Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Nagy Veronika: A mohai tikverőzés fennmaradásának körülményei
Alba Regia 38. (2009) Egyikük ruháján ugyan vannak rongyszalagok, de lényegesen kevesebb, mint a mohaiakén, valamint az illető a mohaitól eltérő, cilinderszerű kalapot visel a fején. A második világháborút követő évtizedekben országszerte számos néphagyomány szűnt meg, így Fejér megyében is eltűntek már, vagy eltűnőben voltak a tikverőzéshez hasonló farsangvégi szokások Az 1950-es években Mohán még élt a tikverőzés, azonban az 1950-es évek végén rendbontás miatt a tanácselnök néhány évig nem engedélyezte megrendezését. Két-három év kimaradás után, az 1960-as évek legelején a mohai fiatalok újra összeálltak, hogy továbbra is megrendezzék hagyományos tikverőzésüket. Pesovár Ferenc ezekben az években hallhatott először a szokásról, s mivel a fiatalok támogatóra leltek személyében, a hagyomány levetkőzése, elhagyása Mohán nem következett be. Azzal, hogy Pesovár Ferenc a régi hagyományok iránt érdeklődött, és „városi” ember létére nem elavult, szégyellni való csökevénynek tartotta a tikverőzést, arra ösztönözte a mohai fiatalokat, hogy szervezzék meg bátran, és éltessék tovább saját múltjukat jelentő farsangi mulatságukat. 1961-től haláláig csaknem minden évben figyelemmel kísérte a szokás megrendezését, s az 1960-as évek végétől már a múzeum hivatalos programjai között szerepelt a tikverőzés megfigyelése. (3 -6. kép) Az évek során barátok, ismerősök csatlakoztak hozzá, mígnem kialakult egy elsősorban fotósokból, művészekből és néprajz iránt érdeklődő, főként fehérvári értelmiségiekből álló társaság, amely rendszeres látogatója volt húshagyókedden a mohai tikverőzésnek. Ezek a barátok és ismerősök ma is élnek, és jól emlékeznek arra, hogy Pesovár Ferenc személyisége hogyan hatott a mohai fiatalokra, és milyen szerepet játszott abban, hogy a szokás megrendezését a falu vezetői engedélyezzék. Pesovár Ferenc tevékenységével kapcsolatban talán a legfontosabb kérdés, hogy a néprajzkutató tudatosan törekedett-e arra, hogy a szokás minél tovább fennmaradjon. Annyi bizonyos, hogy a szokást nem kellett újra tanítani, hiszen azt a fiatalok többé-kevésbé még gyakorolták. Az azonban tény, hogy az 1950-es, 1960-as években a kihalás vagy a végleges betiltás veszélye fenyegette. Pesovár Ferenc a tikverőzést nem újraélesztette, hanem a szokás iránti érdeklődés eszközével életben tartotta, s mindezt magától értetődő módon, a legnagyobb természetességgel tette. Deák Peter ezt a következőképpen fogalmazta meg: ,A szokás akkor hal ki, ha ag embereknek nincs költik egymáshoz Ha nincs kö^ük egymáshoz, nincs kögük a sgokásbog sem. Egt a Franci pontosan tudta. (Na most ő apt vigágta, hog bármi kívülről jövő hatalmi sgóval bele lehessen ebbe nyúlni, vagy sgólni. Es egt vigágta tudatosan, és egt mondta is mindenkinek, sgerintem minket is lesgidott, tudom, engem egsger ágért, mert ag egyik húgból a lányoktól ablakon jöttem ki. Tudta, hogy itt vigyágni kell, mert bármikor betilthatják. Ha nem figyelnek, jöhet a rendőrség és ha eldurvul, vagy ha rossg irányt vesg, akkor betiltják. És hát eg nem volt a célja. Egér/ igyekegett úgy tartani a csapatot, hogy maradjon eg’ kicsit konsgolidáltabb. ”12 13 