Demeter Zsófia (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 37. (Székesfehérvár, 2008)
Szemle
Alba Regia 37 (2008) ványsorozatok sorában feltétlenül meg kell említeni a Műveltség és Hagyományt, a Népi Kultúra — Népi társadalmat és a Néprajzi Közleményeket. Liszka József munkájának harmadik fejezetében a felvidéki magyarság táji-történeti tagolódását mutatja be. Három nagyobb régióba sorolja az itteni magyarságot: 1. A Kisalföld északi fele, 2. a Palócföld északi sávja, 3. a Felső- Bodrogköz és az Ung-vidék. E régiókat és kisebb tájaikat a hagyományos kultúra egyes elemeivel jellemzi (halászat, tanyarendszer, népi építkezés, Mátyás-mondák, népviselet). Meglepő számomra az 1919 után létrehozott cseh telepes falvak nagy száma a magyar lakosságú területeken: a Csallóközben 22 volt, Losonc környékén 11. A 4. fejezetben a XX. századi népi kultúra történeti változásairól olvashatunk. Izgalmas kérdés: hogyan alakult ki a szlovákiai magyarok népi kultúrája az egyes impériumváltások hatására, illetve melyek azok a tényezők, amelyek kultúrájuk differenciáltságához, majd integrálódásához vezettek. Az első Csehszlovák Köztársaság intézményrendszere (a hivatalok, az iskolarendszer, a katonaság) hatással volt az odakerült magyarok mindennapi kultúrájára. Hatottak a csehszlovák ipar árucikkei is (pl. Bat’a cipők, textilipari termékek). Negatív élmények is hozzájárultak a felvidéki magyarság integrálódásához: az anyaországból való kiszakításuk 1920-ban, majd 1945/47-ben, a második világháborút követő években kollektív háborús bűnössé nyilvánításuk, állampolgári jogaik megvonása, Magyarországra telepítésük, csehországi deportálásuk, anyanyelvűk használatának időről-időre ismétlődő korlátozási kísérletei. Liszka József írja, hogy nincsenek adataink (legfeljebb sejtéseink) arról, mennyiben változtak a Magyarországhoz 1938-ban visszakerült lakosság életkörülményei, mindennapjai. E sejtésekhez adalék a dal, amit a visszacsatolást követően hamarosan énekeltek: Benes volt az apánk Holt ingünk, gatyánk Horthy lett az apánk, Kilyukadt a gatyánk. Figyelemre méltó megállapítása Liszka Józsefnek, hogy Szlovákia 1993-as önállóvá válását követően a felvidéki magyar zöldség- és gyümölcstermelők elveszítették csehországi piacaikat. A magyar fiatalok korábban előszeretettel tanultak cseh főiskolákon, egyetemeken. 1993 óta ez is megnehezült. A Szlovák Televízió 1993 óta nem sugároz cseh nyelvű és témájú filmeket, ezzel a cseh kulturális hatás is csökkent. Liszka József könyve utolsó negyedében öt olyan esszéjét adta közre, amelyek hallgatói számára kötelező olvasmányok is lehetnek. A kisalföldi farsangot, az adventi koszorút elemzi, majd felteszi a kérdést: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? Válasza is kérdés: „Összefoglalva tehát, hogy mit is gondolok az előadás címében feltett kérdésről, tehát arról, hogy tudományszakunk megnevezése, illetve az ezzel szorosan összefüggő munkaterülete és - módszere a szlovákiai magyar néprajz vagy az európai etnológia legyen-e? Amennyiben a „szlovákiai magyar néprajz” alatt egy tisztességes leíró tudományt értünk, akkor igen, ám azzal a kiegészítéssel, hogy ezt a leíró elvet mindenképpen ki kell egészíteni az európai etnológia problémaszemléletével. És ha már kiegészítettük, akkor miért ne hívnánk tudományszakunkat itt is európai etnológiának, úgy, ahogy azt Európa számos országában teszik, amely értelemben a szlovák és a cseh néprajzi gyakorlatban is használják újabban az etnológiát (tehát európai etnológia értelemben), s amely értelemben a Fórum Társadalomtudományi Intézet Etnológiai Központjának a nevében is szerepel?” Negyedik esszéjében a népi kultúra helyét és szerepét vizsgálja Európa egyik ütközési zónájában, a felvidéki magyarság körében. Itt Liszka József is beleesik abba a hibába, amit ötödik esszéjében Gabriela Kiliánová esetében helyesbít. Kiliánová arról írt, hogy Frantisek Sujansky (1832-1907) Szlovákia területén gyűjtött. Liszka József szerint a helyes és történetileg korrekt meghatározás a „mai Szlovákia területe” lenne (197. old.). A 192-193. oldalon Liszka József is a XIV-XV. századi Burgenlandról, a XIV-XVII. századból „Románia erdélyi részeiből”-t írt. Megemlítem, hogy gyakran esnek ebbe a hibába egyes osztrák történészek is. Apró kiigazításaim nem érintik a gondosan megírt munka lényegét, csupán egy következő kiadásnál a lehetséges javításokat szeretnék elősegíteni. A könyv alapos bibliográfiával zárul, amelyet a szerző témánként állított össze. Liszka József könyve a néprajzoktatásban jól használható. Szemlélete, a magyar mellett a szlovák és a cseh népi kultúra elemzésével, elősegíti e népek jobb megismerését, egymáshoz való közeledését. (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2006. 233 oldal) LUKÁCS LÁSZLÓ 229
