Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 38. (Székesfehérvár, 2009)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919 - 1941
Farkas Gábor: Várostörténeti tanulmány - Székesfehérvár a két világháború között 1919-1941 A MODERN JOBBOLDALI VÁROSPOLITIKA Csitárj Emil polgármester Székesfehérvár az 1920-as évek végén a fejlődés új szakaszába érkezett. A polgárság a város élére olyan vezetőt kívánt, aki szakít az elmúlt évtized konzervatív, klerikális befolyással terhelt lokális politikájával, európai látókörével a város kormányát az országos politika irányaihoz vezeti. Ez fogékonyságot követelt az új polgármestertől a politika, a gazdaság és a kultúra területén. Az 1920-as években a városi fejlődés számottevő, amely a Zavaros-féle politika eredménye, de az is kétségtelen, hogy a gazdasági konjunktúrát ki nem használó csoport 1926-1927-től a várost stagnálásra ítélte. A hatalomban részes polgárság a városfejlesztésben saját gazdasági érdekeit kívánta érvényesíteni, amikor külső (főleg kormányzati) tőkebefektetések mellett a helyi polgári vagyon érvényesülésének is szabad utat kívánt. Az 1929. évi törvényhatósági választások és az ezt követő tisztújítás jelezte a liberális csoport politikai előretörését, azonban a hatalom még érzett magában akkora erőt, hogy a liberális polgári irányzatot elzárja a kulcspozícióktól. Az 1931. év elején a városi vezetésben kirobbant személyi válság megoldása kapcsán a vagyonos polgárság elérkezettnek látta az időt a vezetés megújítására, és ennek nyomán várospolitikai koncepciójának realizálására. Az országos politikai változások kedveztek a liberális csoport elképzeléseinek. Az egy évtizeden át regnáló Bethlen-kormányzat helyét 1931.augusztus 22-én Károlyi Gyula gróf kormánya váltotta fel. Károlyi Gyula az 1931. június 28-30-án tartott székesfehérvári országgyűlési választáson megszerezte a város képviselői mandátumát. E ténytől a polgárság a várospolitika kormányzati támogatását várta. A városi polgári körök a polgármesteri tisztség betöltésére az eddigi városi főjegyzőt, Csitáry Emilt tartották alkalmasnak. A főjegyzőnek a városi közigazgatásban nagy tapasztalata volt, mert több mint 10 éve vezette a városházi adminisztrációt, aki a politikai élet szövevényében is megtalálta a polgárság számára a kivezető utat. Csitáry közigazgatás-politikai nézetei saját családjában formálódtak. Az apa és nagybátyja hírlapírók, a negyvennyolcas függetlenségi eszmék elszánt képviselői. Cikkeikben a várospolitikai kérdések súllyal szerepeltek, hangoztatták, hogy a vidéki benyomást keltő városon az intézmények számának gyarapításával, épületek modernizálásával, az urbanizációt lendítő infrastruktúra kiépítésével (magántőke bevonásával) lehet változtatni. Csitáry Emil hírlapíróként (Székesfehérvári Hírek) kezdte pályáját, majd 23 évesen (1915-ben) városi szolgálatba lépett. Ezzel felmentést kapott a háború alatti katonai szolgálat alól. Három éven át a polgármester (Saára Gyula) személyi titkára, majd 1917-ben városi aljegyző lett. Még ebben az évben a főispán (Károlyi József) városi tiszteletbeli (tb.) főjegyzőnek kinevezte. Karrierjét a háború alatti szakemberhiány feltétlenül segítette. 1917. decemberben városi küldöttség utazott az olasz frontra. A fehérvári 17. honvéd gyalogezred a Piave mentén állott harcban az ellenséggel. A küldöttséget, melynek tagja Csitáry is, Károlyi főispán vezette. Csitáry 1917. június 1.-1918. november 30. között aljegyzői minőségben városi ügyosztályt vezetett, majd 1918. december 1-től a főjegyző helyetteseként dolgozott, 1920. január 15-től gazdasági tanácsnok, 1920. áprilisban a városi tisztújító közgyűlésen lett főjegyző. Ezzel a tisztséggel a városi főtisztviselők sorába lépett. Ezután a közigazgatás-politika döntéseiben részt vett, azt alakította és formálta több mint egy évtizeden át. Az 1929. évi tisztújítás során tisztségében megerősítették. Politikai elkötelezettségét a mindenkori kormánypolitika iránti lojalitás jellemezte. Családi kapcsolatai révén a városi burzsoázia támogatását élvezte (felesége a Kari családból került ki). A törvényhatósági bizottság tagjainak egy része őt tekintette lehetséges polgármesternek (M 1968, Kézirat.). A városházi ellenzék nem támogatta Csitáry polgármesteri jelölését. Az ellenzéki vezérek szerint Csitáry kiszolgálta a Zavaros-csoportot, és egy évtizeden keresztül tűrte regnálásukat. Az ellenzék a konzervatív-klerikális városi politika bukását a maga érdemének tüntette fel, és a polgármester-jelöltek állításánál nyíltan hangoztatta, hogy saját jelöltjük lesz. A városházi politikában pregnánsan elkülönült ellenzéki csoportok működtek; keresztényszocialisták, liberális értelmiségiek, konzervatív-klerikálisok. Polgármesterjelöltjeik; Incze Nándor, Paulovits Béla, Say Géza, Rummer Ödön (KGY 1931, 88. sz.). Közülük Incze és Paulovits számottevő tényező (Incze Nándor 1920-tól ügyvédként működik saját irodában. 1929-ben lett városi törvényhatósági bizottsági tag. A püspöki uradalom ügyésze. Ezen az alapon a püspökség, a káptalan és az általuk befolyásolt katolikusok támogatását élvezte. Jogi szakmunkákat írt, melyekben társadalmi kérdéseket, főleg szociális megoldásokat vetett fel (FMTE 1974, 127.). Paulovits Béla 1929 óta városházi gazdasági tanácsnok, és egyben a Városi Párt oszlopos tagja. Támogatói között volt a felsővárosi parasztság, a keresztényszocialista sajtó (Fejér Megyei Napló) Paulovits megválasztása mellett fejtett ki agitációt, aki a választások előtti napokban magabiztosan nyilatkozott esélyeiről. Meg kell azonban mondani, hogy Paulovits illúziókkal teli egyén, aki az elmúlt 10 évben indult a nemzeti, majd országgyűlési választásokon és minden alkalommal vesztett. Say Géza fehérvári festőművészt az alsóvárosi gazdaközönség és néhány értelmiségi támogatta. Fellépése esélytelen, éppúgy, mint a városi közéletben ismeretlen Rummer Ödön. A polgármester-választást 1931. november 5-i városi közgyűlés hirdette meg, melyet december 1-jén megtartottak. A választást megelőző napokban kortesek járták végig a törvényhatósági bizottság tagjait, s ebben a 108
