Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Novák László Ferenc: A magyarság fejfája. Fejfák Fejérben
Alba Regia 40. (2011) a tekintélyes vastagságú tönkös fejfa, fejefa, akárcsak az egyszerűbb faragású, vagy dúsan díszített fejfa, „főtől való fa”, sokja és a gombosfa, gombfa. A tábla alakú fejfa, epitafa egységesen csupán néhány helyen található meg, viszont elszórtan sok temetőben fellelhető. Ezek között is vékonyabb és vastagabb, díszes faragású, s egyszerű névtáblák különíthetők el egymástól.22 Tönkös és osplop alakú fejfák A fejfák alaptípusainak meghatározása formakincsük alapján történhet meg. Annak ellenére, hogy a fejfa a XVIII. századtól vált általános sírjellé, és viszonylag új keletűnek tekinthető a díszítőelem-rendszere is, két nagyobb típusát különíthetjük el: a régi vagy archaikus, és az új stílusú fejfák nagy csoportját. Az archaikus fejfák között az antropomorfok alkotják az uralkodó típust, de ide tartozik még a gombosfák nagyobb csoportja is, mint az antropomorfia sajátos megnyilvánulása. Az impozáns, tönkös oszlop alakú antropomorf fejfák jellegzetes típusát képviselik az ún. csónak alakú fejfák, amelyek a Tiszántúlon találhatók meg. Legszebb egyedei a szatmárcsekei református temetőben állnak, de hasonló alakúak előfordulnak más szatmári helységekben, valamint az Érmelléken,23 sőt a Sárrét peremén elterülő Püspökladányban, a Hajdúságban is. Ezek a fejfák csónak alakjához hasonlítanak, ugyanakkor stilizált emberalakot is mutatnak. A fejfa csúcsban végződik, s az éle kissé előre hajlik, s felállítva a sírjel védelmét szolgálja azáltal, hogy elvezeti az esővizet. Földön fekve csónakhoz hasonlít, felállítva pedig emberalakot szimbolizál. A fejfa „fej” részén jellegzetes íves faragás jeleníti meg az arcot, amely az ember orr-száj-áll domborulatára emlékeztet. Solymossy Sándor e fej faforma és a finnugor népek temetkezési szokása között kapcsolatot tételez fel, arra alapozva véleményét, hogy az őshaza vízjárta vidékein a halottat csónakkal szállítják a temetés helyszínére, és a szatmárcsekei fejfa is a hasonló temetési processzió emlékét őrzi. A vízállásokban gazdag, a Tisza, Túr, Szamos, Kraszna folyók által tagolt, vizenyős szatmári tájon a temetés az ősi hagyományok szerint történhetett. A halottat csónakon szállították a temetőbe, amit azonban már nem hoztak vissza a faluba, hanem a sírra helyezték. A sírra állított fejfa alakja erre a csónakos temetésre enged következtetni.24 A csónakos temetés és a sírjel kapcsolatának ősiségét, illetve a táj determinációját a forma kialakulásában a néprajztudomány kétkedéssel fogadta. Nyárády Mihály ellenérvét egyrészt arra alapozta, hogy a fejfák különböző alakúak Szatmárban is - Szatmárcseke valóságos egyeditípus-szigetet képez -, tehát a fejfa formakincsének kialakulását nem lehet a csónakos temetkezéshez kötni. Az élben csúcsosodó, s előre hajló fejfák díszítő motívumában Nyárády elismeri az antropomorf jelleget. Az emberi arcot meghatározó profilvonalat bajuszhoz hasonlítja. Tehát a szatmárcsekei fejfa antropomorf jellege szerinte sem hagy kétséget maga után, csupán a csónakos temetéshez való kötődése kétséges.25 Jóllehet itt, Szatmárban áradások idején csónakon szállították a halottat a temetőbe, ahová másképpen nem juthattak volna el, csak vízi úton. Szatmárcsekén a régi temető más helyen, az Ecsedi-láp közelségében volt, ahová szükségszerűen kellett csónakot használni a közlekedésre. Egy XX. század eleji feljegyzés megemlékezik arról a szokásról, hogy Szamosszegen is csónakra tették a koporsót, ha árvíz lepte el a vidéket, s a vízi járművet kellett használatba venni.26 A csónakos temetés és fej fakialakulás kérdését — mint utaltunk rá —, a finnugor rokonnépek körében — Karéliában — vizsgálta Koczogh Ákos.27 A karéliai példa is bizonyság arra, hogy elvessük a csónakos temetkezés, illetve a csónak és fejfa közötti kapcsolat jogosultságát. A csónakos temetkezés, illetve a csónaknak a sírhalomra történő borítása nem zárja ki a fejfa sírjel önálló meglétét. Két különböző jelenségről van szó. Hasonló a helyzet a „kopja” és a „fejfa” közötti kapcsolathoz. Azaz, a fejfa sírjel nem a sírra tűzött kopja fegyver fejleménye, mert a sírjel és a temetési ceremónia látványos kelléke egy időben léteztek.28 Azt feltételezni, hogy a sírhantra fektetett csónak felállítva vált fejfává, kizárt dolognak tekinthető, azzal a lehetőséggel viszont számolnunk szükséges, hogy a fejfa formakincsében, alakjában megjelenhet a csónak, ami természetes is. A tekintélyességet kifejező, hatalmas fatörzsekből — tönkökből — kifaragott fejfa felső részének kialakítása szükségessé tette a csúcsos végződést, annak érdekében - mint hangsúlyoztuk -, hogy az eső gyorsan lefolyjon, ne korhassza gyorsan a fát. Az antropomorfia kötődése ehhez a fejfaformához nem szükségszerű. A Nyárády Mihály által nevezett „magyar bajusz” motívum más alakú fejfákon is megjelenik, sőt az egész fejfa tömegét, formakincsét is jellemezheti.29 » Vö. NOVÁK László Ferenc 2005. 25 BORBHLY 1999 24 SOLYMOSSY 1930 25 NYÁRÁDY 1963 26 SZABÓ István 1991 22 KOCZOGH 1979 28NOVÁK, 1991.; Vö. VISKI, 1910. 25 Vö. KUNT 1978. 193
