Demeter Zsófia - Kovács Loránd Olivér (szerk.): Alba Regia. A Szent István Király Múzeum évkönyve - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 36. (Székesfehérvár, 2007)
Tanulmányok - Történelem - Helytörténet - Demeter Zsófia: Napló és emlékezet
Alba Regia 36 (2007) 2. Szloboda Antalné bevezetése édesapja írásához Édesapám, dr. Komáromy Imre jogtanácsos (1907-1993) írta ezt a visszaemlékezést az 56-os eseményekről, amire jóval halála után a ránk hagyott iratok, családi okmányok rendezgetése közben találtam rá. Nem is tudtunk arról, hogy O annak idején leírta az eseményeket, ami az otthonunk előtt történt. A megsárgult lapokon látott szöveget olvasva kezdett bennem valami emlék derengeni. A Sztálin út (Deák Ferenc utca) és a Pirosalma utca sarkán lévő házban laktunk, az események színterének közepén. Sok mindenre nem emlékszem, nem él bennem olyan elevenen, mint ahogyan egyesek nyilatkozatát hallom, vagy olvasom. Csak foszlányokban jönnek elő egyes dolgok. Talán túl fiatal voltam, bár érettségi előtt álltam. A legnagyobb megrázkódtatás az volt, amikor reggel iskolába indulva a kapunk előtt, ami a Pirosalma utcára nyílt, egy hatalmas vértócsán kellett ádépni. Az iskolában (Jáky József Útépítési Technikum) tudtam meg, hogy egy fiatal lány vére volt, akit találat ért és nem tudott tovább menni. A vőlegénye valahogyan elvitte a másik sarkon lévő fiú kollégiumig, ahonnan orvost hívtak, de már nem tudták megmenteni az életét. Akkor este a felvonulók hívták a koleszos fiúkat is, menjenek velük az AVH elé, de a kollégium igazgatója ezt nem engedte, így senkinek sem történt baja. Később a kollégiumi házkutatás során azonban volt egy olyan diák, akit elvitt az AVH, minden komoly indok nélkül. Szalagavatónk megtartása is veszélyben volt. Egyik évfolyamtársamat, akit szintén elvittek, aznap engedték szabadon, de nem beszélhetett arról, hogy mi történt vele. A verés nyomait balesetnek kellett mondania. Egy másik évfolyamtársam, aki többször járt Pesten, belebetegedett az ott látott és tapasztalt megrázó események hatására. Leérettségizni is csak a következő évben tudott, de később újból visszaesett a betegségébe. A jákysoknak világoskék tányérsapka volt az egyensapkájuk, ami 56-ban Kossuth-címerrel, nemzeti színű és fekete szalaggal lett díszítve. Mivel én is közéjük tartoztam és ezt a sapkát hordtam, érettségi után így tettem el emlékbe, ahogyan 56-ban viseltük. 3. Dr. Komáromy Imre egykorú feljegyzése „Székesfehérvár, 1956. október 24. Este 8 óra elmúlott, csend az egész városban. Igen, mert 8 óra után kijárási tilalom van. Az ablakom alatt, mely a Eins aim a utcára néz halk moraj. Mi ez? Eloltom a villanyt, az ablak fatábláját kissé kinyitom, hogy kinézlek az utcára. Mit látok? A Eins aim a utcán vonulnak a diákok teljes csendben a Deák Ferenc utca felé, ahol balra kanyarodnak el. Mi ez hiszen a kijárási tilalom már életbe lépetté Becsukom a spalettát és kimegyek az udvarra, melynek keleti oldala a Deák Ferenc utcára néz ^ a kerítés ideiglenes, téglából szárazon van felrakva. A tetején azonban kilátok, hisz nem °ban magas-Eátom, hogy a diákok igen fegyelmezetten megállnak az ADÓ kocsibejáró kapuja közelében oly módon, hogy szinte keresztben elzárták a Deák Ferenc utca úttesti teljes szélességét. Hangokat nemigen hallok, egyelőre fogalmam sincs, mi történt. Röviddel ezután teherautók állnak meg a Vöröshadsereg (Budai) úton, a Deák Ferenc utca végében, katonák szállnak ki belőle és arcvonalat képezve közelednek, és megállónak a diáksággal szemben 10-20 m távolságfan. Valaki megszólal közülük, felszólítja a diákokat, hogy oszoljanak széjjel, kijárási tilalom van, menjenek haza. A diákok közül egy valaki válaszol: azonnal haza megyünk, ha kiengedik a két letartóztatott társunkat. Később tudtam meg a városban, hogy előbb a városban menetelő ifúságból 2 személyt elvittek az ávósok, és ők most szolidaritásból vonultak a rendőrség elé. Ezután a katonaság vezetője (?) erélyesen fel szólította az ifjúságot: -’Azonnal menjenek haza, mert különben lövök. ” Ismét egy válasz fa mindenki más csendben volt): „Hazamegyünk, de előbb engedjék ki őket.!” Mostjött a drámai pillanat. Egy pisztolylövés a levegőbe, röviddel utána egy második pisztolylövés, de ebben a pillanatban már okádta is a gépfegyver a tüzet. Oda pillantok a páncélautó felé, ahonnan a Tra-ta-ta jött, a hajam is az égnek állt: embermagasságban villog vízszintesen a láng-nyelv. Ennek márfele sem tréfa, azonnal lehúzom a fejem a téglarakás alá, és guggolva pucolás le a szobába. Még nappal láttam, (talán már az előbbi napon is) hogy a Deák F. utcában, a Eirosalma utca végénél átellenben, arccal a Vöröshadsereg útja felé állt egy szovjet páncél-autó. Nyilván abból a célból, hogy készenlétben legyen abban ag esetben, ha az Avót valami támadás érné. Hát most itt volt a kedvező alkalom. Benn a lakásban nagy volt a riadalom. Feleségem — akinek sejtelme sem volt, hogy mi lehet odakint — mint a kotlóstyúk a csibéit, úgy védte a gyerekeket. Hasalt az egész társaság hátha betéved valami bolond lövedék az ablakon, hisz ilyenben már volt részjink. De a rémület még bizony igen hosszú ideig eltartott, senki sem tudott megnyugodni mégj óval azután sem, hogy a gépfegyver-ropogás abbamaradt. Igyekeztem a családot megnyugtatni, de belül annál nagyobb szorongás fogott el. Mi lehet ott kinn, hisz a hosszú golyózápor igen sok embert megölhetett. Azután, hogy elhallgatott a puskaropogás, ismét kimentem a Deák F. utcai kerítéshez kinéztem, mi történt, feltételeztem, hogy igen sok lesz a halott és sebesült. A füst azonban olyan nagy volt, hogy látni bizony semmit sem lehetett. A rendőrségi kocsibejárónál levő utcai lámpa, mint egy kis mécses, éppen hogy csak látszott. De mintha előtte, az úttesten valami mozgás lenne, ahogy a lámpa kissé odavilágított. Igen, itt egy rendőr, vagy katona sebesült meg mert hallottam, másvalaki hangját, aki szólt be a társainak, jöjjenek segíteni. Később megtudtam, hogy az illető meghalt. 46
