Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Novák László Ferenc: A magyarság fejfája. Fejfák Fejérben
Novak Fásuló Ferenc: M magyarság fejfája — Fejfák Fejérben Szükséges hangsúlyozni azt, hogy a temetési - elsődlegesen is a középkori vitézi - pompa, a kopjás temetés teremtett alapot a fejfának, mint kopjafának elnevezéséhez. A rangos főemberek, vitéz katonák temetése alkalmával fekete kopjás sereg vonult fel, s a templom falán törték össze fegyverüket, mint történt 1617-ben Thurzó György, Magyarország nádorispánja; 1636-ban Rákóczi Pál országbíró temetése alkalmával.12 A székelyek temetési pompájában is fontos szerepet játszott a zászlós kopja, amelyet a sírhantba döftek.13 A vitézi életmód lehanyadása után a zászlós kopja elcsökevényesedett, a tartója vált egyre díszesebbé, s vette át a sírjel funkcióját. A kis zászlócskává zsugorodott zászlót a fejfa csúcsába illesztették, mint történik az Korond esetében napjamkban is.14 A vitézi temetési pompa elemei felbukkannak a későbbi idők temetkezési szokásaiban. Érdekes módon a kisgyermekek és a fiatalok temetési pompájában őrződtek meg, hagyományozódtak tovább (pl. Kalotaszeg, Ungvidék).15 Számos olyan archaikus elem is nyomozható, amelyek visszavezetnek bennünket a honfoglalást megelőző magyarság évezredes archaikus kultúrájába. A kopjás temetkezéssel állnak hasonlóságban a koporsóvivőrudak. A temetés során rendszerint két vagy három rúdon vitték a koporsót a sírhoz. Ezeket a rudakat már nem vitték vissza; vagy a sírgödörbe helyezték a koporsó mellé, vagy pedig a sírhantba szúrták. Egyet a fejhez, egyet vagy kettőt a lábhoz (pl. még napjainkban is a sóvidéki Siklódon, a háromszéki Zágonban). A fejhez döfött rúd díszesebbé válva sírjelölő funkciót vett fel, míg a lábhoz szúrt rudak is elveszítve eredeti rendeltetésüket, mint lábfák töltik be sírjelölő funkciójukat. Egyes vidékeken méreteiben is impozáns, díszesen faragott lábfák alakultak ki (pl. Tiszaug, Tiszakürt, Alsórákos, Disznajó, Magyargyerőmonostor).16 Különösen fontos hangsúlyozni azt, hogy a fejfa a protestánsok között jelent meg, és viszonylag későn, a XVIII. század végétől — II. József 1781-ben kibocsátott Edictum Tolerantiae rendelete következtében - kezdett elterjedni mind szélesebb körben. Az elterjedés a fejfa motívumkincsének gazdagodásával is járt. Különösen a XIX. század második felében virágzott a fejfakultusz, amely elválaszthatatlan volt a kor nemzeti tudatának megerősödésétől, s annak kifejeződéseként párosult a népművészet kibontakozásával. A fejfakultusz virágkora viszonylag rövid idejű. A XX. század első felében az első és második világháború, a második háborút követő társadalmi-politikai változások mind tényezők abban, hogy a fejfák világa egyre szűkebbé vált, készítésükkel, díszes faragásukkal felhagytak. A régi fejfák elpusztultak, jobb esetben múzeumi gyűjteményben megőrződtek;17 csupán szigetszerűen találhatók olyan helységek, ahol még napjainkban is virágzik a hagyományos fejfakultúra, a fejfák faragása, például Szatmárcsekén, a kalotaszegi Ketesden, a sóvidéki Korondon, a Brassó környéki Apácán. Időközben, a XX. század második felében megjelentek a népi iparművészek által készített, művészi faragású ún. kopjafák, amelyek csak egyes díszítőelemeikben őrzik a hagyományos fej fakultúrát, nem fejezik ki az egyes helységekre jellemző társadalmi hagyományokat. A magyarság kultúrájában jellegzetes fejfaanyag gazdag formakinccsel, díszítettséggel rendelkezik, amely főbb típusokba csoportosítható. Novák József Lajos négy típust állapít meg: vannak „fejefák”, „oszlopos fejfák”, „kopjafák” és „táblás fejfák”. Végeredményben formailag két nagy csoportot különít el, az oszlopos és táblás fejfákat, míg a másik kettő csak tartalmi, azaz eredetmagyarázat tekintetében képez külön típust.18 Zentai János - hasonlóan Bátky Zsigmond háztipologizálásához — nagyobb tájegységek, illetve égtájak szerint végzett csoportosítást, elkülönítve így például az „alföldi vagy középmagyar” típust.19 Kunt Ernő a „fatönkös fejfák”, „oszlopos fejfák”, „kopjafák” és „táblás fejfák” típusát különíti el egymástól.20 Balassa Iván megkülönböztet „törzsökös fejfákat”, „körbefaragott fejfákat” és „táblás fejfákat”, ugyanakkor megemlíti az epitáfiumokat is, s azt, hogy a sírhantba szúrt koporsóvivő rudakat a Székelyföldön „kopjafának” nevezik.21 Az említett tipologizálások annak ellenére, hogy csupán formailag törekednek rendszerbe foglalni a fej fákat, valójában a különböző fejfa-eredeztető hipotézisekre alapozódnak. Ezért is szükséges a munkát a formai szempontokon túlmenően a kultúrtörténeti szempontok figyelembevételével elvégezni. Megállapításunk szerint, kutatásaink alapján a magyarság körében ismeretes valamennyi variánsforma tekintetében az oszlop és a tábla alakú fejfák típusába sorolható. Az oszloptípus is tág keretek között mozog. Megtalálható közöttük 12 NOVÁK László 2005, 39-42. 13 APOR 1863; APOR 1978 14 NOVAK László 2005, 60.; VISKI 1910. Itt szükséges hangsúlyoznunk, hogy zászlós kopja fegyver szélesebb körben volt használatos a temetés alkalmával, nem csak a magyarokat jellemezte. Egy utazó írja le a XVI. század végén, hogy Isztambulba haladva Adrianopoliszban (Edirne) látta a török harcosok sírjába szúrva a zászlós kopjákat: DOUSA 1599. 15 NOVÁK László 2005, 61-68. 16 Id. m. 120-121.; Vö.: DANKÓ 1976; NOVÁK László 1978a. 17 E téren fontos, kiemelendő a nagykőrösi Arany János Múzeum fej fagyűjteménye és 1979-ben megnyitott „Fejfák a Duna—Tisza közén” c. állandó kiállítása, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum fejfákat bemutató egysége, Budapesten a Református Egyház „Reménység Szigeté”nek a Kárpát-medencére — a történeti Magyarország területére is — kiterjedő fejfagyűjtése, a sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi múzeum fej fagyűjteménye és kiállítása, a keleméri templomkertben bemutatott gömöri fejfák gyűjteménye. 18 NOVÁK József Lajos, 1910, 3. 19 ZENTAI 1974,74,114-121. 20 KUNT 1983, 41-50. 21 BALASSA 1989, 82-112.; Vö. BALASSA 1973. 192
