Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)

Petánovics Katalin: Az Utolsó Vacsora szőttesen

Alba Regia 40. (2011)

PETÁNOVICS KATALIN AZ UTOLSÓ VACSORA SZŐTTESEN

A magyar múlt szövőiparát, s a takácsok működését a középkor óta követhetjük nyomon. A legkorábbi emlékek a

15. századból valók, s a korabeli itáliai textília hatását tükrözi a hazai textilkultúra. Csak a céhtagok használhatták a mintakönyveket, amelyekben a geometrikus minták mellett megjelentek a figurális ábrázolások: madár, liliom, életfa, csillag, Isten Báránya, sőt stilizált emberalakok is.1 Ezeket a textileket, térítőkét használták a templomokban és a háztartásokban egyaránt.2 3

A céhrendszerben a magyar takácsok két fő csoportot alkottak: a sávolyos vagy német takácsok főként damaszthoz hasonló asztalterítőket, finomabb lenvásznakat szőttek elsősorban városi megrendelőiknek, míg a hímes vagy magyar takácsok sima és piros, kék mintás vásznakat készítettek nagyrészt a falusiak számára.2 3 Ez a megkülönböztetés nem mindig színvonal- és tudásbeli, sok esetben inkább anyagi különbséget jelentett, hiszen a falvakban is dolgoztak magasan képzett takácsok, akik - ha rendelkeztek a 19. század közepétől már hozzáférhető Jaquard szövőszékkel, amely lehetővé tette lyukkártyás nyüstemelő szerkezetével a bonyolult minták gyors megszövését — a tehetős vevők igényes kívánságait is ki tudták elégíteni.4

Noha az ország nagy részén dolgoztak takácsok, mégis voltak mind a takácsok számában, mind a technikai felkészültségben kiemelkedő vidékek, amelyek hosszú-hosszú időn át megtartották vezető szerepüket. Ilyen volt Pest- Buda, Felvidék, Pozsony és Temesvár környéke, az erdélyi szász terület és a nyugat-dunántúli körzet.5

Termékeiket részben megrendelésre szőtték, részben vásárokon adták el.

A most bemutatásra kerülő három asztalterítő is eredetileg feltehetően vásári árucikk volt, és másodlagosan is azzá vált a 20. század első felében.

1998-ban egyik munkatársam édesanyja halála után a szekrényben tárolt lerakott ruhák között talált egy abroszt, amelyen az Utolsó Vacsora képe látható.6 A közlés felkeltette az érdeklődésemet. Kérésemre elhozta a térítőt, s a téglalap alakú, rojtos szélű, kissé lazán szőtt lenvászon abroszon Leonardo da Vinci Utolsó Vacsora c. freskójának (1. kép) narancssárga pamuttal szőtt változatát pillantottam meg. A kép az asztalterítő hossztengelyében, annak közepén helyezkedik el. A kép két végén rózsakoszorús (álló formájú) ovális tükörben két részre választott jókívánságot szőttek: Egészé — giinkre. Az Úrvacsorás képet a két írott tükörrel együtt dupla fésűfogas sáv fogja közre, ezen felül pedig az Eucharistia szimbólumainak gazdag egymásutánja — indákra fűzött szőlőfürtök és szőlőlevelek, búzakalászcsokrok, napra emlékeztető sugaras szirmú virágok — övezik tükörszimmetrikus formában. Ugyanez a mintasor ismétlődik az abrosz szélmintáján is. A bordűr és a kép közötti fehér felületet egyetlen fésűfogas sáv osztja ketté. A terítő szélét díszítő, csomózás nélküli rojtok részben fehérek, részben narancssárgák. Az asztalterítő hossza 126 cm, szélessége 116 cm.

Maga a kép, mint arról korábban szó volt, Leonardo freskójának szövött változata. A hosszú nyolclábú asztalnál középen ül Jézus, mellette tanítványai, akiknek alakja elnagyolt. Pl. a Krisztus két oldalán lévő hármas csoportból a középső figura alig kivehető. Az ülő apostolok földig érő mhájának redőzete helyett csak egy sárga csíkot szőtt a mester. Ugyanakkor az asztalterítő és a háttér mintázatára, valamint a terítékre nagyobb gondot fordított (2—5. kép).

Az abrosz eredeti tulajdonosa Takács Mária (1875-1933) kamondi (Veszprém m.) lakos volt, akinek testvére csendőrként Erdélyben szolgált. Egy alkalommal meglátogatták őt, s a szőttest akkor hozták Erdélyből. Takács Mária Zalaerdődre (Veszprém m.) ment férjhez, s az asztalterítőt hozománya részeként magával vitte. Halála után hagyatéka a fiáé lett, aki a szülői házban maradt, s később oda is hozta a feleségét. A családi emlékezet szerint mindig a konyhában étkeztek, még nagy ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor is. De ezeken a napokon vászon abrosszal

1 DIVALD 1905, 94-95.; FÜGEDI 1994, 71-72.

2 TAKÁCS 1983,132.

3 DOMONKOS 1991, 369.; FÉL-HOFFER 1982,154.

4 TOLNAI 1980, 95.; FRKCSKAY 1877, 202—203. A Jaquard gép szövőszékre alkalmazásának leírását és ábrázolását is közli.; MARX 2007, 110. Kovács Antal őriszentpéteri műszövő takács részt vett az 1896-os milleniumi kiállításon is.

5 ENDREI 1969, 240.; DOMONKOS 1991, 369.

6 Köszönöm Grúbemé Molnár Adélnak, hogy a tulajdonában lévő asztalterítő publikálásához hozzájárult, és segítségemre volt a terítővei kapcsolatos adatgyűjtésben.

177

i