Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Néprajz - Lukács László: Katona-karácsonyfa, háborús karácsonyfa
Lukács László: Katona-karácsonyfa, háboríts karácsonyfa szobában homály hullt már a karácsonyfára, csak a csillogó díszek szikráznak még, ha egy-egy rakéta végigszáll a pusztulásra ítélt város felett, és a fenyő bús gyantaszaga leng át hozzám, mint valami puha bizakodás.”64 Háborús karácsonyfát kapott 1944-ben a bajorországi internálás idején, a waldbichli kastélyban ifjabb Horthy István. Édesanyja memoárjában olvashatunk róla: „Itt van Mayer főtisztelendő, tíz órakor volt a mise. Utána nekiláttunk, hogy Istvánnak szép karácsonyfát csináljunk, jóformán semmiből. Ilával délután feldíszítettük a fát, amelyet a kertben vágtunk ki, mert a sétautunk tele van kis fenyőkkel. Mintha a kis Jézus küldte volna őket nekünk. A kis fa egy méter magas. Eléje formáltam mohából egy kis nyitott házacskát, benne azzal a szentképpel az imakönyvemből, amelyen a kis Jézus fekszik a jászolban. Vattával és üvegporral havat csináltunk. Az Ila által készített cukrokat fehérbe és ezüstbe pakoltuk, ahogyan az nálunk Elefánton volt, és az angol gépekről ledobált sztaniolpapírcsíkokból bőven tettünk a fára ezüstszálakat. Ila csinált egy kis magyar lányt, piros-fehér-zöld ruhával, ő is oda került a műhavas fenyőtobozok közé. István kedvenc képeskönyvének alakjait mind kifestettük; nagyon kedvesen hatnak a fán. Kérésemre a Stoll által beszerzett ajándékokat — egy kis fa teherautót, szekeret lóval, pici favonatot és -tankot — a karácsonyfa elé tettük. Délután hatkor „jött a Jézuska” fent a mi kis szalonunkban. A csengetésre István ment be először, és mi nyolcán követtük... Nagyon szép lett a kis fa. Magdamamának és nekem az volt a legnagyobb ajándék, hogy István az ajtóban megállt, és csak nézte: „Mama, én még ilyen szép fát sosem láttam!” De jó, hogy a tavalyi, mennyezetig érő fára, úgy látszik, már nem emlékezett! De az bizonyos, hogy ez a kis fa több szeretettel készült, mint az a nagy fa a várbeli Mátyás-teremben.”65 Bodrogkeresztúron (Zemplén m.) a háborús években minden család kapott a községi elöljáróságtól egy karácsonyfát és feldíszítésére szaloncukrot, ahonnan egy családtag a fronton harcolt. Az iskolában a gyerekek papírból, szalmából díszeket, füzéreket készítettek. Minden család kapott három füzérdíszt. Ahol hiányzott a szaloncukor, ott ilyen díszeket, almát, diót tettek a karácsonyfára.66 Endrődön (Békés m.) így emlékeztek a szaloncukorhiányra: „Háborús évek vótak, nem vót szaloncukor. Akkor - ugye, kockacukrot. Mikor mán kockacukor se vót, akkor egy kis krumplit csomagoltunk be.”67 Kalász Márton Téli bárány című önéletrajzi művében írt a sombereki (Baranya m.) szőlőhegyi présházban állított 1944-es háborús karácsonyfájukról: „Anyánk fenyőágakból, amiket Pauli szerzett, kis lapos fát férceit egybe. A tavalyi szalonburkokba kockacukrot rakott, szépen felkötözte a fenyőgallyakra.”68 Szintén a sombereki háborús karácsonyfára emlékezett Bauemé Mohr Mária: „1944 karácsonya az orosz megszállás idején kicsit nyugodt volt. A csonka családokban a gyerekek a Jézuskát várták Szaloncukrot főztünk, iskolai füzetek lapjaiba csomagoltuk Egy kicsi fenyőágat kaptunk Pintz Bálint plébános urunktól. Dióval és pattogatott kukoricával díszítettük”69 Budapestről a bombázások, az üldözés elől sokan vidékre, falusi, tanyai ismerőseikhez menekültek Itt élték át az utolsó háborús karácsonyt, amely sokak számára a frontvonalba, a harci cselekmények középpontjába kerülést is hozta. Jankovich Ferenc író 1944. április végén családjával együtt Budapestről a Fejér megyei Bodajkra költözött. Itt élte végig a front hullámzását. Naplót vezetett az eseményekről: „December 24. Nem lesz „Stille Nacht”... szinte biztosra vehető, hogy estére itt lesznek [az oroszok]. Karácsony estére, Szentkúton, az ősi Aipád-kori búcsújáró helyen. Apósom, aki minden alkalmat megragad, hogy ellenük mondjon, legyintő fölénnyel a németeknek, s örökkön vitázik velük: váratlan fordulattal most szeizett tőlük egy karácsonyfát. Eldugtuk a kamrában. Egyik német katona, a konyhában lakók közül, színes gyertyákat vett elő az autóból, és behozta, szó nélkül letette az asztalra. Ő az, aki öt családtagját veszítette el eddig. December 25. Aránylag mégis „Stille Nacht”-unk volt, tehát a naplót újra elővettem, s most folytatom a tegnap délutánnal: Hogyan jött meg a Jézuska... A gyerekek átmentek a nagyszüleikkel, s ott voltak estig öregpapáék szobájában, feleségem addig földíszítette a fát. Gyönyörű példány, a nálunk lakó németek hozták, erős a gyanúm, hogy a csurgói kastélyparkból, mert az előző éjszaka épp ott teljesítettek szolgálatot. Hogyan örültünk volna, ha tavaly ilyen fára tehettünk volna szert Pesten, a szegényes ág helyett, amit a Vámház mellett nagy tusakodás közben szereztem. Most megvan a szép fa, de nincs mit ráakasztani. No, azért valahogy földíszítettük Elég kopár, de így illik 1944 karácsonyához... Ilyen karácsonyfadíszítésben sem volt még részünk Szüntelen légiháború a fejünk felett, olykor szinte táncolt is a kis parasztház, amikor az összes fajta német ágyúk egyszerre zendítettek rá... Feleségem tehát fölékesítette szerény díszeivel a fát, négy színes kis gyertya is került rája — s alája aprócska itthon sült kekszek, pár szem szaloncukor (amit még a híradós német hagyott itt), s valahonnan egy szegényes kisbaba... Aztán átjöttek a nagyszülők a gyermekekkel, olyanok voltak együtt, mint négy gyermek- Öregapja karjaiban hozta Julikát, s a nagyfán egy pár kis gyertya pislákolt a sötétben.”70 « FEKETE 1973, 306. 65 EDELSHEIM GYULAI 2000/2001, II. 31-32. 66 BIHARI NAGY 1997, 547. 67 KISS 1995, 88. 68 KALÁSZ 1986,151. « BAUERNÉ MOHR 2007,19. 76 JANKOVICH 1970, 357-358, 362. 168
