Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) kellett költözni a romos mohai jegyzőlakba az emeletes kislángiból. De akkor apám már hamarosan tanácstitkár lett, így azt írhattam az önéletrajzomba. Ez már jobban hangzott. Azért persze nem jutottam be oda, ahol tanulni akartam, jobb híján mentem el az állatorvosi felvételire, de oda felvettek. 1954-ben végeztem, majd visszajöttem Fehérvárra. A város egynegyede lett az enyém, hiszen négyen voltunk városi állatorvosok. 1954-ben vettem az első keresetemből a fényképezőgépemet, de már előtte is fényképeztem. A legnagyobb baj az volt, hogy 1956-ban nem lehetett semmit kapni, akkor egyáltalán nem volt film sem. Hege Robi szokott nekem fényképeket nagyítani, tőle kértem és kaptam filmet a filmgyári maradékból. Vágott 1 méter filmet, de fogalmunk sem volt arról, hogy miiven érzékenységű. így hát azt sem tudtam, hogy van-e értelme fényképezni. Fényképeztem azonban mindenütt, ahol jártam, benn volt a gépben két hétig. A filmet előhivattam, de persze papírkép már nem készült róla. Betettem egy dobozba és beletettem a fotelbe a rugók mellé. így' maradt meg, azon ültünk. Nagyapám sárkeresztúri jegyző volt, ő a nyugdíjazása után vette a Lépcső utca 3. szám alatti házat. Ebben laktunk. Minden közel volt tehát, sőt megrázó élményem is származott ebből 1956-ban. Az én szobám a Megyeház utcára nézett, s így az ablakom alatt dübörgött el az a tank, amelyik a Megyeházát lőtte. Szinte remegett az egész ház, ahogy lerohant a hatalmas tank a macskaköveken. Az egész szinte alattam játszódott le. A másik hasonló élményem már egészen félelmetes volt. Amikor a börtönből szabadultak a rabok, a tömeg a Velence Szállónál zsúfolódott össze. Ebbe a hatalmas tömegbe a Kari-ház közén egyszer csak berohant egy orosz tank. Nem csinált az semmit se, csak megfordult, de nagyon félelmetes volt, ahogy' előle pánikban lökődött a tömeg. Mindenki nagyon megijedt, szinte tiportuk egymást. A Szabó Palotánál senki sem fényképezett, az a dolog nagyon váradanul ért mindenkit. Utána a Fő téren közfelkiáltással szavaztunk segélyt az ottani halottak családjának. A Városi Állatorvosi Hivatal ablaka a Bazilika altemplomára nézett, ott volt az irodám. A virággal díszített keresztet onnan jól tudtam fényképezni. A néma tüntetésről készült kép a Szabad Európában indított felhívás nyomán készült. Ez volt a tüntetés maga, hogy kora délután senki sem megy' ki az utcára. Baráti társasággal a Zenésbe ültünk be, hogy' megnézzük, valóban senki sem megy-e az utcára. En is csak addig léptem ki az ajtóba, hogy lefényképezzem a semmit. Én nem emlékszem Fehérváron egyetlen lyukas zászlóra sem, persze különösebben nem is figyeltem. A képeken azonban nincs. Persze nem is voltak ezek címeres zászlók, nem is volt mit kivágni. A püspökségről készített kép ablakából kinéz egy pap bácsi. Ez számomra kifejezi azt a tanácstalanságot, amit mindenki érzett. Nem volt itt 56 nyarán program, nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk. Csak annyit tudtunk, hogy elég volt, meg hogy' ruszkik haza. Októberben viszont a lelkesedés óriási volt. Pestről jöttek a hírek, meg egyetemisták is jöttek és buzdítottak. Ok voltak a szónokok. Én erről a pár napról csak jót tudok mondani: úgy' éreztük, hogy' vége annak a rengeteg hazugságnak, amit addig el kellett viselni és el is kellett követni. Engem különösen megviselt az, hogy ki kellett mennünk a beadásokat nem teljesítő gazdákhoz és meg kellett vizsgálni az állatokat. Ha megállapítottuk, hogy' vemhes, akkor maradhatott, ha nem, akkor már vitték is el a tartozás fejében. Nem egy'szer láttam, hogy' a gyerek sírt, hogy' vitték el az udvarból a kacsát, meg a tojást. Annyit hazudtunk, mégsem tehettünk sokat a gazdákért. Nem is lehet elképzelni azt a rabság-érzést, amit mi átéltünk. Elképzelhetetlen lehet az is, hogy' apám Érsekújváron született, nagyapám Alsólendván, én pedig életemben először voltam 1956 szeptemberében Pozsonyban, azaz külföldön. Persze közös útlevéllel, a párttitkár engedélyivel, két napra. Ma már ez elképzelhetetlen. 1980-ban volt a II. Fehérvári fotószalon az Építőknél, akkor jelent meg az 1956-os képekből először valami. A cím az volt: Justícia önéletrajza. Az egész sorozatot a városháza 1956-ban ellőtt szobrára építettem, s abban bíztam, hogy aki tudja, hogy' ezek 56-os képek, az tudja, a többiek pedig háborús képnek vélik. Persze az is volt! A sorozatban az 56- os városházi kép, a szédőtt szobor helye, a beállványozott kapu, majd az újjáépített kapuzat szerepelt. Mindent én csináltam, magam nagyítottam és barnítottam. Veszprémben is szerepelt ez a sorozat 1996-ban a MAFOSZ szalonon, itt az volt a címe: 40 éve történt. Ezen a kiállításon a sorozatért egy' német díjat, a DVF díját kaptam. Akkor már mindenki tudta persze, hogy 1956-os képek ezek. 12. Szabó György', a frissen szabadult fogoly Feleségem is és én is politikai foglyok voltunk. Feleségem már 1955-ben szabadult Kalocsáról. O mesélte el, hogy éppen a bíróságnál volt ő is, amikor 1956-ban a fehérvári tömeg azt kiabálta, hogy' engedjék ki Vócsát és Szabó Györgyöt. Valaki az erkélyből szólt ki, hogy' ők nem itt vannak, hanem Vácon. Én október 27-én jöttem ki. Voltak, akik, rögtön jöttek, ahogy nyílt az ajtó. Én inkább vártam a ruhára délutánig, hiszen nem akartam a csíkosban hazatérni. Igaz, hogy csak nyári ruhám volt, mert a letartóztatásomkor nálam levő 59
