Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919 - 1941
Farkas Gábor I'árostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919-1941 város életében, amely stagnáló életvitele folytán konzerválta Székesfehérvár elmaradottságát. A burzsoázia ezért a „tettek mezejére lépett”, igyekezett a városi vezetést kezébe venni, és a századforduló utáni időkben a városfejlesztésben eredményeket elérni. Ezután a szabad társadalmi erők küzdelme bontakozott ki, s ennek eredményeképpen a városi vezetés a kezükbe került. A városért vívott tevékenységük következtében a vezetés erősakaratú egyének kezébe került, akit a magisztrátus egésze követett. A város jogi helyzetének rendezése a polgári fejlődést segítette. Az 1870. évi XL. te. Székesfehérvárnak önálló törvényhatósági státust biztosított, és a jogszabályi környezet a kelet-dunántúli régióban a városnak kiemelt helyet jelölt ki. A városi középosztály ezután az önkormányzati keretekben formálódott, és a közéletben meghatározó tényezővé vált. Vezető ereje a magas presztízsértékű értelmiség, amely az önkormányzati főtisztviselőkkel, az egyházi vezetőkkel, a nagyiparosokkal és nagykereskedőkkel együtt alkotta a városi elitcsoportot. A polgárosodás folyamatába bekapcsolódtak a városi társadalom alsóbb kategóriáiból a detail-kereskedők, a divatos cikkeket előállító kézműiparosok, a parasztság vékony rétege (a parasztpolgárság). Szembetűnő a városi karakterben a történelmi örökségként az újkori fejlődésbe magával hozott igazgatási szerepkör. A városi-társadalmi piramis csúcsán a városi főhivatalnokok, az egyházi férfiak, rendészeti és katonai vezetők, nagyiparosok és pénzemberek álltak (FMTE 1972, 1, 39-41.). A város és a vármegye Székesfehérvár Fejér vármegye székhelye a Szent István-i idők óta. A vármegye török utáni újjászervezése 1692- ben történt. A tőkés korszakban a nemesi vármegye szellemisége nem illeszkedett a városi önkormányzati gyakorlathoz. A vármegyei tisztviselők a városban éltek, dzsentri mentalitásuk taszító a városi polgárság nagyobb része számára. A dzsentri leszakadt a polgári fejlődés útjáról, őseitől örökölt földbirtoka elúszott a léha életvitel következtében, de társadalmi összeköttetései révén a vármegyei, a községi önkormányzatban helyet kapott. A vármegyei önkormányzatban konzerválódott a nemesi szemlélet, és a tisztviselői réteg akkor is ragaszkodott egykori kiváltságaihoz, amikor az már anakronisztikussá vált. A dzsentri sajátos szocializációját, a szinekúra életvitelt a városi polgárság kisebb része utánozta. Több polgárcsaládról tudunk, melyek fiai a dzsentri szellemiséget magukévá tették, ami a családi szerzett vagyon elherdálásához vezetett. (A mérsékeltebb életformát követő családok gyermekei azonban ezen az úton társadalmi felemelkedéshez jutottak). A deklasszált városi családok gyermekei hivatali, katonatiszti pályákon érvényesültek. A zsidó családok távol tartották magukat a számukra idegen életviteltől, mivel az vallási szabályaiktól, évszázados szokásaiktól idegen volt. Székesfehérvár város magisztrátusa elszántan védekezett a dzsentri hatalmi túlsúly ellen. A XX. század első felében is tapasztalható küzdelem a városi és vármegyei önkormányzat között. A vármegyei hatalom törekvése, hogy a vele azonos jogállású várost kardinális kérdésekben hatalmi befolyása alá gyűrje. A városi önkormányzat jogállására hivatkozva állott ellen ezeknek a törekvéseknek, de ugyanakkor nagyobb tőkeerejére támaszkodva tudta elhárítani a vármegye lépéseit. A műveltebb városi polgár nem adhatott teret a vidéknek arra, hogy a vármegyén keresztül politikai diktátum érvényesülhessen a thj. város felett. Székesfehérvár a polgári korszak egészében független a vármegyei hatalomtól, megőrizte demokratikus önkormányzatát, amely a szabad, polgári fejlődés egyik ösztönzője. A gazdasági szempontú egymásrautaltság több évszázadon át érvényesült. 1780-ból származó adat szerint a város lakosságának egy része a környék uradalmaiban, a nagyobb gazdaságokban talált munkát. Ekkori becslések szerint a város határában termett élelmiszer a lakosság kétharmadának elegendő, míg a lakosság egyharmada tavasztól őszig a környékbeli uradalmakban és gazdaságokban talált alkalmazást. A városi piac A piac a város és környéke árucseréjének helye, ahol a kínálat és kereslet egyensúlya megteremtődött. A városi lakosság vásárló ereje egyre növekedett. Rendszeres a termékfelhozatal vidékről a városba, főleg a mezővárosok és azok vidékei ontották a mezőgazdasági terméket Székesfehérvár piacaira. A városi piackörzet a gazdasági vonzásterület fontos része, amely különösen érvényesült az országos kirakodó és állatvásárok alkalmával. A tőkés fejlődés során törvényszerűvé lett, hogy a vidéknek legyen városi centruma, amely lehetett kis- vagy nagycentrum. Kiscentrum a mezővárosi vonzáskörzetekben jött létre, míg a nagycentrum a polgárváros körül alakult ki, amely gazdasági hatása alá vonta a mezővárosi vonzáskörzeteket. Székesfehérvár esetében a főváros viszonylagos közelsége ipari és kereskedelmi szempontból hátrányos volt, ugyanakkor a mezőgazdasági termékek nagy hányada került a fővárosi piacokra (élőállat, baromfi, tej és tejtermék, kenyérgabona). A főváros mellett Győr piacai és a város gazdasági ereje gyakorolt Székesfehérvárra hátráltató tényezőt. Győrben és Komáromban a dunai vízi szállítás folytán a gabona, a bor és más mezőgazdasági termékek piacai összpontosultak. A szárazföldi kereskedelmi utak forgalma csökkent, Székesfehérvár áruforgalma jelentéktelenedett, és főleg a helyi ellátásra összpontosult. A 84
