Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) pénzt, sem a sajátomat, sem az anyagra szánt 2000 forintot nem kaptam vissza, de jöttem. Egészen fillér nélkül kellett hazavergődnöm. Igaz, hogy tömegközlekedés amúgy sem volt, tehát gyalog jöttem, s közben fel-felvettek kocsira. Szerencsém volt, mert éppen szüreti időszak vége volt: sokan szívesen vendégül láttak a pincékben. Ez volt az ellátásom. Végül is Lovasberényből hozott haza egy kocsis a Huba utcába. Ott lakott az édesanyám. A zárkában nem sokat tudtunk arról, hogy mi történik kinn, de azt tudtuk, hogy az valami jelentős. Egyik-másik zárkából úgy törtek ki a rabok, a többi zárkát a smasszerok nyitották ki, csak menjünk. Az ítéletemben az szerepelt, hogy Szabó György, 24 éves, bőrdíszműves, nős, pártonkívüli, Székesfehérvár, Bástya utca 6 szám alatti lakos részt vett egy ellenforradalmi szervezkedésben és szervezte a Kisgazdapártot. Utólag a Történeti Hivataltól 146 oldalnyi anyagot kaptam a saját ügyemről. Ebből kiderült, hogy végig sok személy volt rám állítva, elfogatásom is egy összehangolt akció volt. A feleségemet ugyanabban az ügyben vádolták hetedrendűként, miután ő gépelte le az iratainkat. 1924-ben születtem, 42-ben érettségiztem. Mindig közgazdasági vonalon akartam tanulni, de kénytelen voltam a MAV-hoz elhelyezkedni. Ennek az volt az oka, hogy ott 12 órás szolgálat volt, mellette tanulhattam. Be is iratkoztam a József Nádor Műszaki és Közgazdasági Egyetemre. De a MÁV is küldött tanfolyamokra, s már három hónap múlva Kápolnásnyéken voltam szolgálattevő. Egy praxit megbíztam, hogy szerezze meg az előadásokat. Egy kis ideig még így is ment, de hamarosan átállt a MÁV a 24 órás szolgálatra, s így már nagyon sok volt, nem lehetett bírni. Ezért leszereltem a MÁV-tól, a Danuviánál helyezkedtem el. A szovjet csapatok elől a Danuvia nyugatra költözött, én maradtam. 1944. február 1-jén ugyanis munkaszolgálatosként bevonultattak. 8 hónapig voltam távol, s így is nyugaton kötöttem ki. Ahogy hazajöttem, rögtön jöttek a Huba utcai szomszédok, hogy lépjek be a Kommunista Pártba, nagyon jó állásokkal kecsegtettek. Én ezt nem akartam, mert nálam úgy vetődött fel ez a kérdés, hogy kollaboráljak-e, vágj? megmaradjak magyarnak, így aztán Promper Feri bácsinak is nemet mondtam, pedig ő lett aztán az első tanácselnök. Utána már senki sem akart beszervezni. 1945. október 3-án beléptem a Kisgazdapártba. Eg}' hét múlva már titkárrá választottak, s főleg a gazdasági ügyeket vittem. 1946-ban a forint bevezetése után kisgazda szövetkezetét szerveztem Aranykalász néven. 1947 elején ennek elnöke lettem, a párt titkárságáról persze leköszöntem. A Püspökséggel szemben, a Juhász Gyula utca sarkán volt az iroda. 1949-ben az ilyen szövetkezeteket fölszámolták, mert akkor a földműves szövetkezeteket nyomták. Munkanélküli lettem. Vócsa Ferivel találkoztam, akinek bőrdíszműves műhelye volt a Fő utcán, a mostani színházi jegyirodával szemben. Beálltam hozzá. Akkor vezetett be egy újítást: ráállt az alumíniumszegélyes iskolatáskákra. Ehhez vett be társnak. Ki is kellett tanulnom a mesterséget: rendesen jártam az oktatásra az ipariskolába. így lettem bőrdíszműves. Vócsa a Kisgazdapártban főnököm volt. O később kivált a cégből, s akkor ő lett munkanélküli. Én viszont maradtam. Már addigra háziipari alapon öveket és nadrágtartókat készítettem, tehát kiváltottam a háziipart. Ebben csak egymaga dolgozhatott az ember. Tehát Vócsának nem tudtam állást szerezni, ezért azt javasoltam neki, hogy Pécs melletti tanyájukon gazdálkodjanak. Én KIOSZ-tag lettem. A műhelyem a Fő utca közepén, a mostani Hírlap bolt helyén volt. Mint KlOSZ-tagnak már többször kellett dísztárgyakat készítenem külföldieknek, s többször bevontak az anyagbeszerzésbe. Ekkor csak három bőrdíszműves volt Fehérváron, de cipész több volt. Együtt kellett kiváltani és elhozni Pestről a bőrkiutalást. Most is erről volt szó. Szólt a KIOSZ titkára, hogy menjek föl Pestre és vegyem át a bőrt, de időben menjek, hogy elsőként érkezzek, mert különben kiválogatják a java bőrt. A feleségem dolgozott a villanygyárban, így édesanyámnak kellett helyettesíteni az üzletben. Nehéz volt megoldani, de nagyon erősködött, hogy hajnalban menjek már másnap. 1955. július 16-án el is indultam az Attila utca 29. szám alatti sarokházból. Amint kiléptem hajnalban föltűnt, hogy milyen mozgalmas most az utca. Az Ond és a Kund utca felől is felém tartottak az emberek, végül a Berényi út sarkán egy fekete Pobeda állt, s mire odaértem, már öten vettek körül. Tehát nem is a bőrért kellett mennem, elfogásomhoz a KIOSZ- titkár is segített. Bilincset tettek rám és beültettek az autóba. Nyomtalanul kellett engem eltávolítani, azért kellett ilyen korán indulnom. Furcsálltám az egészet: a nyilasok munkaszolgálatba vittek, a kommunisták pedig letartóztatnak. A szovjet szuronyok árnyékában persze ez volt a módi: inkább eltüntették azokat, akik másként gondolkodtak. Rögtön gondoltam, hogy a Kisgazdapárt és a felhívás miatt tartóztattak le, de ők semmit sem szóltak. Mindenki beszállt, s egyenesen a Szabó Palotába mentünk. Ez volt az AVO központ. Ekkor olyan tekintélye volt, hogy az őrök még az utcai járdáról is átparancsolták a járókelőket a másik oldalra. Az udvarra vittek s elvették a táskámat benne a 2000 forinttal, én ott maradtam az őrrel. Visszahozták a táskámat s újból elindultunk. A Budai úton majdnem elgázoltunk egy fekete macskát. Még szerencse, hogy nem vagyok babonás! Budapest felé indultunk, s azt sem tudtam, hogy miért tartóztattak le. Senki egyetlen szót sem váltott az autóban. Dinnyésnél elkanyarodtunk Sztálinváros felé. Nyilván az eddigi irány is csak megtévesztés volt. Rólam a családból senki sem tudott. 60
