Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Nagy Veronika: A mohai tikverőzés fennmaradásának körülményei
Kas)' I krónika: A mohai tikverözjs fennmaradásának körülményei elbeszélni, de egyszerjól beivott, aztán akkor bejött ide, aztán itt feküdt az ágyon, azt’ aludt egy jót. ” (B. J.) A Pesovár Ferencről megrajzolt kép nem lenne teljes, ha nem emlékeznénk meg azokról a borozgatásokról, amelyek a résztvevők és a látogatók számára oly kedvelné és hangulatossá tették az eseményt. Pesovár Ferenc szerette a bort, és farsangi mulatságról lévén szó, a tikverőzés annak idején meglehetősen mámoros hangulatban zajlott. Az adatközlők visszaemlékezéseit idézve úgy tűnik, hogy Pesovár Ferenc őszinte és nyílt természetének köszönhetően közvetlen kapcsolatot alakított ki a mohaikkal. Egyik adatközlőm, aki az 1970-es évek első felében volt a tikverőzés résztvevője, így jellemezte: „Ót mindenki szerette, aranyos, kedves ember volt. ” 0. E.) Ennek ellenére, akik igazán közel álltak hozzá, tudták, hogy valójában rendkívül zárkózott és visszafogott ember volt. Barátja és tanítványa, Dénes Zoltán így beszélt róla: „Majdnem, hogy a szégenlősségig zárkózott volt, és nagyon nehéz volt vele kapcsolatba kerülni. De ha elment egy faluba, úgy tudott ap emberekkel bánni, hogy mindenki partnernek, érezhette. Ha leállt az utcán valakivel beszélgetni, akkor tudott azgal az emberrel úgy beszélni, hogy ay ay ember úgy érezhette, hogy az ő életéről van szó■ A. saját nyelvén tudott beszélni mindenkivel. És ettől mindenki azonnal képes volt befogadni. Az egész ^ete a munkája volt. A magánélete is a barátok és ismerősök között zajlott. Nem volt családja, akiről neki kell gondoskodnia, nem volt lakása, gyakorlatilag semmije nem volt. 0 maga volt és csak a szakmájának élt. ” Szabo Imre szavaival: „Ég1 végtelenül szerény, eg végtelenül visszafogott, eg esetenként magába forduló ember volt. Sokan kigúnyolták őt vág kinevették, mert bogba éppenséggel a Ferinek olyan jobb hangulata volt, akkor a kocsmában megmutatott eg kanászjáncot, amit a közelmúltban talált. ” Mohai gyűjtéseinek eredménye több száz fotó, néhány filmfelvétel, néhány kazetta, és csupán két-három rövid cikk, amely a szokás ismertetését, leírását tartalmazza.14 Pesovár Ferenc alapvetően gyűjtő néprajzkutató volt. Keveset publikált, mert az volt az elve, hogy mindent össze kell gyűjteni addig, amíg van rá mód, és a közlés csak azután következik. ,A képeivel ő a néprajzi folytonosságot próbálta ábrázolni. A kísérő embereket, akik kijöttek, a vendégeket, akik ott voltak, azokat is lefényképezte kormosán, beszélgetés közben. 0 néprajzi fotót, eseményfotót, riportképet, dokumentálást csinált tidajdonképpen. Számára nem az volt érdekes, hog mióta csinálják. Ay volt a lényeg bog ez van, él, működik, funkcionál, és bog ezt a fiatalok spontán csinálják. Ég szerűen azj gondolta, hog ha van eg szokás ami még élhet, akkor miért ne éljen.'5 A gyűjtés talán azért is játszott központi szerepet munkásságában, mert legkedveltebb szakterületét, a néptáncot az 1960-as és 1970-es években még nem lehetett „íróasztal mellől” kutatni. Szerény, szótlan, visszahúzódó természete és egyre romló egészsége ellenére fáradhatatlanul gyűjtött, de korai halála véget vetett tevékenységének Pesovár Ferenc 1983. február 27-én halt meg, és halála után a tikverőzés is változott. Az 1980-as évek közepére többször elmaradt a szalmatörök, és eltűnt a kéményseprő. A fiatalság megingott, mert nem volt senki, aki összefogja. 1993-ban halálának tizedik, majd 2003-ban huszadik évfordulóján emlékkiállítást rendeztek a Szent István Király Múzeumban, s a kiállítás rendezői személyes és múzeumi tárgyak, könyvek, fényképek segítségével emlékeztek Pesovár Ferencre. A kiállított tárgyak között tikverő álarcok is szerepeltek, és kiállításra kerültek azok az utolsó fényképfelvételek is, amelyeket Dénes Zoltán készített Pesovár Ferencről a mohai tikverőzésen, 1983. február 15-én.14 15 16 (7. kép) Pesovár Ferenc halála óta a székesfehérvári Szent István Király Múzeum két néprajzkutatója, Lukács László és Varró Ágnes kísérik figyelemmel a mohai tikverő zést. Folytonosság, hagyományozódás, hagyományápolás A tikverőzéssel kapcsolatos narratívák a szokás folytonosságáról számolnak be. Gyűjtőmunkám során egyértelműen kiderült, hogy a szokás egyedül a világháborúk idején nem került megrendezésre, mert a résztvevő fiatal fiúkat a frontra vitték, így hiányzott az a korosztály, amelyik a szokást hagyományosan megszervezhette volna. A kimaradás konkrét történelmi helyzet következménye volt, s tulajdonképpen technikai okok eredményezték. A folytonosság azonban nem jelent egyben állandóságot is, hiszen az ünneplési mód átalakulását, a hangsúlyok módosulási lehetőségét hordja magában.17 A tikverőzés történetében a legfontosabb hangsúlyeltolódás a termékenységi rítus háttérbe szorulása volt a szórakozás, a játékosság javára, majd e játékosság mellett fokozatosan előtérbe került a helyi identitás kifejezése, a kuriozitás, és a tágabb környezetből való egyéni kiemelkedés felmutatása. A kérdés az, hogy milyen mechanizmusok játszanak közre ezekben a változásokban, és miként eredményezik a szokáshagyomány új irányultságát. A szórakozás és a játék mindig része volt a tikverőzésnek, és a szokás fennmaradásában is meghatározó szerepet játszott. Edward Sapir írja, hogy azok a szokások maradnak fenn legtovább, amelyek valamilyen alapvető emberi 14 Pesovár Ferenc 1972. 296-299; 1982. 21; 1983. 29-34. 15 Szabó Imre szóbeli közlése. 16 A Pesovár Ferenc emlékére rendezett kiállítás iratanyaga. 1993. Szent István Király Múzeum Adattára, Ltsz. 6461/93; Pesovár Ferenc emlékére halálának 20 éves évfordulóján. 2003. II. 27-IV. l.Szent István Király Múzeum Adattára 7284/2003. 17 Mohay Tamás 2000. 241. 194