Dénes Zoltán szerint: „Mindig volt kísérlet arra, hog: rendsgabályok kögé sgorítsák. Állandóan jött a tanácselnök, és kiadta a napi parancsot, hogy mit lehet és mit nem lehet csinálni. Ha jön ag orvos, nem lehet bekormogni, nem lehet átmásgni a kerítésen, nem lehet ellopni a kolbásgt meg a tojást. Időnként megjelent napkögben is a faluban, és próbálta rendsgabályogni a viselkedésüket. De senki nem foglalkogott vele. A Pesovár nem adott ilyen utasításokat, de hallgattak is rá a fiatalok. A barátok és ismerősök visszaemlékezése szerint Pesovár Ferenc egyénisége a helyi vezetőkben bizalmat keltett, és valamiféle biztosítékot jelentett arra nézve, hogy az események rendbontás nélkül zajlanak le. O volt az, akit a falu lakossága és vezetősége egyaránt tisztelt és becsült. Barátai elmondása szerint azért, mert soha nem felülről, hanem mindig egyenrangú félként közelített az emberekhez. Ezt becsülték benne, és ez lehetett az oka, hogy Mohán is elfogadták A tikverőző fiatalokat minden évben végigkísérte a falu utcáin, s ahogy az idős emberek megfogalmazták „kordában tudta tartani őket anélkül, hog utasításokat adott volna. ” „Ö is agér’ meg-megitta a magáét, de tudott a gyerekek kögött fegyelmet tartani. Es a gyerekek hallgattak is rá. A gyerekek kögött addig voltfegelem, amíg ő kijárt. Nem volt a faluba’ olyan, aki ne ismerte volna. Mindenkiheg kedves volt, mindenhova bement, kísérte a gyerekeket. ” (Z. L.) Deák Péter szerint a városi barátok és ismerősök ösztönzése a tikverőzés megtekintésére ugyancsak a szokás életben tartását szolgálta. Elmondása szerint Pesovár Ferenc úgy védte meg a kihalástól a tikverőzést, ahogy a természetvédelemben egy élőlényt azzal védenek meg, hogy megvédik a környezetét. „Itt a Franci nem csinált mást, mint hog van eg élőlény, amelyik haldoklik. Aggal védte meg hog vitte a városi embereket oda, hog a falusi elhigge magáról, hog ő valami csodát csinál. Egek ilyen hatás-vissgahatás dolgok, és annyira okos volt, hog egt termésgetesen csinálta. Agt tudom, hog agt tudta, hog attól válik a mohai tikverőgés valamivé, hog megjelenik ag újságban, hog elvissgük a barátainkat, hog sgórakogganak ők is eg jót... De akkor még intimebb volt. Nem volt ag csak ag övék, na de aki ott vendég volt, ag agonnal agonosult a faluval. ” (D. P.) Az idősek és az akkori résztvevők visszaemlékezéseit nem csak azért érdemes felidézni, mert közel hozzák Pesovár Ferenc egyéniségét, személyiségét, hanem azért is, mert jól példázzák a néprajzkutató és az adatközlők között kialakult kapcsolatot: ,Attól kegdve kint volt, hog a bohócok elkegdtek öltögködni. Franciás sapkát, ballonkabátot viselt, és hátratett kéggel ment ag utcán. Nyakában fényképegögép lógott. Sokat fényképegett, és néha besgélgetett ag öregekkel. ” (F. J.) , Amikor még a faluban volt mogi minden héten, a tikverőgés előtt télen kijött Mohára és a filmet, amit a tikverőgésről csinált, levetítette a fiataloknak. ” (& A.) ,Ag 1960-as években nem sokat besgélgetett a fiatalokkal, csak kísérte őket végig ag utcán. Inkább eg-eg idős emberrel állt meg besgélgetni. Nagon sgeretett kijönni Mohára. Akkor még nem volt más látogató rajta kívül. ” (Sz. J.) „Nem illik 12 Deák Péter szóbeli közlése. 13 Dénes Zoltán szóbeli közlése. 193
