Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919 - 1941
Alba Regia 38. (2009) munkásgyűlésen rámutatott a szövetséges Függetlenségi Párt igazi arculatára. Kijelentette: „tudatában vagyunk annak, hogy a függetlenségiek a burzsoázia táborát alkotják... ha tőkés és nagybirtokos érdekek forognak kockán, akkor a függetlenségiek a burzsoázia mellett foglalnak állást.” Utalt a szónok Zichy Jenő fehérvári függetlenségi képviselő politikai pálfordulására, aki korábban a Szabadelvű Párt tagja, de most azt bandának nevezte, és függetlenségi párti színekben indult az 1905. évi választásokon. „Zichy Jenő (gróf) most zászlót, dolmányt és pártjelvényt cserélt” - hangoztatta a szocialista szónok (MM 1978, 71, 73, 90, 103.). Támogatására azért került sor a szocialisták részéről, mert a függetlenségiek az általános és titkos választójog kiharcolását felvették programjukba, és ez szinkronban volt a szocialista követelésekkel. A szocialista mozgalom a városban a polgári ellenzéki pártok tömegtartaléka. Függetlenségi csoportok működtek a nagyipari üzemekben. A Déli Vasúti Javító Műhelyben az ellenzéki politikai tömörülést a függetlenségiek képviselték. 1910-től a szociáldemokraták szélesítették tömegbázisukat: értelmiségi csoportok, kistisztviselők, kiskereskedők és kisiparosok csatlakoztak hozzájuk. Jelentős értelmiségi mag tömörült a pártban a világháború előtti években. Szocialista vezetéssel jöttek létre egyesületek, szervezetek: 1910-ben a Népszava Liga, 1911-ben a Munkás Dalegylet, az eszperantó tanfolyam, 1912-ben az Úttörő Társaság, 1913-ban a Szakszervezeti Bizottság, az írás-olvasás tanfolyam, 1917-ben a Választójogi Blokk, 1918-ban a Szociáldemokrata Pártkör. Ez utóbbi töltötte be 1918 előtt a városi pártszervezet szerepét. Steiner Jákob, a városi szocialista mozgalom kimagasló képviselője, 1897-1917 között ügyvéd a városban, vagyona révén a törvényhatósági bizottság virilis csoport tagja. Vezérszerepe volt a városi Haladó Párt irányításában Holly Géza, Tóth Artúr, Lőwy Károly mellett (FMTE 1973, 141-150.: 1974, 387-399.). A szocialisták közös platformot találtak a függetlenségiekkel az általános és titkos választójogért indított politikai küzdelemben. Ezen a téren Steiner Jákobnak kiemelkedő szerepe volt. 1917-ben az ellenzéki csoportok nyomására a kormányzat engedélyezi a Választói Blokk létrehozását. Székesfehérváron a blokkban a szocialistákat Steiner képviseli, aki a Szociáldemokrata Párt elnöke. A függetlenségiek és a szociáldemokraták együttes fellépésére csatlakozott Székesfehérvár város 1918. október 31-én az országos Nemzeti Tanácshoz, majd másnap megalakították a városi Nemzeti Tanácsot. Ennek elnöke Holly Géza lett, de helyet foglalt a testületben Steiner Jákob is. Kiemelendő Steiner munkásságából, hogy 1918. november elején megvásárolta a Székesfehérvár és Vidéke c. lapot, melynek tulajdonosa 1918. november 3-tól 1919. március 1-ig. A Károlyi Mihály nevéhez kötött forradalom és a proletárdiktatúra idején vezérszerepet vállalt, és úgy vélte, hogy a két forradalom a szocialista mozgalom vívmányaként jött létre. (Prohászka püspök a szocialisták 1918. november elejei politikai magatartását minősítette, és dicsérte józanságukat, mert a polgári rend védelmében léptek fel.) Székesfehérvár város 1919. február közepén szociáldemokrata kormánybiztost kapott, Horváth János személyében, aki a proletárdiktatúra idején a megyei direktórium elnöki tisztségét töltötte be (Juhász 1927, 112, 115.). Steiner Jákob a proletárdiktatúra utolsó heteiben kiábrándultán nyilatkozott a rezsim politikájáról. A polgári restaurációt követő napokban nem távozott el a városból. Erre akkor kerített sort, amikor a fehértiszti különítmény letartóztatásáról intézkedett. A hír bizalmas csatornán Steinerhez eljutott, és ekkor Bécsbe emigrált. A szocialista mozgalmat 1919 őszén kiiktatták a székesfehérvári politikai életből. 1920. július 20-i hír, hogy a fehérvári 17-es laktanyában 300-nál több olyan városi és vidéki személyt tartottak fogva, akik a tanácskormányzati rezsimet kiszolgálták (FMTE 1974, 387-397.). Keresmény szocialisták A szociáldemokrata mozgalom városi ellensúlyozására egyházi körök részéről indított politikai szervezkedés, amely során szakegyletek alakultak, melyek szakmák szerint tömörítették az ipari munkásokat. Az első szervezetek 1904-ben jöttek létre, amelyben a kétkezi munkásokon túl kisipari műhelyek tulajdonosai, kiskereskedők, házi cselédek, kishivatalnokok is jelen voltak. A szervezés első évében létrehozták a Keresztény Munkás Egyesületet, amelybe a szakegyleteket integrálták, és élére vezérlőbizottságot állítottak. A bizottságban tapasztalt munkásvezetők voltak, akiket sikerült a szociáldemokratáktól elcsábítani, de a munkaadók is képviseltették magukat. Egy 1905. évi bizalmas jelentés szerint a városban két erős munkásszervezetet működik, melyek az alsóbb néprétegeket befolyásuk alatt tartják. Az egyik a Fejér megyei és a székesfehérvári Szociáldemokrata Párt, a másik a Keresztényszocialista Párt. A jelentés szerint a két munkáspárt közötti viszony éles, rendezvényeiken még ökölharc is folyt. A Szociáldemokrata Párt tagsága szervezettebb, és befolyása is hatékonyabb a munkásokra, mint a keresztényszocialistáké. Ideológiai offenzívájukban súllyal szerepel a munkások szociális helyzetén való javítás, a magasabb bér kieszközlése a munkaadóktól. Hírt kapott a városi vezetés arról, hogy a szociáldemokraták az 1905. évi parlamenti választások előtt megkezdték a földmunkások szervezését. A földmunkásegylet tagsága létszámban vetekedett a szociáldemokrata tagsággal, s a két szervezet egyesülése veszélyt jelentett a polgárságra. A szociáldemokraták radikális fellépései, tömeges jelenlétük a rendezvényeken valóban félelmet keltettek a polgárságban. Különösen az 1907. évi szocialista megmozdulás volt veszélyes, amikor a munkások a Nádor utcában és a Belváros több utcájában kirakatokat zúztak be, üzleteket fosztottak ki. A rendőrség a rendet nem tudta helyreállítani, a főispán ulánus katonaságot kért az 87
