Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Tanulmányok, közlemények - Irodalomtörténet - Vadász Géza: Vergilius Aeneisének költői szórendje és továbbélése a humanista költészetben
Alba Regia 37 (2008) VADÁSZ GÉZA VERGILIUS AENEISÉNEK KÖLTŐI SZÓRENDJE ÉS TOVÁBBÉLÉSE A HUMANISTA KÖLTÉSZETBEN A hyperbaton jellemzése és szerepe a költészetben. Az Aeneisben szereplő nyolcféle szerkezeti felépítés, s az ezekre visszavezethető bonyolultabb struktúrák ismertetése. A továbbiakban a tanulmány egy-egy példát hoz az alapszerkezetekre és a szófűzés bővítésével felépített bonyolultabb konstrukciók bemutatására az Aeneisből. A szereplő személy társadalmi helyzetének szerepe abban, hogy Vergilius mikor alkalmaz egyszerű szerkezeti alaptípust, s mikor bővíti azt bonyolultabb struktúrává. A merész szófüzések hatása a latin nyelvű humanista költészetre. A szerző példákkal igazolja, hogy ugyanazt a nyolc alaptípust alkalmazta, időnként bővítésekkel, Janus Pannonius is epigrammáiban. Szóelhányás,1 fonák szórend:2 így fordították le a XIX. századi íróink a hyperbatont, ezt a költészetben és szónoklatban egyaránt alkalmazott alakzatot. Másik görög megfelelője, a (TUYJfUoÇ összekeverést, összezavarást jelent, tehát szintén némi tartózkodást fejez ki a megszokott szórendtől való eltéréssel szemben. A latin elnevezés, a verbi transgressio pedig a hyperbatonhoz hasonlóan valamiféle szabályos rend áthágását sejteti. Ha gondolatban felidézzük az Aeneis rendkívül bonyolult és merész szófűzéseit, nem találjuk meglepőnek, hogy a mindenkori olvasók viszolyogtak a megszokottal történő ilyen radikális szakítás miatt. Az ókor írói és szónoklattannal foglalkozó tudósai nem győzik óvatos szabályokkal körülbástyázni alkalmazását, rámutatva annak veszélyeire. Quintilianus szerint a szavak hibás elhelyezkedése kétértelműséget, amfibóliát eredményez.3 Cicero pedig arra figyelmeztet, hogy a szavak fénye nem tündököl fel, ha nem helyesen fűzték össze őket.4 Ugyanő egy építményhez hasonlítja, amelyet ne verítékkel rakjanak össze, és soha ne legyen észrevehető a míves szorgalom. Az író ne feltűnően csoportosítsa a szavakat a szebb végződés és a pergő ritmus kedvéért. Idézi Luciliust, akinél szellemesen rója fel Scaevola Albiciusnak: Mily remekül rendelted a siókat! akárcsak a padlón Pompázó mohaik, csupa kocka-kavics, berakott mű! Nem szabad tehát, hogy az író munkája aprólékosnak tűnjék; a gyakorlás és az ösztön majd megkönnyíti a mondatfűzés soha véget nem érő munkáját.5 Quintilianus követi mestere hasonlatát, amikor azt fejtegeti, hogy a kompozíció logikája és az ékesség {decor) megköveteli a hyperbaton alkalmazását, hiszen méltán tartjuk erénynek, hogy - mint a rusztikus falazásban az érdes köveket — a szavakat oda helyezzük, ahová illenek. A szórend ügyes megváltoztatása {opportuna ordinis permutatio) ugyanis képes ütemessé tenni a szöveget.6 A szavak összekeveréséről {mixtura verborum) beszél és alkalmas összefűzéséről {aptajunctura). Ezen újabb elnevezés Horatiustól származik, aki szerint a szavak öszszefűzésében finoman és óvatosan {tenuis cautusquè) kell eljárni, és a callida junctura, „a finoman kigondolt kapcsolás”, ahogy Borzsák István fordítja a szöveghez fűzött jegyzetben, az ismert szót újszerűvé teszi. Borzsák Heinzére hivatkozik, aki ezt olyan helyekkel magyarázza, amelyekben a jelző, a jelzett szó vagy az ige a junctura összefüggésében új, gazdagabb értelmet nyer.7 Ugyanezt a gondolatot fejtegeti maga Horatius Ars poeticájának 242-243. sorában is, ahol a junctura szinonimájaként a series kifejezést használja, kiemelve, hogy milyen erős hatással és befolyással bír, szépséggel és méltósággal ruházva fel a közismert szavakat. Végül Gellius hangsúlyozza a junctura szerepét a modulamen, a dalla1 FlNÁLY Henrik: A latin nyelv szótára, Bp., 1884. 2 SOLTÉSZ-ZSARNAY: Görög-Magyar sejtár, Sárospatak, 1857. 3 QUINTILIANUS: De institutione oratoria, 9, 4, 32. 4 CICERO: Orator, 67. Fordította: KÁRPÁTY Csilla. Európa Könyvkiadó, Bp., 1987. 5 CICERO: i. m. 44. 6 QUINTILIANUS: i. m. 8, 6, 62. 7 BORZSÁK István, Auctores Eatini X. HORATIUS: Epistulae, p. 185. 71
