Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Lukács László: A karácsonyfa memoárokban, naplókban, levelekben
Lukács László: A karácsonyfa memoárokban, naplókban, levelekben karácsonyi levelében: „Egy hosszú asztal két végén világított két kicsi karácsonyfa, az egyiket Düben grófnő ajándékozta kicsinyeinek, mindenféle játékokkal, amelyek körülötte álltak, a másikat én ajándékoztam Hermannak.”23 A karácsony tárgyi világa szempontjából igen figyelemreméltó bejegyzést tett naplójába berlini házából 1823. december 24-én Lilli Parthey: „Közben hűséges titkáromat, Pault is beállítottam. Összegyűltünk a sárga szalonban. Ő írta le a verseket, amiket diktáltam, közben legkedvesebb barátommal közösen a tálakat állítottuk össze ajándékokkal és mézeskaláccsal, almával, dióval az alkalmazottak számára — a karácsonyi pénzt számukra finoman alárejtettük, és minden egyes helyre annyi gyertyát állítottunk, ahány éve a háznál szolgáltak; ez nagy munka volt. A hosszú asztal elülső oldalán rendben sorakoztak a tálak. Wilhelmine Kohlrausché gyertya nélkül, a szakácsnőé egy, Sophie-é kettő, Karié négy, Schulz-é tizenegy, Marie-é tizennégy és végül Luischené ötvenkét szál gyertyával. Aztán az egészet szépen feldíszítettük. Körülraktuk a legszebb virágokkal, mirtusszal, cipruságakkal, amelyek különösen jól néztek ki, a három Argand-lámpa lágy fénnyel világított, mint három Hold, a középső köré a legfrissebb tavaszi virágokat raktuk, gyöngyvirágokat és tulipánt, és ezek között a gyönyörűségek között sugárzott két piramis. így teljesen és méltóképpen kitöltöttük az asztal közepét. A többi oldalát a mézeskalácsábécé foglalta el, minden betűnél szerepelt egy vers, azon személyek neveivel, akik kapták, körülvéve mirtusszal, naranccsal, rózsával stb. Az egész kivételes élményt nyújtott. Azután átmentünk a szalonba, ami már megtelt emberekkel, és nagyon sötét volt... [Itt] a legszebb volt az én karácsonyfám, a sok gyertyával és két bukszusból font hatalmas világító szív, nagy koronával.”24 A biedermeier kori német nagyvárosi úriház karácsonyi tárgyi világának egész rendszerét rögzítette a naplóbejegyzés. Itt még tetten érhető, együtt van minden, ami idővel, illetve más társadalmi közegbe kerülve egyszerűsödik, differenciálódik, megszűnik vagy más időpontra kerül. Az ajándéktálakból a mézeskalács, alma, dió, mellőlük a gyertyák a karácsonyfára kerülnek, amely egyre inkább az ünnep domináns tárgyává válik. Olyannyira, hogy kiszorítja az itt még szereplő karácsonyi piramisokat is. Jelen van az örökzöld ágakból font gyertyás koszorú is, itt még szív alakú, koronával kombinált. Utóbbi a XIX. század második felétől adventi koszorú néven önállósodik, szerepe átkerül a karácsonyt megelőző hetekre, s elindul közép-európai hódító útjára. Berlinben és a német nyelvterület számos más, főként északi vidékén a karácsonyfa a XIX. század utolsó harmadáig kiszorította a korábban kedvelt, nagy hagyományú karácsonyi piramist. Agathe Nalli-Rutenberg a régi Berlinről szóló könyvében 1912-ben így emlékezett vissza erre a gyermekkorában lejátszódó folyamatra: „Abban az időben, Berlinben a gyerekeknek karácsonyra friss fenyőfa helyett gyakran egy úgynevezett piramist áhítottak fel, amit egyik karácsonyról a másikra megőriztek. Ez egy tarka papírral és aranyflitterrel borított faállvány volt; de a mi házunkban karácsonyra mindig egy valódi, frissen illatozó erdei fa jelent meg, méghozzá mesés nagyságú. Egészen a mennyezetig kellett érnie, különben a szemünkben nem lett volna valódi értéke.”25 Theodor Storm (1817—1888) író Húsúmból az 1850-ben levert schleswigi és holsteini szabadságharc után Potsdamba menekült. Innen írta 1851-ben karácsonyi levelét barátjának Hartmuth Brinkmannak. Karácsonyfájuk szépsége miatti elragadtatását egyetlen, végeláthatadan körmondattal fejezte ki: „Itt ülök a szalonunkban, ami az ünnepekre a lakószobánk, előttem áh a karácsonyfa — méghozzá milyen! Kertem legszebb fenyője, csúcsával majdnem eléri a mennyezetet, sűrű alsó ágaival betakarja a tartó edényt, amit Setzeréktől Detlef kért kölcsön, cukornemű Meiertől Altonából, schleswig-holsteini dragonyos, dobos, békák természetes nagyságban, majmok és sárga gyökerek stb, stb, meztelen viaszbabák, amelyek az összes lányszívet elbájolják, függenek a fenyő ághegyein, számtalan üveggolyó, aranytojás, aranydió és szilva, amelyeknek három szabad estémet áldoztam, miközben Feddersen prépost Arnim Appelmánneréből olvasott fel nekünk, mazsolafüzérek, aranyfüst csókok, színesre töltött fehér hálók, melyeknek szerkezetéről egész tanácsülést tartottunk; és ehhez a gyönyörű fához a Hohle utcán kívülről az öreg Feddersen prépostot (Káté nálunk van látogatóban), az érdemes kis doktort és Detlefet hívtuk meg, aki teljes díszben megjelent; idős nagymamánk, akit néhány súlyos szerencsétlenség ért, újra készen állt, hogy kocsival megjelenjen. Miután öt személy hat órát töltött azzal, hogy a hatalmas fát feldíszítse, tegnap este 5 órakor 60 viaszgyertyát gyújtottunk meg rajta, és őszinte megelégedéssel mondhattam: üyen karácsonyfa ma este lehet, hogy nincs még egy egész Schleswig-Holsteinben („Germánia, e nagy gyerek / Örülhet majd karácsonyfái mellett.”)... A karácsonyfa gyertyái annyira felforrósították a levegőt, hogy a nagy szalon ajtajait ki kellett nyitnunk... A fenyőfa és a karácsonyi kalács legkellemesebb illatfelhőjében ültünk... Mosónőnk kislánya számára is készítettünk egy karácsonyi tálat; aki szintén vendégünk volt, valószínűleg a legboldogabb.”26 Storm elragadtatott mondataiban nem említett piramist, sem koszorút, hanem a hatalmas, gazdagon díszített, gyertyás fenyőfát, amelynek látványa Heinrich Heine 1849 októberében című versének sorait is eszébe juttatta. Friedrich Nietzsche bonni egyetemi hallgató korában, 1864-ben karácsonyi levelében azt írta édesanyjának és nővérének, hogy a kocsmában ők is gyertyát gyújtanak a karácsonyfán, és kölcsönösen apróságokkal meg is 23 SICHELSCHMIDT 1984, 9,28-29. 24 SICHELSCHMIDT 1984, 42-44. 25 SICHELSCHMIDT 1984, 116-119. 26 SCHMALENBERG 1989, 26-28. 10
