Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 40. (Székesfehérvár, 2011)
Balogh Balázs: A népzene és néptánc szerepe egy magyarországi német közösség önazonosság-tudatának ápolásában (A pusztavámi példa)
Balogh Balázs: A népzene és néptánc szerepe egy magyarországi német közösség önazonosság-tudatának ápolásában (A pusztavámi példa) is lakott bunkerkomplexum volt. Erre utal a helyi ungarndeutsch fúvószenekar neve is: Bunker Blasmusik. A pusztavámról elszármazott svábok összetartozás-tudatát nagyban segíti, hogy a városkán belül is egy településrészen laknak, egy tömbben, a Jakob Bleyer Siedlungban, amelyet mindenki Ungamsiedlungnak nevez. Hagyományőrzésüket megkönnyíti, hogy Geretsrieden mindenki betelepülő, nem egy törzsökös bajor közösségbe kellett beilleszkedni, nem kellett senkihez se alkalmazkodni, hiszen a települést a semmiből építették fel a Kelet-Európából elűzött volksdeutschok, nem volt aki lenézte volna őket, nem tartották őket jöttmenteknek. Nem egy kitelepített ungarndeutsch család panaszolta ugyanis más településeken, hogy hazátlan cigánynak nevezték őket Németországban, akik a nyakukra ültek élősködni a helyi bajoroknak. Szolgaként alkalmazták őket, de azt is csak kényszerűségből, hiszen a kitelepítetteket be kellett fogadnia Németországnak a Szövetséges Ellenőrző Bizottság határozata alapján. Nem csoda, hogy a nem tömbben letelepülő családok ilyen körülmények között igyekeztek minél előbb alkalmazkodni a befogadó bajor környezethez, gyorsan felvették a helyi szokásokat, elhagyták viseletűket, táj szólásukat. Ebben különbözött elsősorban a geretsriedi ungarndeutsch közösség a többi népi némettel betelepített bajor településtől. Ugyanakkor ebben hasonlított a Baden-Württemberg-i szituációkhoz, ahol több mint 170 ezer magyarországi sváb lelt új hazára úgy’, hogy az egyes faluközösségek az áttelepülés után szinte egy az egyben továbbéltek új környezetükben, olykor még az óhazából hozott szomszédsági viszonyokat is megtartva! A Bajorországba szakadt pusztavámi németek először az 1960-as években kezdtek visszalátogatni az óhazába. Ezek a látogatások szórványosak voltak, általában a Pusztavámon maradt családtagokkal való találkozás céljából utaztak Magyarországra. Csak az 1989/90-es rendszerváltozást megelőző politikai enyhülést hozó évtizedben, a 80-as években emelkedtek a csoportos látogatás szintjére ezek a találkozások. De lássuk, hogy mit hozott az otthon maradottak és a kitelepített csoportok egymástól való elszakadása utáni időszak a 2. világháborút követően a Pusztavámiakra Magyarországon. Hogyan élhették meg ungarndeutsch identitásukat a németellenes közhangulatban,4 miként alakult a hagyományokhoz való viszonyulás, a tánc és a zene szerepe a közösség életében? Az 1946-48 közötti német kitelepítések lebonyolításakor elvben azt vették alapul, hogy a német hadseregben ki szolgált SS-katonaként, ki volt a Volksbund der Deutschen in Ungam mozgalomnak tagja, illetve az 1941-es népszámlálás során ki vallotta magát német nemzetiségűnek. Nem egy esetben elég volt az is a kitelepítés indoklásához, ha ugyanezen népszámlálás alkalmával valaki német anyanyelvűnek vallotta magát.5 Mindegyik kritérium igazságtalan általánosítást jelentett, hiszen nem egyéni elbírálás szerint határozták meg a háborús bűnösök körét, hanem a németség egészét kollektiven stigmatizálták álságos vezérlőelvek alapján.6 A politika által felhecceit németellenes közhangulatban nem csoda, ha a kitelepítés embertelen sorsát elkerülő svábok meghúzták magukat Magyarországon és igyekeztek asszimilálódni. A 2. világháború után a pusztavámiak is részint elhagyták szokásaikat, részint megváltoztatták azokat. Például elmaradt teljesen az aratóbál, ami a nyári időszak fontos táncalkalmát jelentette 1945-ig. A farsang ünneplése veszített sokszínűségéből: a lányos házakhoz maskarába öltözött legények, mint „farsangi bolondok” már nem jártak 1945 után, mint ahogy a hamvazószerda előtti kedd éjféli farsangtemetés is megszűnt 1950-re. A farsangi bálokat a falu kultúrházának felépítéséig, 1963-ig kocsmákban tartották. A háború előtt négy kocsma is volt a faluban, a Czeher és a Hodolits kocsmákba az evangélikusok, illetve a Wittmann és a Túrják kocsmákba pedig a katolikusok jártak. Ez utóbbi kocsma nem volt népszerű táncos hely. A legények a farsangi bál előtt jó előre felkérték táncra személyesen a leányokat, mert a kocsmába csak párban léphettek be. A legények több leánnyal is táncolhattak a mulatság során, de csak eggyel engedték be őket a kocsmaajtón. Viseletben mentek farsangolni, amihez a legényeknek rozmaringos kalapot kellett hordaniuk és virágcsokor illett a kezükbe. A katolikusok és evangélikusok egymással csak nagyon ritkán kötöttek házasságot, a legények kifejezetten ellenségeskedtek is egymással az udvarlásnál. A párválasztásnál a vallás ma is szerepet játszik még, bár egyre kisebb a jelentősége. A korábbi, falun belük két, endogám házasodási kör kinyílt, és jószerivel kifelé tájékozódik. A faluban földrajzilag is némileg elkülönül (nem elvágólagosán) a két felekezet. A „fontiek”, a domboldalon feljebb elhelyezkedő falurészben lakók az evangélikusok, és a „lentiek” pedig a katolikusok. A mise és az istentisztelet nyelve kizárólag német volt a háború előtt. Csak a rendszerváltozás után kezdtek el újra német nyelvű miséket is tartani a magyar mise mellett. A népszokások egész sorát lehetne tovább sorolni, amelyeket elhagytak a háború után, például a húsvéti kereplést. A hagyomány szerint Nagycsütörtökön a harangok elszállnak Rómába a feltámadásig, ezért a gyerekek a harangszó helyett kerepeltek, amiért tojást kaptak ajándékba. A gyerekek ilyenkor megrázták a fákat is, hogy sok gyümölcs teremjen abban az évben. A szokásrend megváltozásával járt együtt a táncalkalmak és a zenei élet átalakulása is. A magántulajdonban lévő kocsmákat államosították, ezért az 1963-ban a település központjában megépített Művelődési 4 KÄFER 1983, 578—610. Ez a bibliográfia közel 400 cikket tartalmaz, melyek a „svábkérdéssel” foglalkoznak 1945—48 között. Vö: BELLÉR 1988, 169. 5 TILKOVSZKY 1997, 235.; BALOGH S. 1988,148-149.; BALOGH B. 2002 a, 251-252. 6 FEHÉR 1972, 56.; TILKOVSZKY 1997,109. 120-
