Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Gelencsér József: Az özvegy nehéz élete - Sors és jogi néphagyomány
Alba Regia 40. (2011) GELENCSÉR JÓZSEF AZ ÖZVEGY NEHÉZ ÉLETE - SORS ÉS JOGI NÉPHAGYOMÁNY Lukács László mindig nagy érdeklődést mutatott a jogi normák iránt. A hatályos jogszabályok éppen úgy érdekelték, mint a jogi hagyomány. írásom így - témájánál fogva — tisztelgés az ünnepelt tudós kutató előtt, aztán a sokat segítő barát köszöntése, végül emlékezés, visszatekintés elődeinkre. I. A hagyományos paraszti társadalomban a törvényes házasság megszűnésének általában az volt az oka, hogy valamelyik fél elhunyt. A férj halála után a nő az özvegyasszony nehéz sorsát kezdte meg. Társadalmi helyzete rendszerint hátrányos volt a férjes asszonyokéhoz képest. Életútját ezen túl több körülmény befolyásolta. így különösen életkora, gyerekei száma vagy azok hiánya, vagyona, saját, illetve férje családjának viszonyulása. A gyerek nélkül maradt özvegyasszony rendszerint visszaköltözött családjához, és ha fiatal volt, vagy más előnyökkel bírt, úgy jó eséllyel újabb házasságot köthetett. A gyermekes özvegy viszont már nem költözött vissza szüleihez, hanem férje felmenőinél maradt. Különösen fiú leszármazott esetén nem engedték vissza az öregek, akik az özvegy munkájára is igényt tartottak. Új házassága megkötésébe gyakran beleszólt volt férje, illetve saját családja. Esetenként érvényesült a hajdani levirátus népi jogszokásként! továbbélése, az, hogy az özvegyen maradt asszonyt a sógora vette el. Egyébként a gyerekes özvegy férjhezmeneteh esélyei jócskán csökkentek: öreglegényhez, özvegy férfihoz vagy más szempontból hátrányokkal rendelkezőhöz tudott csak hozzámenni. Az özvegyasszonynak egyébként is szerényen illett viselkedni, öltözködni. Mulatságba nem járhatott, igénytelennek, visszahúzódónak kellett lennie, aki a gyerekének él. A közösség sajnálta, de sokszor nem tekintette teljes jogú tagjának, vagi' igyekezett kihasználni. Az utóbbi főleg a férfiak szexuális igényeként jelentkezett. Az általános vélekedést, a falusi társadalmon belüli helyzetet az özvegyasszony egyéni tulajdonságai vagy vagyoni viszonyai tovább, esetenként jócskán befolyásolhatták. Ezek révén a társadalom szemében elismerést, sőt, tekintélyt szerezhetett. Ilyen módon gyereke(i) sorsát is irányíthatta. A közösség sokfele elvárta, hogy új házasságkötés esetén az özvegyasszony a leszármazóira ingatlant írasson. A második házasságkötést jobbára szerényen ünnepelték. Az özvegy a rokom kapcsolatokat az első férj családjával továbbra is ápolta.1 A széles körben élő szokások, magatartási szabályok konkrét megvalósulása figyelhető meg a sárkeresztesi (Fejér megye) református vallású Gölöncsér Julianna (1903—1990) sorsában. II. 1921. december 17-én Sárkeresztesen a kettős esküvőn és lakodalomban két testvérpár kelt egybe. Gölöncsér József (1899-1946) feleségül vette Igán Lídiát (1898-1943), míg Gölöncsér Juliánná Igán Imréhez (1895-1923) ment hozzá. Az esküvői kép tanúbizonysága szerint Gölöncsér Julianna — az élete végéig használt megszólítás szerint Julcsa — fess leány, Igari Imre jóvágású legény volt, szép párnak számítottak. A kor szokásának megfelelően a férj családjához, a Dombsoron (ma Dózsa Gy. út) fekvő ingadanba költöztek. A parasztgazdaság irányítója és döntő részben tulajdonosa az apa, Igari István (1863-1939) volt, aki a szerény földbirtokból származó jövedelmét sikeres állat- és terménykereskedéssel egészítette ki. Vagyonosodásán túl bizonyos tekintéllyel azért is bírt, mert a község világi vezetésébe zsellérképviselőként került, míg az egyháziba presbiternek választották be. Igari Imre édesanyja, a zámolyi származású Somogyi Lídia (1874—1904) ekkor már nem élt. Igari István és Somogyi Lídia házasságából három gyermek származott: a már említett Imrén és Lídián kívül Mária. Igari István nem 1 TÁRKÁNY SZŰCS 1981, 278-283. és MORVAY 1983,147. felhasználásával. 279 TT
