak a cédulát (jussleveles, engedéllyel rendelkező) bábák. Ez az oktatási forma mindenfajta szabályozást, útmutatást nélkülözött, az orvos megítélésén és idején múlt, milyen ismereteket ad át, így a képzés színvonala változó volt. Az orvoshiány miatt azonban még ez a rendelet sem valósult meg maradéktalanul, s a kisebb falvak többségében továbbra is az ún. kontár- vagy parasztbábák tevékenykedtek. A cédulás bábák is a vizsga után falujukba visszakerülve tevékenységüket általában ott folytatták, ahol abbahagyták. A közösség elvárta tőlük a szokások, hiedelmek megtartását, s a pár napos gyakorlati oktatás során nem volt lehetőségük sokkal többet tanulni, mint amit addig is tudtak már. Mégis fontos lépésnek kell tartanunk ezt a fajta képzést, mert az ilyen módon oktatott bábák bekerültek a nyilvántartásba, munkájukat időközönként ellenőrizték, és elvileg lehetőségük volt az új egészségügyi előírásokat, rendszabályokat, újításokat megismerni. A tanfolyam végén az engedély mellé egy alapfelszerelést is kaptak. 1766-tól kezdve jelentek meg magyar nyelvű bábaoktató könyvek. Mivel a bábák kevés kivétellel írástudatlanok voltak, ezek a könyvek eleinte kevéssé tölthették be azt a szerepet, amelyet megjelenésüknek szántak. íródtak azonban kifejezetten falusi bábáknak szánt, egyszerű nyelvezetű könyvek is, amelyekből, ha valaki felolvasta nekik, hallás után az olvasni nem tudók is megtanulhatták a tananyagot. 1770-ben Nagyszombaton,1 2 majd hamarosan Kolozsvárott és Nagyszebenben is megkezdődött a bábák egyetemhez kapcsolódó szervezett képzése. A bábaképző intézetekből kerültek ki az okleveles szülésznők, kik elméleti és gyakorlati oktatásban is részesültek. A tanintézetekbe való felvételnek a feltétele volt általában a jó erkölcs, az írniolvasni tudás, a község elöljáróinak és papjának ajánlása, valamint a tandíj befizetése akár közösségi pénzből, akár magánerőből. Bizonyos testi adottságok és képességek — pl. kis kezek, finom tapintás, jó hallás - is előnyt jelentettek. (Ukanyám és dédanyám munkájának bemutatásakor kiviláglik, mint befolyásolták ezek a testi képességek munkavégzésük sikerességét, hivatásukat.) A tanfolyamokon néhány hallgatónő számára tandíjmentességet vagy valamüyen ösztöndíjat nyújtottak. A közösségi pénzből tanult bábák kötelesek voltak lakóhelyükre visszamenni, és helyben munkát vállalni. Kezdetben az intézetekben csak kevesen szereztek oklevelet: a tandíjat és az otthontól való hosszú távollétet (5 hónap volt a képzési idő) csak kevés nő engedhette meg magának, ez nem illett bele a zárt, patriarchális szemléletű családok 1 KAPRONCZAY 2001,161-169. 2 Később a nagyszombati egyetem Budára és Pestre költözik. 124
