Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Tanulmányok, közlemények - Néprajz - Lukács László: A Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium és a Szent István Király Múzeum
Alba Regia 37 (2008) A kutatás onnan indult, hogy Marosi felkérésére a téma ismert szakembere, Madarassy László 1931 decemberében előadást tartott a múzeumegyesületben a magyar pásztorművészetről, ahol a pásztorfaragás területén Fejér megyét terra incognitának jelölte meg. Tette ezt azon okból, mivel akkor még sem a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára, sem a székesfehérvári múzeum a megye területéről egyeben pásztorfaragást sem őrzött. Ugyanakkor jól tudta, hogy a pásztorfaragásnak igazi melegágya az uradalom, a pásztorművészet az uradalmas megyékben virágzik legjobban. Fejér megye jellegzetesen uradalmas vidék, ezért feltette, hogy a faragó pásztorokat az itteni falvakban, pusztákon is megtalálják. így került sor 1932 júniusában a háromnapos pásztorművészeti kutatóútra az alispáni hivataltól kapott útmutató szerint. Polgárdiban a főjegyző érkezésükre, a községházára hívott három faragó pásztort faragványaikkal együtt. Másnap Hercegfalván szálltak ki a vonatból, és az előszállási ciszterci uradalom kocsiján Kiskokasd-juhásztanyát, Hercegfalvát és a nagylóki majort látogatták meg. „Kiskokasdon két fiatal faragó juhászra akadtunk, akiknél azonban egy juhászkampón, egy kampófejen, meg egy tükörfán — tükrös - kívül egyéb kész holmit nem találtunk. Ez a három darab azonban a javából való pásztormunka volt. Hercegfalván néhai Gremsperger József, messze földön híres számadójuhász néhány munkáját, képrámákat, borotválkozó tükröt találtunk még a család birtokában... Nagylókon a nem kevésbé híres faragó juhász Paudics Mihály mutogatta meg juhászkampóit, kampófejeit, képrámáit.” (Paudics nevét az alispáni iratban hibásan írták.) A harmadik napon Tácon gyűjtöttek, ahol Vollein János kanásznál egész kis kiállításra való faragást találtak: botokat, fokosnyeleket, ostornyeleket, cigarettadobozokat, tintatartókat, képrámákat. A gyűjtőút eredményét így összegezte Madarassy: „A háromnapos kirándulás alatt szerzett tárgyak, ha nem is versenyezhetnek minden tekintetben a Balaton környékének ma már világhíres pásztorművészeti anyagával, a néprajzi tudomány szempontjából értéket jelentenek, mert kibővítik azt a néprajzi területet, amelyet a tudomány „dunántúli pásztorfaragás” néven tart nyilván.”5 A gyűjtésnek a székesfehérvári múzeumba került anyaga jól kiegészíti a korábban már itt őrzött, részben somogyi juhászok által készített, spanyolozott pásztorfaragásokat, 1967-ben együtt szerepelhettek a Dunántúli pásztorművészet című kiállításunkon.6 A székesfehérvári gimnázium padjaiból több mint három évszázad alatt számos író, költő, nyelvész, történész és néprajzkutató került ki. Természetesen ez csak úgy történhetett, hogy a tanári katedrán is gyakran ültek magyar nemzeti szellemben oktató, nevelő férfiak. Közülük az első Virág Benedek pálos rendi tanár, aki tizennégy évig, 1780-94 között tanított itt. Virág Benedek Pesten, 1804-ben kelt levelében a népszokások gyűjtésére bíztatta Kazinczy Ferencet: „Eszembe jutott: összeírni a’ Magyar szokásokat, a’ már eltörlötteket, a’ még élőket, minden helységben p. o. ilyen volt: Miklós tánt^a, Szent Iván tü%e, Gergely napján a’ gyerekeknek házról házra járások, és éneklések: „Szent Gergely Doctornak híres tanítónak az ő napján mennyünk oskolába.” etc. A’ mátkatál. Pünkösdi Királyné, etc. etc. Vajha találnál valakit, ki ezekben gyönyörködnék! minden faluban vagyon, úgy vélem, írástudó; könnyen, ’s hamar öszve lehetne sok szokásokat szedni, és nyalábként kiadogatni. Ez által is sokan felébrednének a’ hazai dolgokra. Az idegen szokásokat tanullyuk; a’ ha%a bélieket el felejtyük, illeden dolog. Eféle gyűjtemény sokra hasznos volna. Tegyünk próbát. ’S te az Érsemlyénieket tanúid ki, így Debreczenben biztass fel valakit az írásra.”7 A magyar nyelven előadott dramatikus népszokásokat már a jezsuita gimnáziumban felkarolták. 1767-ben az iskola diákjai Székesfehérváron, majd 1768-ban Győrben mutattak be magyar nyelvű betlehemes játékot, amelynek szövege a sárospataki református kollégium könyvtárában fennmaradt. Herschman István (1742-1789) ciszterci áldozópap írta le, aki a játékban a logicusok osztályának növendékeként Heródest alakította. Az 1767-ből ránk maradt székesfehérvári bedehemes játék az egyik legrégibb ismert magyar nyelvű karácsonyi játékunk.8 A Ciszterci Gimnázium tanárai közül elsőként Szvorényi József (1816-1892) írta be nevét a magyar folklórkutatás történetébe, aki a magyar reformkor utolsó évtizedében, 1839-től 1849-ig tanított Székesfehérváron. Életművének áttekintésekor Ujváry Zoltán ezt írhatta róla: „A reformkornak az a szellemisége hatotta át, amely a hazafiság erősítését, a nép, a nemzet felemelkedését, a magyar nyelv köznyelvi és irodalmi rangra való emelését tűzte célul.”9 Szvorényi munkássága a közmondásokhoz, szólásokhoz és a példabeszédekhez kapcsolódott. Már fehérvári tanár korában, 1847- ben tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Székfoglaló előadását A ’ közmondások és példabeszédek szelleme és vegyes elemeiről címmel írta. Proverbium kutatásának értékeléséhez ugyancsak Ujváry Zoltánt idézhetem: „Szvorényi elsőként vizsgálta a proverbiumok tartalmát, a jelentés lehetőség szerinti forrását, értelmét, összefüggéseit a tárgyi kultúrával és a folklórral. Néprajzi szempontból az ide tartozó részek a legfontosabbak. A proverbiumok példatárából kiemeli mindazokat a közmondásokat, szólásokat, példabeszédeket, amelyek a magyar ember karakterével, hiedelmeivel, szokásaival és általában a néphagyomány megannyi területével összekapcsolódnak.”10 5 Madarassy 1932,49. 6 Pesovár 1967; Gelencsér 1984; LukAcs 1998b. 7 VÄCZY 1892, m, 574. 8 Gelencsér-Lukács 1991,14-22. 9 Ujváry 2001,78. 10 Ujváry 2001,83-84. 87
