Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Szabó László: A nő helyzete az oszét társadalomban
Alba Regia 40. (2011) SZABÓ LÁSZLÓ A NŐ HELYZETE AZ ŐSZÉT TÁRSADALOMBAN 1. Az őszét társadalomban a vérségi kapcsolatok a legutóbbi időkig meghatározó szerepet játszottak. A Kaukázus geográfiai viszonyai szétszórt kis települések kialakulását tették lehetővé. Egy-egy hágó, folyóvölgy, szurdok, medence, lankásabb hegyoldal megtelepülésre alkalmas részét egy-két kiterebélyesedett família lakta, akik egymással és a közeli, hasonló adottságú kis völgyekben élő családokkal rokonságban álltak, különböző szintű és funkciójú, vérségi alapon szerveződött intézményt alkottak. Ez a települési és társadalmi szerveződés Dél-Oszétia magas hegyvidékén karakterisztikusabb, mondhatni kizárólagos, míg Eszak-Oszétia kiterjedtebb fennsíkjai, szélesebb folyóvölgyei, lankásabb előhegyei nagyobb lélekszámú és sokkal több családot befogadó települések létrejöttét is lehetővé téve, más szerveződési elv érvényesülését is lehetővé tették. Az alapok, a hagyományok azonban ugyanazok voltak, és ezek Észak-Oszétiában is a vérségi alapon szerveződő társadalmi intézményeknek máig való továbbélését biztosították. Vannak nagyobb lélekszámú városok is (Vlagyikavkáz, Chinvali, Mozdok), illetve számolnunk kell távoli, az egykori Szovjetunió területén fekvő nagy városokba költözött (Moszkva, Leningrad, Tbiliszi, Baku, Sztavropol, Tallinn), egymással és a szülőfölddel ott is kapcsolatot tartó közösségekkel, melyek ma is számon tartják a vérségi kapcsolataikat, őszét voltukat. Ezzel pedig tovább éltemek számos, velük összefüggő intézményt, szokást, módosítva, igazítva és igazodva a helyi, városi körülményekhez és a korszak adta lehetőségekhez. Valamennyi társadalmi intézmény közül a legerősebb és legszilárdabb, a régi hagyományokat leginkább megőrző társadalmi intézmény, a család. Amikor az őszét nő társadalmi helyzetét szeretnénk felvázolni, éppen ezért ezt legkönnyebben és legbiztosabban családbeli szerepének elemzésével tehetjük meg. 2. A szétszórtan élő, de rokonságilag összetartozó családok birtokához távoli legelőterületek, földdarabok, erdőségek tartoztak, s ezek birtoklásáért időtlen idők óta egymással is kemény harcot vívtak az egyes famíliák. Másfelől a Kaukázus, amely kelet-nyugat irányú hegygerincével elválasztotta egymástól az európai, közép- és kisázsiai részeket, határt vont az ókorban a perzsa, görög kultúra és a szkíta—alán-trák világ között, több észak-déli hadi- és kereskedelmi úttal volt összekötve. Közülük legjelentősebb az éppen Oszétia keled részén átvezető Alán Hadiút, melyet sajnálatos módon (ma már alagúttal is rövidítve) ma is ilyen célra használnak. Ez az út tette lehetővé, hogy pl. Nagy Sándor seregei is megforduljanak ezen a tájon, hogy a tatárok délről támadva elfoglalhassák a Kaukázust, s legutóbb pedig, hogy a Szovjetunió utolsó, immár végzetes feltápászkodásként lerohanja Afganisztánt. Mindezt azért mondjuk el, mert akár a mindennapok gazdálkodását, akár hosszú korszakok sajátosságait vizsgáljuk, nem tehetjük meg, hogy ne számoljunk az állandó háborús állapottal, pusztító és rabló hadjáratokkal, seregek vonulásával egészen a mindennapi rajtaütésekig. Ez pedig eleve a férfiak tekintélyét, a hőskultusz kialakulását, a harcias, úgynevezett férfi erények tiszteletét váltotta ki. A nők azonban mégsem szorultak emiatt teljesen háttérbe. A távoli legelőkre hajtott állatok őrzése miatt éppen a fiatalabb, fegyverforgató réteg távozott el a család lakóhelyéről, ahol tartósan csak az öregek és a nők, gyermekek maradtak. Hirtelen támadás esetén nekik kellett felvenni a harcot kisebb rablóbandákkal, kóbor hadakkal, más családokkal. Nem véleden, hogy a fegyverforgató nők képzete, mítosza az Észak-Kaukázusi részekre vonatkozóan teremtődik meg, s alakul ki a férfi nélküli társadalom, az amazonok világának, sajátos társadalmának mítosza a görögöknél. A férfiak hőskultusza, a katonai erények felmagasztalása emiatt nem szorította egyértelműen háttérbe a nőt, s nem determinálta családbeli helyzetét, társadalomban elfoglalt helyét. Ellenkezőleg! Véleményem szerint megemelte rangjukat, erősítette családbeli pozíciójukat. A nőtől is elvárták, hogy keményebb, férfiasabb, önállóbb legyen. Ez régen a család összefogásában, védelmében, bizonyos fegyverrel való bánni tudás megkövetelésében, a gyermekek szigorúan fogásában és harciassá nevelésének elvárásában fejeződött ki, míg ma az önálló munkavégzésben, határozott családi ügyintézésben, s a szovjet viszonyok közötti közéleti tevékenységben jelenik meg. 3. A 19-20. század fordulóján keletkezett írások és a korai néprajzi gyűjtések szerint a nő családba kerülésének háromféle jól kirajzolódó módja volt, s némileg a nő (s a férj) családbeli szerepét, ha nem is meghatározta, de befolyásolta. Bennük ősi iráni szokás, később kialakult, a nartok idejében is meglevő forma, tételes jog és vallási 271
