Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Bárth János: Agrárváros és tanya a Duna-Tisza közi homokhátságon (XVII - XIX. század)
Bárth János: Agrárváros és tanya a Duna-Tis^a kötf homokhátságon (XVII—XIX. syáyad)- A város paraszt polgárai számára a földművelés és az állattartás jelentette a legfontosabb megélhetési forrást.- A városban megtelepedett kézművesek és kereskedők a nagy létszámú agrárnépesség igényeit elégítették ki.- A város óriási kiterjedésű határral rendelkezett, amelynek részeit: a pusztákat bérletek, vásárlások és pereskedések útján a kommunitás fokozatosan szerezte meg. A határok jórészt a XVIII. század második felében állandósultak.- A városhatár bizonyos részein a kötöttségektől mentes, szabad használatú magánbirtokokon a gazdák szétszórt gazdasági telephelyeket hoztak létre, amelyeket szállá,mák, a XVIII. század közepétől pedig inkább tanyanak neveztek. Ahol határhasználati kötöttségek befolyásolták a gazdálkodást, vagy az úrbéri viszonyok nem tették lehetővé úrbéri kötöttségektől mentes magánbirtokok kialakulást, a jobbágyparasztok csoportosan hozták létre syállásnz\a nevezett határbeli telephelyeiket. Némely agrárváros közigazgatási vagy egyházigazgatási szerepkörhöz jutott, ami nyomot hagyott építészeti arculatukon. Példaként említhető a megyeszékhellyé lett Zombor és az érseki székváros: Kalocsa. A közigazgatási vagy egyházigazgatási szerepkör azzal járt együtt, hogy a város földszintes parasztházainak tengerében kialakult egy igényesebb építészeti arculatú centrum, de nem a városlakók közösségének saját erejéből, hanem hatalmi-ideológiai tényezők akaratából. Ennek a folyamatnak példaértékű kiváló produktuma a kalocsai székesegyház tájékán kiformálódott barokk egyházi városközpont. Szállások, tartoyéktanyák, farmtanyák Bár a Duna-Tisza közi tanyák históriája visszavezethető XVI-XVII. századi előzményekre, a „két víz közi” tanyatörténet legmeghatározóbb jelentőségű „nagy korszakának” a XVIII. század második fele tekinthető. Ebben az időben a táj nagy részén megértek a tanyásodás feltételei, és a legtöbb mezőváros határában ki is alakultak a tanyák. A század közepén népesített, és hamarosan mezővárossá fejlődött új óriásfalvak követték a korábbi agrárvárosok, elsősorban Kecskemét, Szabadka, Szeged, Nagykőrös példáját, és parasztgazdáik hamarosan létrehozták a maguk tanyáit. A nagymúltú kecskeméti, nagykőrösi, szabadkai tanyás határú agrárváros modellé vált az újabb mezővárosok és falvak lakóinak szemében. Azoknak a városoknak a határában, ahol a tanyák kialakulása már a XVI—XVII. században megtörtént, a tanyahálózat jelentős sűrűsödése következett be a XVIII. században. Erről tanúskodnak a II. József kon katonai térkép fölvétel lapjai. A Duna-Tisza köze XVIII. századi szállásai, tanyái jellegzetes tartoyéktanyák voltak. Nehezen hasonlíthatók a második ezredforduló farmtanyafhoz. Valamely mezővárosi ház határbeli tartozékaiként élték életüket. A tanyásodás terén élen járó mezővárosok határában a XVIII. század utolsó harmadáig a szálláshasználatot a kevés és egyszerű szállási épület, az időszakos használat, a birtokló család teljes jelenlétét nélkülöző ideiglenes kint tartózkodás jellemezte. A szálláshasználat kezdeú formái nem igényeltek tartós anyagokból készült rangos épületeket. A pusztai szálláshelyeket legtöbbször körbeárkolták. A szántóföldövezetben helyenként előforduló, ún. nyári szállásokon alig állt épület. A nyári munkát végző emberek nádgunyhóban vagy földbe mélyített /w/nban húzódtak meg éjszaka és rossz idő esetén. Az igavonó lovak és ökrök a szekér oldalához vagy eg}' korláthoz kötve szabad ég alatt, esedeg egy fészer enyhhelyében háltak. A vizet gödörkúthól merítették. A szálláshely egy részét gabonanyomtatásra használták. A nyomtatás befejezése után szalmakazlak magasodtak a szérű környékén. Az efféle telephelyen aratás és nyomtatás idején tartózkodtak legtöbben: béreslegények, gazdafiak, sőt fiatal nők is. Más mezőgazdasági munkák, például a szántás-vetés napjaiban jóval néptelenebb volt a szállás. Valamivel több épület állt azokon a szálláshelyeken, amelyeket elsősorban állatteleltetés céljából hoztak létre kaszáló- vagy szántóföldövezetben. Itt a gödörkút és a gunyhó környékén karámok, garádjaaklok épültek a teleltetendő ndegmarhák számára. Az állatokat fogadott s-ynáyó pásztorok, béresek gondozták a kemény téli hónapokban. A szállás környékén termett a teleltetéshez szükséges széna. Ennek kaszálása, gyűjtése, kazlakba hordása viszonylag sok munkaerőt vonzott a szállásra a nyári hónapokban. A teleltető szálláshely közelében kibontakozó és egyre jobban terjedő földművelés tovább növelte a nyári kint tartózkodók számát. Erősödött a telep nyomtató- és rakodótér funkciója. Attól függően, hogy a belterületen volt-e, vagy mikor szűnt meg a szálláskert, előbb-utóbb a határbeli szállás lett a kezes és a fejős jószág teleltető helye is. A kezes és a fejős jószág szállási teleltetése együtt járt a határbeli istállók megjelenésével. Ezek az istállók általában kémény nélküli tüzelős istállók voltak, amelyekben együtt tanyáztak állatok és emberek. A szállási istállók tüze mellett heverésző béreslegények és gazdafiak élénk társas élettel igyekeztek vidámítani megpróbáltatásokkal terhes téli, pusztai életüket. A XVIII. század utolsó harmadában és a XIX. század első felében a tanyahasználatnak az a módja volt a legjellemzőbb, amely a mezővárosi gazdacsaládok időleges megosztottságával járt együtt. A tanyai telephelyeken lakóházak épültek. Mellettük szaporodtak a különféle gazdasági épületek. A tanya a parasztcsalád gazdálkodásának elsőrangú színterévé, központjává vált. A gazdacsalád időleges megosztottságának többféle formája alakult ki. 68
