Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)

Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet

Alba Regia 36 (2007)

kommunista összesküvés részesei. A polgárvárosokra a politikai rendőrség különös éberséggel ügyelt. A munkahelyeket denunciátorokkal rakták tele, akiknek beszámolót kellett készíteni a munkahelyek politikai hangulatáról, az esetleges rezsim elleni szervezkedésről. A denunciánsokat (a hiedelemmel ellentétben) nem kényszerítették erre a feladatra. A politikai rendőrségnek az illető nem mert ellentmondani, és meghatározott időben adta át a jelentést az összekötőnek. Ez utcai találkozásokon, munkahelyeken, esetiegesen kocsmákban történt. (A munkahelyeken általában kiszűrték a „téglákat” és megjelenésekor a társaság más témába kezdett.) A jelentések színvonala a denunciáns szocializációjától függött, jórészük légből kapott téma, vág}7 rágalom volt, melyben a jelentő saját szerepét bizonygatta munkahelyi karrier elérése érdekében. A jelentések többsége úgyszólván használhatatlan volt. Arra azonban megfelelt, hogy egyes személyek a politikai rendőrség látómezejébe kerüljenek, akiket azután rendszeresen figyeltek. Eklatáns példa erre a besúgásból generált esetre: 1952 óta névtelen feljelentés alapján az AVH éveken keresztül figyelt egy fehérvári egyént, aki korábban az SZDP-ben tevékenykedett, 1948-tól az MDP tagja, és szervezetében az átlag párttagnál jóval műveltebb, politikailag tájékozottabb. Kiderült, hogy státusára pályázott az egyébként „szakmailag alulszocializált” felsőfokú végzettséggel nem rendelkező névtelen feljelentő, aki az AVO-nak küldött levélben súlyos kitételeket szerepeltetett: Nevezett a néphatalom megdöntésére baráti körben szervezkedik. A biztonsági szervek négy éven keresztül figyelték az illetőt, s keresték azokat a gyenge pontokat, amikbe beleköthettek. 1956 elején letartóztatták, és a munkahely két alkalmazottjának hamis tanúzása mellett elítélték.

A középosztály elleni zaklatások mellett az üldözés kiterjedt a kisegzisztenciákra. Köztük ipari szakmunkásokra, kisbirtokosokra, a szocialista szektorban alkalmazottakra. Az ellenállás egyik változata a szabotázsakció lett volna. Ez a módszer a Horthy-rezsim idején, pláne a háborús évek alatt hatásos volt, mert bénította termelést, most azonban időszerűtlen lett volna. Ugyanis a rossz munkaszervezés, a hiányos anyag-és alkatrészellátás miatt sok volt az üzemekben az állásidő, a munkakiesés, amikor egész üzemrészek, vág)7 kisebb üzemek nem dolgoztak. Ezt a jelenséget nem lehetett sztrájknak vág)7 szabotázsnak nevezni, bár kétségkívül ezek az esetek nagy kárt okoztak a gazdaságnak.

A város parasztok lakta negyedeiben sincs nyugalom, a kulákosítás a parasztság egzisztenciája elleni támadás volt. Az osztályellenségnek kikiáltott kulákság kategóriájába nemcsak gazdag-, később középparasztok kerültek, hanem a városi középosztály más rétegeiből is. (Ide sorolták az 1945 előtti főhivatalnoki kar tagjait, az állami apparátusban alkalmazottakat, sőt egyházi férfiakat: a megyés püspököt, a mellette szolgáló személyzet egy részét, az 1948-ban államosított szerzetes rendek vezetőit, akik a városban maradtak.) A kulák kategóriában lévők ellen az osztályharc ürügyén fel lehetett lépni, internálni, börtönbe juttatni őket. A terménybeszolgáltatás szorgalmazására a hatóság karhatalmat küldött, végrehajtási szándékkal. Több esetről van tudomásunk, hogy a karhatalmat a család, a szomszédok és az ismerősök fejszékkel felszerelve várták. Ugyanez a jelenség ismétlődött meg az erőszakos tsz-szervezések alkalmával.

Megvoltak ennek az időszaknak a vámszedői is, akik kihasználták a polgárság megfélemlítettségét, maguknak anyagi előnyöket követeltek. Kisiparosoktól, kiskereskedőktől hatósági emberek pénzt vagy egyéb anyagi juttatást csaltak ki. (Az üzemek által megrendelt munkát a kisiparos abban az esetben kapta meg, ha a pénzösszeg bizonyos hányadát a korrupt hatósági embernek megígérte, aki aztán a pénz kiutalásakor megjelent a műhelyben és szinte követelte a neki járó összeget.) Különösen a mezőgazdasági termelőket környékezték meg hitvány kupecek. A piacokon a szabadáras termékeket a megállapított árnál alacsonyabb összegért vásárolták fel, s ezzel nagy haszonra tettek szert. A gyümölcsöt, a zöldségféléket és egyéb termékeket feketén árusították. (Ez esetben nem szükséges mindenáron MDP tagsági igazolványt keresni.)

A totális diktatúra tartóoszlopai 1956 nyarán szemmel láthatóan repedeztek. A rezsim ellehetetlenült, a politikai erózió egymásra halmozottan mállasztotta az összetartó kötőelemeket. Omladoztak a hatalom korábban szilárdnak vélt támaszai. Az SZKP 20. kongresszusáról szóló hírlapi tudósítások a politikai ellenzéknek bátorítást nyújtottak. Az antisztálinista beszéd szövege (varsói közvetítésen keresztül) eljutott a nyugati államok tőkés köreihez, ahol azt keleteurópai népek nyelvére átültették, majd a rádiók híradásaiban terjesztették. Magyar változata ismeretes volt Magyarországon is, a Dunántúl nyugati vidékeire a finom papírra nyomtatott brosúra léggömbökön érkezett. Egy-egy szállítmány négyzetkilométernyi nagyságú területet terített be a mezőkön. (1956. nyári szabadságom idején én is olvastam a szöveget, mielőtt még a kongresszus jegyzőkönyve megjelent volna. A brosúrát magammal hoztam Fehérvárra, néhány kolléga is olvasta, majd az egyik denunciátor kezébe került, akitől nem kaptam vissza. Következménye azonban nem lett.) A Nyugaton működő Nemzeti Ellenállási Mozgalom 1956 nyarán is több röplapot, sajtóterméket juttatott el illegálisan az országba. Ezen az úton terjesztett információk kiegészítették a Szabad Európa Rádió, a BBC, az Amerika Hangja ekkoriban eléggé gyengén fogható adásait.

A polgárság körében eddig tapasztalható politikai passzivitás oldódott, majd aktivizálódott, és októberben polgári mozgalommá változott. A fehérvári polgárság állt az októberi forradalmi mozgalmak élére, mint már korábbi sorokban utaltam rá, a városi társadalom egységesen cselekedett a közös célok megteremtése érdekében. A társadalmat egybetartó eszmeiség: a nemzeti érzés, a magyarságtudat, a nemzeti függetlenség kivívása és a demokratikus társadalmi reformok megteremtése volt.

45