Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
S. Lackovits Emőke: Szent Luca és Luca napja a bakonyi, valamint a Balaton-felvidéki közösségekben
Alba Regia 40. (2011) S. LACKOVITS EMŐKE SZENT LUCA ÉS LUCA NAPJA A BAKONYI, VALAMINT A BALATON-FELVIDÉKI KÖZÖSSÉGEKBEN A karácsonyi ünnepkör szokásokban egyik leggazdagabb jeles napja Luca-nap, december 13-án. A Gergely-féle naptárreform előtt (1582) erre a napra esett a téli napforduló, a legrövidebb nappallal és a leghosszabb éjszakával, ezért a néphit szerint a gonosz, ártó hatalmak ereje is a legerősebb volt, amelynek elhárítása érdekében mindent megtettek. Ezért kötődnek e naphoz mágikus, bajelhárító cselekmények, bőség-és termékenységvarázslások. Ugyanakkor jósló cselekedetekben is gazdag volt a nap, hisz mint különleges adottságokkal rendelkező, a régiből az újba való átmenet ideje, a napot követő időszakra vonatkozóan az életre, az egészségre, a házasságra, az időjárásra, a termésre, az egyéni sorsra jövendöltek, de a gonosz erőkre vonatkozóan ugyancsak ismereteket lehetett szerezni különböző praktikák segítségével. A napnak nevet adó szent, Luca, a III.—IV. században (Siracusa, 208-304. k.) élő ókeresztény vértanú volt, aki Ágota catániai sírjánál történt csoda hatására lett rendítheteden Krisztus-követő, amiért vértanúhalált szenvedett. Mint a középkor kedvelt szentjéhez, legendája alapján a szembetegek és a hegyes szerszámokkal dolgozók folyamodtak védelemért, közbenjárásért hozzá.1 A népi vallásosságban szentképi ábrázolásain többnyire szemét tálon vagy tálcán tartja. Vidékünkön döntően német közösségekben találkoztam vele. (1. kép) Bálint Sándor kutatásaiból tudjuk, hogy hazánkban a középkorban még nem tartozott a nagyon tisztelt szentek közé, alig ismert patrocíniuma, sőt, ábrázolása sem mondható gyakorinak. Legendája azonban a gótikában kezdett elterjedni, majd a barokk népkönyvek segítségével a népi vallásosságban is gyökeret eresztett.2 Maga a név, Luca, a lux szóból eredően a fényt, a világosságot jelenti, tehát nem véleden a szimbolikus-mágikus jelenségek kapcsolódása e jeles naphoz. Érthető, hogy a szembetegségek gyógyítójaként is tisztelték Lucát, amely legendáján kívül éppen a fénnyel, a világossággal, a látással kapcsolatos. Svédországban Luca gyertyákat viselt a hajában, ami ugyancsak a világosságnak a jelképe volt.3 A szemfájósokon kívül a hegyes szerszámokkal dolgozóknak ugyancsak patrónája volt Luca, így a kőfaragóké is, akiknek szemét, hitük szerint, a kőszilánkoktól védelmezte. A tardosbányai és a süttői kőfaragók templomi zászlajára is rákerült képe, sőt ünnepén misét mondattak, áldoztak, nem dolgoztak. Ilyenkor vágták a disznókat és mulattak a kocsmában. Körmenetek alkalmával, valamint kőfaragó temetésekor ezt a zászlót mindig kivitték a templomból. Hála József szerint az olaszoknál népszerű szent kultuszát olasz kőfaragók terjeszthették el a magyar és a német római katolikus kőfaragók között.4 Ugyanakkor a nap rövidsége és az éjszaka hosszúsága, amint arra már utaltunk, lehetőséget adott a bűbájosoknak, a gonosz erőknek, az ártó hatalmaknak a cselekvésre, így a vértanú szent mellett egy démoni nőalak is megjelent a néphagyományban a sötétség erőinek megszemélyesítőjeként, a gonosznak, az emberek ártalmára való erőnek megtestesítőjeként, ami ellen védekezni kényszerültek, és amely háttérbe szorította a szent alakját. Dömötör Tekla szerint a boszorkányperekben is többször előforduló ez a nap.5 Ez a démonikus személy a boszorkányos Luca volt, aki a fény növekedése előtt igyekezett erejét megmutatni, kárára törekedvén az embereknek, keményen megbüntetve a vele szembeszegülőket. Ezért volt sok a tiltás e napon, hogy mindent megtegyenek a baj elhárításáért. Egyébként ez a démoni nőalak ismert volt a horvátoknál, szlovéneknél, szlovákoknál, a cseh és morva néphitben, sőt gazdag hagyományairól tudunk német nyelvterületről is. Szendrey Ákos szerint ez a gonosz női személy egyenesen a boszorkányok fejedelme.6 Démoni Luca alakja, továbbá Szent Lucával való kapcsolata, a két személy összefüggése foglalkoztatta ugyan a kutatókat, azonban teljesen megnyugtató magyarázatot nem tudtak adni a jelenségre. Felvetődött annak lehetősége, hogy ez a démoni lény valójában egy Dél-Európából származó antik istennőnek, 1 DIÓS 2009, 985-986. 2 BÁLINT 1977, 70-72. 2 DÖMÖTÖR 1979, 201.; KRETZENBACHER 1959, 31. 3. kép. 4 HÁLA 1991, 565-569. 5 DÖMÖTÖR 1979, 200. 6 SZENDREY 1986, 184 és 191-192. 223
