Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 39. (Székesfehérvár, 2010)
Szemle
Alba Riga 39. (2010) A HETVENÉVES PALÁDI-KOVÁCS ATTILA KÖSZÖNTÉSE Dr. Paládi-Kovács Attila egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 2010. szeptember 14-én ünnepelte 70. születésnapját. Ez alkalomból az Akadémia Jakobinus Termében köszöntötték Öt tanítványai, kollégái, barátai, dsztelői. Itt adták át tanítványai és közvetlen munkatársai a tiszteletére készült ünnepi kötetet, amely eddigi életútjára való visszapillantásával kezdődik (Inde aurum — inde vinum — inde salutem. Paládi-Kovács Attila 70. születésnapjára. Szerk.: Ball János, Báti Anikó, Kiss Réka. Budapest, 2010. 700 p.). Ha elolvassuk ezt a bő harmincoldalas visszaemlékezést, mindent megtudunk családi gyökereiről, a néprajztudomány felé sodródásáról, állomáshelyeiről, szakmai eredményeiről, még néprajzi hitvallásáról is. Ha áttekintjük az ebben a kötetben és a 2001-ben, a hatvanadik születésnapját köszöntő Számadóban megjelent jegyzéket publikációiról, könyveiről, tanulmányairól, az általa szerkesztett, kiadott művekről, méltán állapíthatjuk meg, hogy Paládi-Kovács Attila egyik legeredményesebb etnográfusként járult hozzá a magyar és a közép-európai kulturális örökség feltárásához, bemutatásához, megőrzéséhez. Felmerül bennünk a kérdés: mi lehet ünnepeltünk sikereinek, eredményeinek titka? Kérdésünkre a választ visszatekintéséből is kiolvashatjuk. Paládi-Kovács Attila Ózdon beleszületett abba a földművesből munkássá váló társadalomba, amelynek kultúráját műveiben Ö emelte be a magyar népi műveltség sáncai közé (Ipari táj. Gyárak, bányák, műhelyek népe a 19—20. században. Budapest, 2007. 327 p.). Pályája kezdetén szülőföldjén még az átalakulóban lévő, hagyományos, paraszti kultúra értékeit is összegyűjthette, megjelenésüket követően hamarosan egyetemi kötelező olvasmánnyá váló tanulmányokban, könyvekben mutathatta föl (A keleti palócok pásztorkodása. Debrecen, 1965. 212 p. Második kiadása: Debrecen, 2010; A barkó etnikai csoport. Műveltség és Hagyomány X. Debrecen, 1968. 175—218.; A Barkóság és népe. Miskolc, 1982. 210 p. Második kiadása: Miskolc, 2006). Már ezek az első, komoly publikációi is jelzik, hogy Paládi-Kovács Attila szakmai eredményeit értékes anyagot felszínre hozó terepmunkájával és elmélyült, a település- és gazdaságtörténetre, a helyi társadalomra, az etnikai-felekezeti viszonyokra, a népnyelvre is kitekintő filológiai tevékenységgel érte el. Ezzel debreceni néprajzprofesszora, Gunda Béla munkamódszeréhez kapcsolódott. Ugyancsak a debreceni történelmi-földrajzi-néprajzi iskola hatását tükrözik a táj- és népkutatás körébe tartozó tanulmányai, amelyekből a közelmúltban adta közre tanulmányainak gyűjteményét {Tájak, népek, népcsoportok. Válogatott tanulmányok. Budapest, 2003. 412 p.). Hazai tájaink, népcsoportjaink, településeink népi műveltségállományának vizsgálata, bemutatása a reformkor óta végigkíséri a magyar néprajztudomány történetét. Paládi-Kovács Attila a táj- és népkutatás hazai eredményeiből két kötetet is összeállított. (Magyar tájak néprajzi felfedezői. Budapest, 1985. 486 p.; A nemzetiségek néprajzi fi fedezői. Budapest, 2006. 324 p.). Paládi-Kovács Attila előmenetelében alaposan megfontolt lakóhely- és munkahely-változtatások is szerepet játszottak. Előbb az egri múzeumban, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd Budapestre kerülvén, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjában, aztán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tárgyi Néprajzi Tanszékén, végül újra az akadémiai intézetben dolgozott, de az egyetemen is oktatott. A Tárgyi Néprajzi Tanszéken tanszékvezető egyetemi tanár, az etnográfia és európai etnológia doktori iskola vezetője, az MTA Néprajzi Kutatóintézetében több mint 17 éven keresztül igazgató volt. Korábbi munkahelyeivel távozása után sem szakadt meg kapcsolata, sőt az egri múzeummal együttműködése a palóckutatás révén még inkább elmélyült. O írta a palóc monográfia Palócföld kiterjedéséről, a palóc kirajzásokról, a palócföldi szállítás és közlekedés eszközeiről szóló könyvfejezeteit (Palócok. I—IV. Szerk.: Bakó Ferenc. Eger, 1989). A debreceni egyetem Néprajzi Tanszéke később is számos tanulmányát, könyvét jelentette meg {Életmód, foglalkozás, nemzetiség. Bányászat és erdei iparűzés a régi Gömörben. Debrecen, 1988. 240 p.; Tárgyunk az időben. Néprajz} kihívások és válaszok. Debrecen, 2002. 188 p.) Részt vett a Gömörkutatás programjában, ahol a zárótanulmányok sorában számos munkáját kiadták (A gömöri magyarság néprajz% HDebrecen, 2006. 203—420.). Ünnepeltünk példamutató kapcsolatot ápol szülőmegyéjében a miskolci Herman Ottó Múzeummal, amelynek évkönyvében, konferenciaköteteiben rendszeresen publikál. Ugyanakkor folyamatosan együttműködött a székesfehérvári Szent István Király Múzeummal is. Hallgatóival 1982-ben kutattak a Váh-völgyben, gyűjtött anyagukat a Szent István Király Múzeum Néprajzi Adattára őrzi. Ion Vladutiu Herder-díjas román néprajztudóssal 1979-ben jártak az István Király Múzeumban, amikor levetítettük számukra a farsangi alakoskodó, adománygyűjtő népszokásról, a mohai tikverőzésről készült filmet. Paládi-Kovács Attila, még egri muzeológusként gyűjtötte, később publikálta e 259 I I
