Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Bárth János: Agrárváros és tanya a Duna-Tisza közi homokhátságon (XVII - XIX. század)
Alba Regia 40. (2011) Korábban inkább az volt a gyakorlat, hogy a család munkabíró tagjai tavasszal kivonultak a tanyára. Egész nyáron ott laktak. Ősszel, a mezei munkák elmúltával költöztek vissza a városi házba. A tanyán egy-két férficselédet hagytak kint az állatok téli gondozására. Idő múltával inkább az lett a jellemző, hogy a több nemzedéket magába foglaló család fiatal házaspárja kiköltözött a tanyára. Ott lakott télen, nyáron egyaránt. Az esztendő és az emberélet fordulóinak nagy ünnepeit azonban a városi házban együtt ülte meg a teljes család. A tanyalakók rendszeresen látogatták a városi házat piacok, vásárok alkalmával. Ha szükség volt rá, gondoskodtak a városi házban maradt idős házaspárról. Iskolaidőben, télen a gyerekek is jobbára a városi házban tartózkodtak az öregekkel. Amikor a tanyai házaspár megfáradt és megöregedett, beköltözött az időközben megürült városi házba, a tanyai gazdaságot pedig a következő nemzedékre, valamelyik megházasodott fiára bízta. Családok időleges megosztottságával együtt járó XVIII—XIX. századi tanyahasználati rend a tartozéktanya legklasszikusabb megjelenési formájának tekinthető. Ebben a rendszerben tökéletesen megvalósult a mezővárosi ház és a tanya összetartozása. Kidomborodott a tanya tartozéktelepülés jellege. A tanyai lakos, bár élete jó részét tanyán töltötte, a városban ünnepelt és a városban élt közéletet. A mezővárosi ház birtoklása, illetve a megosztott család összetartozása révén városi polgárnak számított. A XVIII. században is előfordult, hogy a mezővárosi gazda hátat fordítva a városi életnek végleg kiköltözött tanyájára. Az ilyen kiköltözést azonban rendszerint tilalmazták a városi hatóságok, mert a kiköltöző gazda kivonta magát a közterhek alól. Ezáltal több teher hárult a városban maradókra. A tilalmak mdokaként emellett mindig és mindenhol elővehető érv volt a közbiztonság szempontja. A tartozéktanyák tömeges átalakulása állandóan lakott farmtanyákká a XIX. század tanyafejlődésének sajátossága. Ugyancsak a XIX. században következett be a mezővárosok és tanyák családi kötelékeinek lazulása, az eleve farmtanyaként alakult telephelyek megjelenése, a tanyai lakosság társadalmasulása, a legelső tanyaközségek megszületése. A XIX. század közepétől egyre gyakrabban fordult elő, hogy a Duna-Tisza közi agrárvárosok határuk távoli, homokos, alig használható területeit felparcellázták, és a parcellákat eladták. Néhány esetben, különösen a XIX. század végén és a XX. század elején a távok puszták parcellázását és eladását bankok végezték. A parcellázások hírére általában a parasztság szegény, kisföldű rétege indult el szerencsét próbálni. A homok viszonylag olcsó volt. Sokan eladták otthoni 2-5 holdas feketeföldi birtokukat, és valamelyik parcellázott pusztán 40-50 hold homokot vettek helyette. Földből, nádból tanyát építettek új birtokukon, és hatalmas energiával, életkedvvel megkezdték választott életterük átalakítását. Kiirtották a bokrokat. Feltörték az addig csak legeltetésre használt homoktalajokat. Rozsot, krumplit termesztettek. Szőlőket, gyümölcsösöket ültettek. Sokféle állatot tartottak. Munkájuk eredményeként az elvadult puszták kultúrtájjá, nagy gonddal megművelt kertekké alakultak. A parcellázás és az újfajta farmtanyák létrehozása társadalmi-politikai szempontból felért egy nagy földreformmal. Levezette a szociális feszültségeket. Nagy tömegeknek biztosított munkát, megélhetést, szegényes, de mégis önálló egzisztenciát. Magyarok tízezreit tartotta vissza az Amerikába vándorlástól. A farmtanya földművelő család tulajdonában és használatában lévő, állandóan lakott, egyedülálló külterületi telep. Családi otthon és teljes értékű gazdasági udvar. Birtokosának általában runes másik lakóháza. Körülötte terül el a hozzátartozó termelőhely: a szántóföld, a kaszáló, a szőlő. Farmtanyás területeken megvalósul a lakóhelyek és a velük kapcsolatban álló munkaterek érintkezése. A farmtanya a hozzátartozó földekkel együtt gazdasági és települési egységet alkot. A farmtanya az alföldi szórványtelepülés alapegysége. Más szavakkal: az alföldi szórványtelepülést a farmtanyák százainak hálózata alkotja. A farmtanya fontos sajátossága a korábbi tartóz éktanyával szemben, hogy városi, falusi házhoz nem köti szoros gazdasági, családi, munkaszervezeti kapcsolat. Egy-egy határrész, puszta farmtanyáinak lakói egymással építenek ki társadalmi kapcsolatokat, egymással „társadalmasulnak”. Farmtanyák az egész Alföldön előfordulnak. Legjellemzőbb elterjedési területük a Duna—Tisza köze. A Duna— Tisza közi farmtanyák létrehozásában különösen nagy szerepe volt a szegedi és jászsági expanziónak. A farmtanyán élők „társadalmasulása” oda vezetett, hogy' az egyházi és a kulturális önállóság megszerzésén túl, ami pusztai templomok, temetők, egyházközségek, iskolák megvalósítását jelentette, néhány farmtanyás puszta népe már a XIX. század utolsó harmadában tanyakö^ségbe szerveződve kivívta a közigazgatási önállóságot is. A korai tanyaközségek kiváló példái: Lajosmizse, Tázlár, Ladánybene, Bocsa. A XX. s^á^ad politikai és életmódválto^tató viharaiban A Duna—Tisza köze nagy múltú agrárvárosai a XX. század első felében keveset változtak. Főtereiken, főutcáikon néhány emeletes középület épült, esetleg arra alkalmas területeiken villanegyedet alakítottak ki a középosztály számára. Összképüket tekintve továbbra is dominált agrárvárosi jellegük. 69
