Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Hála József: Történetek Herman Ottóról
Hála József: Történetek Herman Ottóról — Pedig olyan gúnya van rajta, mintha valami úr volna. — Bolond kend, bátya. Azúr a díványon ül ilyenkor, nem a fa tetejében. A. garabonciás diák azj ha mondom. — Csakugyan az lesz Mit csináljunk ve lel — Üssük agyon! A juhászok, kanászpk legott kerítettek vasvillákat, s égész rohamban csörtettek a fához Közel mégse mertek menni, messziről kiabáltak Hermanra: — Ki vagy? Ember-e, vagy lélek? De az erdő manója nem értette meg mit kiabálnak, ahelyett, hogy megmagyarázta volna mi járatban van, még ő fórmedt rá a pásztorokra: — Mit akarnak velem? — Gyere le, majd megmondjuk! Addig-addig csalogatták, hogy a jeles tudós végre lejött; hajrá, most... nekirohantak, rávetették magukat, s addig el nem eresztették a kezükből, míg a hosszú hajsörénye, az ő legnagyobb büszkesége, r lengő rozsdaszín szakálla le nem hullott az olló éle alatt, mivelhogy a garabonciás diák haja becses jószág; némely birkabetegségnél nagy medicina, azpnképpen a teheneknél, akik ha a tölgyüket egy ilyen hajjal megcsiklandozzák, jól tejelnek, sőt magának az embernek se árt ha ilyenfék hajzatot visel a mándli gombja körül tekerve, mert az képessé teszi, hogy minden birkózásnál kverje az ellenfelét. * így mesélték el jó források a folyosón. Hogy szárul szóra így történt-e, nem vállalunk érte feklősséget. De ha így történt, Herman igazán szerencsés férfiú, mert Európa összes kutatói közt őrá illik most már a legjobban, hogy haja a tudományért hullott el. A történet a folyosóról csakhamar beszivárgott a tanácsterembe is, s mire Tisza Lajos bevégzj beszédét, a megelégedés érzete ömlött el a Házon, a jobboldal zajosan helyeselt, mosoly játszott a képviselői arcokon. Napsugár sütött be az üvegfedelen át, Szeged panorámája mintegy elővarázsoltan lebegett a hallgatók előtt, a képzekt délibábjában, tarka-barka színzavarban, tornyok, kupolák, a Halácsy fúrója, a Eechner Hajós cirkálómja, a szegedi mosónék, a Pap Hajós komája, a halomra dőlt rakpart — és a Herman Ottó knyírtfeje... ”12 „így mesélték el jó források a [képviselőházi] folyosón. Hogy szorul szóra így történt-e, nem vállalunk érte feklősséget” - olvasható a karcolatban,13 azaz a „nagy palóc” egy „kedélyes folyosói történetet dolgozott fel”.14 A minden valóságalapot nélkülöző történetet Mikszáth „csinálta”, mégpedig (a Herman Ottót vele szemben indulatosan védelmező Réthy László szerint) egy régebbi, Brassai Sámuel-anekdota alapján: ■Az a szélnek eresztett tissot-iáda természetesen csak csinálva volt, csinálta pedig valaki egészen a maga szakállára egy Erdélyben ismert történet analógiájára, melyet Brassai bácsira fognak, a kit tudniillik, egy botanizálása alkalmával, a mint egy oláh falu alatt a nádasban gázolna, a falu megrémült népe botokkal, vasvillával vett üldözőbe, mert Prikulics-nak, az oláh nép tudatában élő kisértet-féle lénynek nézték, a kiről sok babonás történetet tudnak mesélni az oláh anyókák. (A két történet összekötő motívumát - bárki könnyen eltalálja - Brassai és Herman hosszú hajviselete képezi)A mese variánsai aztán sokfélekép magyaráznák Brossai bácsi megszabadulását a veszélyes helyzetből- a minek hogy van-e valami alapja? alig tudná Brassai bácsin kívül valaki megmondani. ”15 Megjegyezzük, hogy a „Hermán Ottó mint természetfeletti javakkal és erővel rendelkező ember” (konkrétan prikulics, azaz farkassá változni tudó, illetve azzá változott személy) motívum később is felbukkant, mégpedig Semayer Vilibáldnak egyik cikkében. Jankó János kevésbé sikerült Magyar typusok című művére16 válaszul írta meg Herman Ottó A magyar nép arcza és jelkme címet viselő könyvét.17 Ebben élesen bírálta (az akkor már halott) fiatal pályatársát, akit az egykori néprajzi múzeumi kolléga, Semayer egy recenzióban védett meg, egyebek mellett az alábbiakat írva (feltehetően a fenti Brassai-anekdota alapján): „Melyik a rendes arcz melyik a nem rendes? Nekem a Herman úré az holott ha jól tudom, épp ő vele történt meg hogy a hegyi oláhok, mert az arczát nem találták rendesnek, »prikulicsnak« (hegyi szellemnek) nézték és elök kereket oldottak.’’ 8 Visszatérve a somogyi történetre: „Hermán Ottót a lapokban megírt eset hire még Somogybán találta. Zsebre téve az érkezett lapot, kilátogatott a tót-szent-páli kanászok közé, elmondva a hirt, melyet róla Budapesten terjesztenek. 12 MIKSZÁTH 1987, 96—97.; eredeti megjelenés (névjelzés nélkül): PESTI HÍRLAP 1890. A karcolatot közölte még például: SZÉKELY 1955, 95-96.; VARGA 1967, 223-225. (saját szavaival). 14 MIKSZÁTH 1987,97. 14 MIKSZÁTH 1987, 301. « RÉ THY 1890, 351. 16 JANKÓ 1900. U HERMAN 1902. i* SEMAYER 1903, 100. Vö. HÁLA 2007, 359-360. 128
