Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 39. (Székesfehérvár, 2010)
Tanulmányok - Művészettörténet - A Bory Jenő Emlékkoferencia előadásai - Sajátos életút - Magony Imre: Bory Jenő munkásságának korabeli sajtóvisszhangja
Alba Regia 39. (2010) rruntá2ott portrésorozatával.15 1938-ban, a jubileumi év alkalmából Bory nagyszabású kiállítást tervezett: Szent István életéhez kapcsolódóan negyvennégy szobrot és több festményt kívánt kiállítani. Két kép a Bazilikát ábrázolta, egy Szent Istvánt a halálos ágyon, egy Gizellát, s egy7 pedig az Aranybulla országgyűlésének eseményét.16 A második világháború után, még két alkalommal állították ki Bory Jenő műveit. A Képzőművészek Szabad Szervezete a centenáris év alkalmával Tavaszi Tárlatot rendezett Székesfehérváron a Magyar Kommunista Párt Táncsics utcai székházában, melyet 1948. május 2-án Rudas István a Nemzeti Bizottság elnöke nyitott meg. A tárlaton Bodor Aladár, Csók István és Áron Nagy Lajos művei szerepeltek még. Bory életének utolsó kiállítását, melyen Áron Nagy Lajossal, egykori tanítványával együtt szerepelt 1955-ben Budapesten rendezték meg.17 A Borj-vár — „a% örök szerelem vára”18 Bory alkotásai közül kétségtelen, hogy a vár az, amit a legtöbben ismernek, amihez neve elsősorban kötődik, amin élete második felében mindvégig dolgozott, s ami a legfőbb művének tekinthető. Sokan, sokfélét gondoltak és írtak róla ez idáig. Elismerést és elmarasztalást egyaránt kapott e különös építmény, jóllehet az utóbbit jórészt csak a művész halála után. A legtöbb szemlélőt lenyűgözte az épület monumentalitása, s mindenkit csodálattal töltött el a létrehozásába fektetett több évtizedes munka. Ám nem kevesen hiányolták, hogy nincs a várnak egységes építészeti stílusa, valamint zavarba ejtőnek találták annak sokszínűségét. A más-más korszakot idéző tagozatok, a díszítőelemek sokasága, a legváradanabb helyeken felbukkanó, öncélúnak tűnő mozaikok és üvegfestmények egyeseket eljutattak addig a megállapításig, hogy a várat giccsnek, „eklektikus zagyvaságnak” minősítsék, s azt írják róla, hogy Bory „több részletben, keverék építészed stílusban építette fel. Művészeti értéke nincs, sajátos formáival és a várban kiállított művészi szobrokkal és festményekkel” érte csak el építője, hogy az „mégis olyan látványosság, amely sok tunstát és idegent vonz.”19 Ez az elhamarkodott ítélet azonban igencsak leegyszerűsíti azt a problémát, hogy meghatározzuk a mű valódi mibenlétét. A Bory-vár ugyanis nemcsak valamiféle furcsa, a maga nemében egyedülálló eklektikus épület, hanem sokkal inkább egy olyan szimbolikus műalkotás, melyet megálmodója saját magának és családjának épített, s amit nem annyira épületnek, mint inkább egy szobornak tekintett, amin mindig lehetett és kellett még alakítani, ami igazából soha el nem készült, sőt nem is akarta, hogy végleg elkészüljön, mert létének maga az alkotás folyamata volt az alapja. „Nem is lesz készen sohasem!” - mondta Bory egy alkalommal mosolyogva — „nem is szabad elkészülnie, mert hiszen nem más ez, mint a munka örömének paradicsoma.. .”20 Épületét a folyton kísérletező elme terepének szánta, ami egyben múzeum is, ahol a maga, felesége és kortársai műveit kiállíthatta, s amit — ellátva a kor minden korszerű felszerelésével és eszközével — nem utolsósorban, lakhatásra is alkalmassá tett. Bardon Alfréd korabeli építész gondolatai fejezik ki talán a legtalálóbban a vár létezésének lényegét: „Maga az épület egy művészi gondolat, álom, érzés és hangulat hordozója és kifejezője, s nem pusztán a szükségletek részére szolgáló helyiségek külső burkolata. (...) A Bory-vár építészeti formákat és méreteket öltött szobrászi alkotás, mely önmagáért és nem a huszadik század építészi igényeinek kielégítéséért létesült.”21 Bory a várban történelmi szoborgalériát alakított ki. A többnyire páros betonszoborból álló sorozatot Álmos vezér nyitja meg, s Tinódi Lantos Sebestyén zárja. A szoborgalénával kapcsolatban a Pesti Hírlap egyik cikkírója lapjában Széchenyi 1843-ban megjelent „Üdvlelde” című munkáját emlegette fel. Széchenyi ugyanis ebben egy nemzeti pantheon megvalósítását vetette fel, ahol a nemzet nagy fiainak állítottak volna emléket. Széchenyi azonban arról nem írt, hogy akadna-e olyan szobrász, aki műveivel felékesítené ezt az elképzelt nemzeti temetőt. Az újságíró úgy vélte, hogy száz év elteltével „Széchenyi elképzelése megvalósult Bory munkájában. (...) ugyanazt az álmot szintén megálmodta, művészi formát adott neki és szívóssággal, keze munkájával meg is valósította.”22 A vár létezéséről eleinte csak kevesen, a helybeliek, valamint Bory közvetlen környezete, barátai, tanártársai és hallgatói tudtak, országosan ismertté akkor vált, amikor 1934-ben a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit. Mindjárt az első évben, Szent István napja kapcsán nagyszabású rendezvényekre került sor a várban, melyekről a helyi napilapok is beszámoltak. Az elkövetkező években az augusztus húszadikához kapcsolódó rendezvények hagyo-15 Pipics Zoltán, dr.: A képzőművészek egyesületének jubileumi kiállítása a Műcsarnokban. - In: Új Művészet. 1934. dec. 8. 21. p. 16 Újabb látnivalók a „Bory-vár”-ban. - In: Székesfehérvári Friss Újság. 1937. aug. 19. 3. p. 17 Fehérvári Napló. 1948. máj. 1. 4. p., máj. 4. 3. p., máj. 12. 4. p.; F. J.: Székesfehérvári művészek kiállítása Budapesten. Fényes Adolf terem. - In: Művelt Nép. 1955. 38. sz. 2. p.; Művészet. 1961. május. 25. p. 18 B. Gumov szovjet újságíró tudósított a Komszomolszkaja Pravda népszerű sorozatában a várról. „Az örök szerelem várának” nevezte a várat. Ruffy Péter: Az utolsó várúr a hűség várában. — In: Ország-Világ. 1959. ápr. 22. 2. p. 19 (péntek i.): Mi lesz veled, „zamok ljubvi”? - In: Fehérvári hét. 1989. márc. 17. 26. p.; Esti Hírlap. 1958. júl. 20. Kép a várról és Boryról, néhány sorral. 20 Rónay Mária: A székesfehérván Bon -vár. „A munka örömének paradicsoma.” — In: Ünnep. 1943 ? 16—17. p. 21 Bardon Alfréd: A Bory-vár Székesfehérvárott. - In: Technika. 1938. szept. 242-244. p. és Különlnyomat a Technika 1938. évi 7. számából. 12 p. 22 Siklóssy László: Üdvlelde. — In: Pesti hírlap. 1943. márc. 24. 249
