Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Nagy Veronika: A mohai tikverőzés fennmaradásának körülményei
Alba Regia 38. (2009) szükségletet elégítenek ki.i8 Az embernek ilyen alapvető szükséglete a szórakozás, a játék, amely magatartásformaként erősen kötődik a fiatal korosztályhoz. A szórakozás olyan funkciója volt a tikverőzésnek, amely évtizedekkel később is találkozott a fiatalság igényével, s a termékenységvarázslás szükségletének eltűnése után is valós szükségletként jelentkezett a fiatalok körében. A napjainkban beöltöző fiatalok arra a kérdésre, hogy miért kerül ma is megrendezésre a tikverőzés, gyakran azt a választ adják, hogy „ágért mert buli, és mert hagyomány. ” A hagyomány átalakulása lassú folyamat, s alapvetően két egyszerre működő, látszólag ellentétes mechanizmus jellemzi. Az egyik a változásokat irányítja, a másik a kultúra arculatát őrzi azáltal, hogy a hagyományokat reprodukálja. Az ismétlődés az egyik legfontosabb mechanizmus a kultúrában. Ismétlődés nélkül a hagyomány eltűnne. A helyi hagyományok a kultúra tovább élésének biztosítékai.19 A tikverőzés célját, felépítését, szerkezetét a faluban mindenki ismeri, hiszen élete során mindenki részt vesz benne valamilyen módon. Kulturális és viselkedési mintát jelent a közösség számára, mely nemzedékről nemzedékre öröklődik. A lokális identitás a szokás mozzanatainak közös ismeretén nyugszik, s ez a közös tudás alakította ki és alakítja ma is a mohaiak erős kötődését falujukhoz. A tikverőzés mindig is eszköze volt az identitás kifejezésének, a kifejezés módja azonban változott. Az új kifejezési mód legfőbb jellemzője a tudatosság. A közösség ma a hagyomány tudatos felmutatásával demonstrálja létét és életerejét. Korábban az identitás kifejeződése természetes, ki nem mondott jellemzője volt a szokásnak. Leopold Schmidt megfogalmazása szerint „a hagyományok az öntudatlanság állapotában fogannak és élnek”.20 A mohai tikverőzés életében az öntudatlanság állapotát fokozatosan felváltotta a tudatos létezés állapota. A mai résztvevők a szokásra már tudatosan úgy tekintenek, mint hagyományra. A hagyomány tudatos létezése olyan fogalmakat kapcsol be az elemzésbe, mint az ápolás, és az őrzés. Ezek a fogalmak egyértelműen a tudatos folytonosságra utalnak, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a tudatos és a nem tudatos ellentétpár árnyalatnyi és fokozati különbségek sokaságára bomlik,21 így a hagyományápolás és hagyományőrzés kategóriájába tartozó jelenségek a tudatosság szintjén eltérő vonásokat mutathatnak. A mohai tikverőzés esetében a tudatos hagyományápolás hosszú folyamat eredménye volt, mely nem zajlott egyik napról a másikra, kialakulásának körülményei azonban többé-kevésbé meghatározhatók. A kérdés megvilágításához vissza kell térnünk ahhoz a lényeges tényezőhöz, hogy a tikverőzés esetében újratanulásról, felújításról nem beszélhetünk. Ez esetben viszont fontos kérdés, hogy hogyan tudta a közösség átmenteni a szokást a háború utáni évekre? Pesovár Ferenc személyéről esett már szó, úgy tűnik azonban, hogy a jeles néprajzkutatónak nem csak a szokás megmaradásában, hanem közvetve a tudatos hagyományápolás kialakulásában is nagy szerepe volt. A tudomány, illetve bármiféle külső érdeklődés jelenléte megváltoztatja a néprajzi jelenség addigi életét, és onnantól kezdve elkülönül egymástól a néprajzi jelenség külső és belső története. Számunkra azzá válik, ahogyan beszélünk, írunk, gondolkodunk róla.22 Ez a külső történet azonban hatással van a néprajzi jelenség belső életére is, új viselkedés- és magatartásformákat ébreszt a közösség tagjai körében. A néprajzkutató megjelenésével Mohán a zárt, falusi közösségen belüli identitás kifejeződése, mint eredeti funkció fokozatosan eltűnt, és helyette egy külső reprezentációs igény fogalmazódott meg: a lokális identitás felmutatása.23 A lokális identitás tartalmában itt már nem csak az adott közösséghez tartozás érzése figyelhető meg, hanem a különleges, egyedülálló dolgot, kuriózumot felmutatni képes közösség hangsúlyozása jelenik meg. Ezzel együtt pedig tágabb környezetében - városi iskolában, munkahelyen, baráti körben - az egyén is különlegessé, „egzotikussá” válik a szokásgyakorlás, illetve a hagyományápolás következtében. A hagyományápolás országos folyamatában a hatvanas évek vége fellendülést hozott a televízió jóvoltából. A folklorizmus új hulláma volt ez, amikor országszerte újjászerveződtek a helyi együttesek, úgynevezett Páva-körök.24 A tikverőzés népszerűsítése is megindult ekkor. 1970-ben a Magyar Televízió „Röpülj páva” című műsorában szerepelt a mohai tikverőzés, s a filmrészletek hatására - Novák Ferenc néptánc koreográfus közvetítésével - Komiss Péter fotóművész is ellátogatott Mohára, hogy fotósorozatot készítsen a szokásról.25 (8-10. kép) Később a tikverőzés iránt kialakult érdeklődés, a fotósok, riporterek rendszeres jelenléte is a hagyomány részévé vált. A hagyomány átalakulása a szokás átörökítésében is módosulást idézett elő. A társadalomnéprajzi szakirodalomból jól ismert a család szerepe a nevelésben, a munkamódszerek és a közösségi normák nemzedékek közötti átadásában. A köznapi társadalmi gyakorlat kötelező formáinak megtanítása értelemszerűen a szülők feladata volt.26 A gyermekek szüleiktől lesték el és tanulták meg azokat az ismereteket, amelyek segítségével a helyi társadalom 18 Sapir, Edward 1971. 228. 19 Hoppál Mihály 1998. 139-154. 20 Közli: Bausinger, Hermann 1995. 103. 21 Bausinger, Hermann 1983. 135-136. 22 Hoppál Mihály 1998. 145. 23 Füredi Zoltán 2004. 316. 24 Hoppál Mihály 1998. 145. 23 Novák Ferenc levele Pesovár Ferenchez. Budapest, 1970. jan. 6. SZIKM tulajdona; Komiss Péter levele Pesovár Ferenchez. Budapest, 1970. jan. 17. SZIKM tulajdona; Komiss Péter levele Pesovár Ferenchez. Budapest, 1970. jan. 24. SZIKM tulajdona. 26 Hoppál Mihály 1970. 15-21. 195
