Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Nagy Veronika: A mohai tikverőzés fennmaradásának körülményei
Nagy I 'eronika: A mohai tikverőpés fennmaradásának körülményei vonatkozásában a legutóbbi évtizedek szokáseseménye is elsősorban szokásszövegekben ragadható meg, ezeket azonban kiegészítik a közvetlen megfigyelés eredményeként létrejött tudományos leírások, valamint fotó- és filmdokumentációk. A szokásszövegek tartalmilag lehetnek teljesek, de töredékesek is, és jellemző sajátosságuk a viszonylagos szubjektivitás. Vagyis a szokásesemény megfogalmazásában azok a mozzanatok jutnak kifejezésre, amelyek az adott individuum számára fontosak.7 Ezzel a tényezővel a szokásszövegek értelmezésénél feltétlenül számolnunk kell. A mohai tikverőzésről összegyűjtött szokásszövegek egy részében határozott elgondolásokat találunk a szokás eredetére. E szövegrészek nagy része tartalmilag teljesen ellentétes egymással, vág}7 a néprajzi kutatás eredményeként bizonyítottan nem felel meg a valóságnak. Széles körben elterjedt az a nézet a faluban, miszerint a tikverőzés mindig csak Mohán volt, a térség más településein nem gyakorolták. Egy másik elgondolás szerint a mohaiak a szomszédos Iszkaszentgyörgy lakosaitól vették át a szokást: ,Apt beszélik, hogy a spentgörgiek hozták. Régen. De hogy ep igap-e vagy nem, a csoda tudja már. Mer ’ apámtól apt hallottam, hogy máskor lakodalom után spoktak így, bog' tikverőpés. Hogy aptán mikor tették így át húshagyó keddre, apt nem tudom.” (B. I.) „Hát én ap édesapámtól hallottam, hát ap mikor, 1891-be’ spületett, hát apók voltak e/őspör bohócok. Ispkaspentgörgről vették át, de apók köpött volt katona is, meg rongyos is. Akkor apt mondta, hogy megfogadták a barátjával, hogy na jövőre mink is felöltöpünk. Hát bog hányba, apt nem tudom megmondani. Epek a spentgyörgyiek a Kapori molnáréknál laktak. En ept hallottam ap én apámtól. (P. I.) Az iszkaszentgyörgyi szokás átvételének lehet valóságalapja, különösen, ha arra gondolunk, hogy a XIX. század első felében a két településnek közös földesura volt, s korábbi birtokosaik révén is összekapcsolódott a két község története. Ezenkívül, Iszkaszentgyörgyről ismerjük a tikverőzés lakodalmi változatát, amelynek szembetűnő vonása, hogy az alakoskodók tojásgyűjtés szándékával keresik fel a lakodalom volt vendégeit, és néhány tojásért a tyúkokat is megzavarják.8 Érdekes vonása a szokásszövegeknek, hogy csak az idősek által elmondott szövegek tartalmaznak eredettörténeteket, a fiatalok és a középkorúak semmilyen magyarázattal nem rendelkeznek arra nézve, hogy honnan ered, és mióta szokás a faluban a tikverőzés. Pesovár Ferenc sperepe a mohai tikveröpésben A mohai tikverőzés fennmaradásában számos tényező szerepet játszott. A fiatalok kitartása a szokás megszervezésére nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a hivatalos politikával szemben a szokás fennmaradjon. Ehhez összetartó, öntudatos közösségre volt szükség, amely azonban nehezen tudott volna kitartani a szokás gyakorlás mellett Pesovár Ferenc, a székesfehérvári múzeum néprajzkutatója nélkül. Mint említettem, az 1960-as évek legelején ő jegyezte le elsőként és tette ismertté a néprajztudomány számára a mohai tikverőzést. Évtizedeken keresztül minden húshagyókedden ellátogatott Mohára, ahol közvetlen, nyűt természete révén könnyen került jó kapcsolatba a résztvevőkkel, és általában a falu lakosságával. Azokban az években, amikor a tikverőzés megrendezése akadályokba ütközött, a szokás megtartását az ő közbenjárása tette lehetővé a fiatalok számára. Ezek a ma már 40-50 év közötti „fiatalok” és a náluk idősebbek máig emlékeznek Pesovár Ferencre, sőt a napjainkban beöltöző 15-25 év közötti ifjak nagy része is hallotta a nevét szüleitől, nagyszüleitől. Pesovár Ferenc tudományos érdeklődése mindenekelőtt a magyar néptánc kutatására irányult, s főként ezen a területen szerzett kimagasló érdemeket. Halála után kollégái, barátai is elsősorban táncfolkloristaként elért eredményeit méltatták.9 Gyűjtéseim során azonban kiderült, hogy a mohaiak - több mint húsz évvel a halála után is - tisztelettel és örömmel gondolnak vissza a hagyományokat felkarolni és megmenteni vágyó néprajzkutatóra. Neve tehát szorosan kapcsolódik a mohai tikverőzéshez, ezért érdemes emléket állítani munkásságának ebben az összefüggésben is. A székesfehérvári István Király Múzeum évi jelentései szerint Pesovár Ferenc az 1960-as évek első éveiben járt először Mohán azzal a céllal, hogy a húshagyókeddi alakoskodó népszokást megfigyelje.10 11 Hogy honnan volt róla tudomása, arra ma már nehéz választ adni, annyi azonban bizonyos, hogy az 1958-59-es években már tanulmányozta a „tikverőnek”, „majmozásnak”, „bolondozásnak” nevezett farsangi alakoskodó szokásokat a megye más településein: Előszálláson, Alapon, Gárdonyban, Sukorón és Pákozdon.11 (1. kép) Elképzelhető, hogy e települések valamelyikéről származik az a fotó, amely Pesovár Ferenc hagyatékából, a mohai tikverőzésről készült több száz fotó közül került elő, sajnos a helység és az évszám megjelölése nélkül. (2. kép) A képen maskarába öltözött fiatalok szerepelnek, megjelenésük azonban csak hasonlít a mohai tikverőzőkéhez. Csoportjukban szintén találunk két lánynak öltözött alakoskodót, karjukon kosárral, a mögöttük álló szereplőknek azonban csak az álarcuk hasonlít a mohai bohócokéra. 7 U.o. 179. 8 Németh Gyula 1976. 97. 9 Andrásfalvy Bertalan 1984; Martin György 1983. Pesovár Ferenc 1930-ban született, s 1957-ben került Székesfehérvárra. 10 Pesovár Ferenc 1965. 176. 11 Pesovár Ferenc 1963. 116. 192 1
