Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2012)
Tanulmányok - Lukács László: A karácsonyfa memoárokban, naplókban, levelekben
Alba Regia 41. (2012) ajándékozzák egymást. Nizzából említette 1885-ben nővérének és sógorának küldött levelében Nietzsche, hogy a panzióban, ahol a karácsonyt töltötte, egy hatalmas karácsonyfa világított. 27 A husumi (Schleswig-Holstein) templomi és főúri karácsonyfára gróf Franziska Reventlow (1871—1918) írónő emlékezett gyermekkorából, 1890-ben Emanuel Fehlingnek küldött levelében: „Gondolataimban feltámadnak a korábbi karácsonyok Húsúmban. O, érezhetném-e a mesés varázslatot még egyszer, ami most már örökre oda van. Amikor előbb a sötétben templomba mentünk, milyen ünnepélyesen szép volt a kivilágított templom a 2 karácsonyfával; majd lélegzet elállító feszültségben vártunk..., ültünk mindannyian a sötét gyerekszobában az ajtó előtt, amíg csengettek. Azután a szalonban 2 óriási karácsonyfával. Minden olyan fényes volt, hogy teljesen elkápráztatott minket — ó, minden gyönyörű volt.. .”28 Heinrich Wolfgang Seidel (1876—1945) evangélikus lelkész és író 1902 karácsonyán Berlin környéki gyülekezetekben helyettesített, amelyeknek központja egy grófi kastély volt. Itteni karácsonyáról szüleinek két levelében is beszámolt. Útban odafelé, december 23-án tapasztalta, hogy az országúton emberek mennek karácsonyfával. Minden család kap egyet, de a szegényebbeknek maguknak kell elhozni. Úgy látszik, hogy a grófi uradalom ajándékozza meg a családokat fenyőfával, az előkelőbbeknek házhoz is szállítja. A lelkészlakban nagyban folyt a karácsonyi készülődés, amibe a helyettes is bekapcsolódott: a bronzfesték üvegének felnyitásakor, amivel bedehemi csillagot akart festeni a karácsonyfára, a festék a szemébe fröccsent, erősen csípte, ki kellett öblíteni. December 24-én az esti istentisztelet alkalmával tapasztalta: „Két hatalmas fenyőfa világított az oltár mellett, úgy hatott, mintha a lelkész tevékenységének színhelyén egy mesei erdőbe lépne... Hamarosan megpörkölődött néhány ág, és könnyű fenyőillat áradt szét az egész templomban.” Az istentisztelet után a lovaglóistállóban zajlott le, a grófnő, a gróf és más előkelőségek jelenlétében, az ajándékozási ünnepség, ahol a fehérre meszelt falat a szarvasagancsok között fenyőágakkal díszítették, és egy óriási, feldíszített karácsonyfa állt. Patkó alakban végtelenül hosszú asztalokon sorakoztak az óvodások és az iskolások ajándékai: babák, katonák, mézeskalács, kötött ruhadarabok. A felsorakozott gyermekek karácsonyi dalokkal köszöntötték a grófnőt, majd a lelkész mondott beszédet. 29 Hans Henny Jahn (1894—1959) író és orgonaépítő Bornholm-szigeti naplójának 1934. december 25-ei bejegyzéséből a skandináv elemeket ugyanúgy felfedezhetjük, mint az ezekre épülő új törekvéseket a keresztény karácsony jelképeinek kiszorítására az ősgermánnak mondott, téli napfordulós Jul-ünnep bevezetésére: „A Jul-nap egy jól sikerült ünnepet hozott... Sok gyertya: tizenkettő az adventi koszorún, tizenkettő a csillag alakú üvegcsilláron, tizenkettő a fenyőgallyakból készült napkígyón. Két nagy gyertya a sárgaréz gyertyatartókban. Az előtérben egy rabkeresztet vertem a földbe, ami jelképezte a négy égtájat, a négy fogalmat: felső világ, alvilág, ésszerű, ésszerűden. A pozitív és a negatív, életünk és álmaink minden lényegen túl, lovacska az asztalon. Tekintettel a cselédekre és a szolgálólányokra volt eg}' gyertyával díszített karácsonyfa is... A lenyugvó napkorong fényében Wenzel elvitt az Olsker-templomhoz. A templom fekete kapujából a fegyvertáron keresztül délnyugatnak tekintettem. Vörös és zöld csillogásban az egész vidék sivárnak tűnt. Hirtelen rájöttem, hogy a hatalmas erdők, a szent sziklák szent ligetei eltűntek. Torpeheide barlangjai a távolban csupaszok voltak... A Jul-vacsora előtt két beszédet tartottam. Az elsőt német nyelven, a másodikat dánul. Monna szerint a dán jobban sikerült.”30 Wilhelm von Kügelgen, akit elsőként idéztem, 1853 karácsonyán szomorú levelet fogalmazott bátyja számára: „A tegnapi este számunkra leírhatatianul fájdalmas volt. Csendes megegyezés alapján első alkalommal nem volt karácsonyfánk, az ajándékozás sem fönt történt, mint mindig, hanem az alsó szobában. Mindenki megtalálta az asztalkáját — csak Bertha számára nem készült, 25 év után először. O, aki mindig mások számára dolgozott, most nyugszik a hideg, sötét sírjában.”31 Wilhelm Raabe (1831—1910) író 1892-ben Braunschweigből ugyanilyen eseményről értesítí barátját, Karl Schönhardt költőt: „Sajnos nem tudok Neked tőlünk vidámságról írni. Első alkalommal 31 éves házasságunk során a karácsonyt karácsonyfa nélkül ünnepeltük. Adám és Éva nap estéjén a temetőben gyermekünk sírjánál voltunk, és a hideg téli éjszakában elgondolkodhattunk azon, hogy egy rövid évvel ezelőtt még milyen kegyes volt a világ számunkra.”32 Tizenkét esztendővel korábban még szellemesen írt az ötvenedik karácsonyfája kapcsán fivérének, Heinrichnek: „Hogy az idei az ötvenedik karácsonyfám lesz, ez elgondolkodtató tény. Már egész takaros erdő, nem igaz? — Ha felakaszthatnám írótoliamat erre a legújabb karácsonyfára, az nem lenne számomra kellemetlen.”33 Ricarda Huch (1864—1947) Padovából 1919-ben németországi barátnője, Elsbeth Merz számára küldött levelében az itteni karácsony szerényebb keretek között történő ünnepléséről írt, a protestánsok, tehát a nem olaszok körében: „Karácsonyi hajszádért nagyon irigyellek, ilyesmi itt nincs. Nálunk bár ünnepük a karácsonyt, az mégis valami 27 SCHMALENBERG 1989, 175, 34. 28 REWENTLOW 1975,171. 29 SCHMALENBERG 1989, 35-39. » SCHMALENBERG 1989, 45-46. 31 SCHMALENBERG 1989, 90. 52 SCHMALENBERG 1989, 98. 55 SCHMALENBERG 1989, 98. 11
